A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-11 / 15. szám
HÍRMONDÓ EGYETLEN VÁRUNK AZ ANYANYELV Március 12—14-e között tartották meg az idén Kassán a XXIII. Kazinczy Napokat, amely a korábbi "nyelvművelés" helyett inkább a "nyelwódelemre" tette a hangsúlyt. S nem ok nélkül. Még akkor is, ha a tanácskozás első napján nyelvtörténeti előadások domináltak, amelyek fontossága aligha vitatható, ám ha a szlovákiai magyarság nyelvének mai állapotát veszszük figyelembe, igencsak indifferenseknek tűnnek, s inkább kaphattak volna helyet egy szűkebben vett szakmai tanácskozáson, mint a Kazinczy Napok idei műsorában. Ami a "nyelvvédelem" fokozott aktualitását fölvetette, az a "Nyelvünk és mi" címen foglaltatott egybe, s azon belül Szabómihály Gizella és Lanstyák István összehasonlító felmérése terelte olyan irányba a tanácskozást, amelynek lényegét a "nyelv és politikum" foglalja legjob- * ban egybe. Ezt az irányt erősítették föl a magyar politikai mozgalmak és az MPP megjelent képviselőinek az anyanyelvvel kapcsolatos korreferátumai is. Magam is azt hiszem, hogy anyanyelvűnk helyzetét, jelenét, s lehetséges jövőjét ideje lenne ebből a szempontból is komolyabban megvizsgálni. Mégpedig azért, mert a nyelvromlás megfékezése a valós okok feltárása nélkül aligha kezdődhet el. S ezek az okok — az első pillanatban úgy tűnhet fel — nem nyelvközeli tartományok. Tapasztalataim szerint a nagypolitika és a gazdasági bitangságok játékterén találhatók elsősorban. Számomra egyértelmű, hogy a mi nyelvromlásunk igazából a trianoni elbutulással vette kezdetét, s a beneši "csechoszlovakizmus", a csehszlovák "nemzetállam" megteremtésének filozófiájára épült. 1918 és 1938 között azonban ez a filozófia és nemzetprogram a csehszlovákiai magyarság nyelvi tudatában különleges roncsolást nem volt képes okozni. Sokkal jelentősebb károkat okozott — mindmáig követhető folyamatában — az 1922-ben megkezdett földreform, amely az egységes magyar nyelvterület feldarabolásának kezdetét jelentette. Ezt a történelmi erőszakos beavatkozást eddig csupán gazdasági szempontból vizsgálták meg történészeink. Akkor — és még később is — sokan úgy ítélték meg, hogy az az erőszakosan beékelt településrendszer a szlovákiai "magyar tengerben" elvesz. Nem veszett el! Ma már világosan látható, hogy ez a föltevés történelmi tévedés volt. Mégpedig azért, mert a Beneš-féle földarabolási stratégia nemcsak gazdasági, hanem nemzeti, s ezen belül nyelvi arányeltolódásokat is okozott ebben a térségben. Ennek a folyamatnak valójában ma érezzük — és szenvedjük el — minden káros következményét. Elég, ha csak arra utalok, hogy a korábban összefüggő magyar etnikum ennek következtében darabolódott föl, s keletkeztek szigetek, félszigetek, s létrejött egy igen jelentős nemzetiségi-nyelvi diaszpóra, ideértve ma már a cseh területeket is, ahol mintegy húszezer magyar él, az anyanyelvi művelődés szinte minden lehetőségétől elzártan. A második világháborút követő évek, a jogfosztottság, a lakosságcsere, a deportáció, a reszlovakizáaó s egyéb atrocitások ugyancsak a már fentebb jelzett feldarabolási stratégia alapján zajlottak. A Kassai Kormányprogram gyakorlatilag megfosztotta a szlovákiai magyarságot az értelmiségétől; intézményrendszere, gazdasági prosperitása, iskolahálózata megsemmisült, s a magyar népesség az 1952-es népszámláláskor egyharmadára zsugorodott. Ezek a tények és adatok látszatra nem függenek össze anyanyelvűnk mai álla-Vác tavik Szilvia, az I. kategória győztese pofával. A hétköznapok gyakorlatában azonban nagyon is meghatározó erővel bírtak és bírnak ma is. Mégpedig azért, mert magukban hordozzák a nyelvi leépülés, a nyelvvesztés és végső fokon a nyelvcsere kórokozóit. Azt mondhatnám, hogy ez a politikai gamma-sugárzás rákosítja el a szlovákiai magyarság nyelvi tudatát. És azt az egész folyamatot, amiként azt valahányan ismerjük, betetézte az a csinos nyelvtörvény, amely a szlovákiai magyarságot érte, s amelynek lényegét a készülő alkotmányba is igyekszenek beépíteni. Az idei Kazinczy Napok programjának új s egyben fontos fejezetét nyitotta meg ezeknek a kérdéseknek a fölvetése. Az természetes, hogy ilyen, eddig elhallgatott kérdéseknek a felszínre kerülése az idő rövidsége miatt jószerével össze se foglalható. Megítélésem szerint azonban egy hosszabb távú programban — történészek, politikusok, nyelvészek közreműködésével — olyan szintézist lehetne teremteni, amely nem külön-külön foglalkozna az egyes társadalmi, gazdasági és nyelvi szakterületekkel, hanem összefoglalná azokat, s így a kölcsönhatásokat is megmutatná. Mindenképpen értelmes munka volna az ilyen irányú összetettebb vizsgálódás. Még a Kazinczy Napok jövője szempontjából is. Nyilvánvaló, hogy így lényegesen kitágulna az érdeklődők köre és az egyes szakterületek a maguk dokumentumaival, felméréseivel a szlovákiai magyarság létének általános gondjai mellett az anyanyelvi állapotokról is használható adatokat mutatnának meg, amiáltal a szűkebben vett nyelvvédelem nemzetiségi önvédelemmé integrálódhatna. GÁL SÁNDOR Balajti Árpád felvételei Szabómihály Gizella és Lanstyák István 8 A HÉT
