A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-18 / 16. szám
ÉVFORDULÓ Vándorbottal az időn át 150 ÉVE HALT MEG KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR II. "Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtul lelkesítve — Körösi Csorna Sándor — bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távul a hazától alussza őrök álmát, de él minden jobb magyarnak a lelkében." SZÉCHENYI ISTVÁN NAPKELET ZARÁNDOKA Körösi Csorna Sándor Közóp-Ázsia izzó sivatagain átkelve Buharába, az iszlám szent városába jutott, dacolva az állandó életveszéllyel, amely a fanatikus muzulmánok részéről az európaikat fenyegette. Mondhatni, csak egyetlen veszélyt ismert: nem teljesíti a kitűzött feladatot. E helyt sajnos útjának akár csak vázlatos ismertetésétől is el kell tekintenünk. A messzi földről jött névtelen utazó akadályt nem ismerve haladt át a sivatagokon és a hegyeken, a hágókon és a szorosokon: 1822-ben már indiai városok neve jelzi útját: Lahor, Amritszár, Szrinagar, majd Leh következett — Belső-Ázsia kapujal A balvógzet áldozatának érezhette magát, amikor kiderült, Lehből nem mehet tovább: ekkor már alig volt pénze, s figyelmeztették, hogy a belső-ázsiai utazás alighanem a biztos halált jelentené. A boldogtalan Körösi Csorna ismét Kasmír felé fordult, ahonnan Lahorba akart visszatérni. Az utazás sorsdöntőnek bizonyult: ekkor találkozott Wiliam Moorcroft angol utazóval, a londoni kormány megbízottjával, akit lenyűgözött a magyar vándor nyelvtudása. Moorcroft épp a világtól hermetikusan elzárt, titkait makacsul őrző Tibet felderítésén fáradozott, s Csorna érdeklődést látva megajándékozta őt egy különös könyvvel, mely az Alphabetum Tibetanum (Tibeti ábécé) címet viselte. Ez a könyv lett az erdélyi tudós "végzete". Ami ezután történt, túlzás nélkül nevezhető az egyetemes és a magyar művelődéstörténet egyik legérdekesebb, legmegkapóbb fejezetének. A tibeti szellemi élet, s mindenekelőtt a nyelv és az irodalom megismerését birodalmi érdekből (is) rendkívül fontosnak tartó angolok megbízták Csornát e titokzatos világ felderítésével és feltérképezésével, s ő haladéktalanul, a rá olyannyira jellemző fáradhatatlan szorgalommal munkához látott. 1823 júniusában a lámaizmus — a tibeti buddhizmus — egyik központjában találkozunk vele, a nagy tudású Szangje Puntcog láma tanítványaként. Egy 9 m2 alapterületű, riasztóan sivár, fűtetlen cella lett életének egyetlen színhelye, ahol a szó szoros értelmében látástól vakulásig olvasott. A helyiségben a legborzalmasabb hidegben sem gyújtott tüzet, mert — kályha híján — azonnal megtelt volna füsttel, lehetetlenné téve az olvasást. A hosszú és zord tél idején a kolostor szobáiban is —10--------15 °C volt a hőmérséklet, a tudóst azonban semmi sem tudta kizökkenteni a tanulásból. Egy angol orvos így örökítette meg az olvasmányaiba mélyedé Csorna alakját: "Ott ült ő, birkabőr bundába burkolózva, összefont karokkal, s ebben a helyzetben reggeltől estig olvasott, tanult tűz nélkül vagy világitó mécs nélkül az alkony beállta után, a padlón aludt, és csak a puszta falak védték az éghajlat zordsága ellen... Ezeket Csorna úr szorgalmának bizonyítására említem, mert ő olyan helyzetben, amely a legtöbb embert kótsógbeejtette volna, 40 000 tibeti szót gyűjtött össze és szedett rendbe." Itt és ekkor, ilyen körülmények között rakta le Körösi Csorna Sándor a modern tibetológia alapjait. Tanítója, Szangje Puntcog "töretlen kitartású és a tudományokban felmutatott éleselméjűségben a kitárult égbolthoz hasonló" férfiúnak nevezte. Az egykori nagyenyedi diák elsőként hatolt be a tibeti vallás és tudomány rejtélyes világába, elsőként vette leltárba Tibet irodalmának kincsesházát. Lelkes és hasonlíthatatlanul lelkiismeretes kutatómunkáját hét éven át folytatta, számunkra elképzelhetetlenül rideg kolostori cellák igénytelen, kizárólag a munkájával törődő lakjaként; a közpénzekből származó szerény javadalmazáson kívül visszautasított minden anyagi támogatást; becsületessége és szerénysége már életében legendássá vált. Egyéniségéről s munkaszeretetéről találó jellemzést olvashatunk a fentebb már idézett angol orvos, dr. J. G. Gerard egyik 1829-es levelében: "Mr. Csorna egészen úgy hat megjelenésében, mint az ókor bölcseinek egyike: a legigénytelenebb módon él és nem mutat érdeklődést környezetében semmi iránt, kivéve irodalmi célkitűzéseit... Nagy örömére látszik szolgálni az a kilátás, hogy a világ előtt 14 A HÉT
