A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-21 / 8. szám
VISSZAHANG "SAJÁT VÉRÉT BÜNTETI..." Tóth Elemér vitaindítója és az azt követő cikkek elolvasása után szinte torlódnak bennem az érzések — az érvek és ellenérvek. Elvégre nemzetiségünkről, nemzetünkről, egyszóval rólunk szólnak! És ez az, ami elgondolkodtatott és elszomorított! Csodálkozom és igen-igen sajnálatosnak tartom, hogy sok-sok magyar gyerek nem az anyanyelvón tanul, de még inkább azt, hogy a magyar iskolák tanulói is egyre kevesebben olvasnak. Tóth Elemér mindnyájunkhoz szólóan írt a témáról... Pénzes István a pedagógusokat vette kereszttűz alá... Én a szülőkön kezdeném a sort, az iskola ugyanis csupán második otthona gyermekeinknek. A szülői ház az a hely, ahonnan elindul, ahol az indíttatást kapja a mindenre fogékony kis ember. Mert a szülő az, akinek a csemetéje kezébe kellene adni a meséskönyveket, az újságokat, hogy az iskolában már ne kényszernek érezze történetesen a Tábortűz előfizetését. Jóformán ez az egyetlen gyermeklapunk, s ón még pontosan emlékszem rá, hogy pár évvel ezelőtt nem kellett túl nagy "felhajtás" a lap terjesztéséhez. Népszerű volt, a gyerekek várták és szerették. Nem értem, most miért ez a közöny és fásultság a lap körül (szinte valamenyi lapunk körül)?! Ismerek nemegy olyan szülőt, aki nem sajnál huszonöt-harminc koronát a Leó, Tabu és hasonló pornólapokért, de három koronája nem akad gyermeke számára, mondván — drága minden, enni is kell! Csakhogy az ember nem csak kenyérrel él, számára a szellemi táplálék éppúgy fontos. Az emberpalánta meg különösen igényli a szellemi táplálékot, attól is fejlődik, erősödik. Miért hát a közöny?! Régebben a pedagógus és a szülő együtt munkálkodott azon, hogy a gyerekből minden iránt érdeklődő, tudást szomjazó "felnőtt" váljék. Ismét össze kellene fogniuk, hogy a mai gyerekekkel is megszerettessék anyanyelvűket, és ráébresszék őket az olvasás, az önművelés fontosságára. Hogy tudják, ki volt Petőfi, Ady, hogy a magyar gyerek bárhol éljen is, Benedek Elek meséitől szenderüljön álomba, mert csak így adhatja át a stafétát az utána jövőnek. Rá kellene végre ébrednünk, ha nem ápoljuk értékeinket, menthetetlenül elvesznek, s néhány óv múlva azon vesszük magunkat észre, hogy a gyere- >keink azt se tudják, "hol lakott itt Vörös- 2 marty Mihály...?" Amikor többek között a lapok ára is « emelkedett, szinte megijedtem, mert £ mindenki le akarta mondani az Új Szó £ és az A HÉT előfizetését. Nos, a nehéz ° gazdasági helyzetért éppen ennek a “ néhány lapunknak kell bűnhődnie?! A '° szeszes italok ára is emelkedett, de 2 egyáltalán nem veszem észre, hogy azokról valaki is lemondott volna. Egyes családok igen okosan meg tudják tervezni a havi költségvetésüket; éppen ezért nem hiszem,, hogy az évi hatvan koronát nem lehetne beszorítani a keretbe. A Tábortűz egy száma három korona, ennyibe kerül például a rágógumi is. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az újságok miatt mondjunk le mindenről, a gyerekeket azonban rá kellene vezetni — mi a fontos(abb), mi az értelmes(ebb). Persze, az ízlések és pofonok... Sokan fölöslegesnek tartják a "papírért" kidobott pénzt, számukra az a nívó, ha video, magnó és kazetták tömkelegé veszi körül a gyermeküket. Szinte lenézik az írott szóért lelkesedő felnőtteket, mert szerintük, pazarlásra szoktatják a fiatalokat. Az ón gyerekeim középiskolások, gimnazisták, de a Tábortűzt ma is szeretik, bár a többiek gúnyolják őket érte, mivel nem nekik való. Lehet, hogy valóban "kinőtték" már, de ennek ellenére az övék (is), mert magyar. A Tóth Elemér által írt gondolatsorral teljesen egyetértek, még a Priateľt illetően is, mert jóllehet a Tábortűzhöz hasonlóan szintén nevelési célokat (is) szolgál, azért a magyar iskolákban mégsem kellene előnyben részesíteni. Egyébként tapasztalatból tudom, hogy egy-egy iskolai év elején a pedagógusok bejelentik; Holnap az utolsó terminus a Priateľ, az Ogonyok és a Tábortűz előfizetésére... így, ilyen szárazon és ilyen sorrendben. Hát lehet így lapot megszerettetni? Este aztán a szülő elkezd okoskodni: Magyarul tudsz, az oroszt (angolt, németet stb.) nem érted, rendeld meg a Priateľt, hátha még előnyhöz is jutsz általa?! Szegény szülő! Magyarnak ugyan még magyar, még nem adta szlovák iskolába a gyermekét, mégis önmagát, saját vérét bünteti... Nem szégyen, ha az ember több nyelvet tud, az még kevésbé, ha hazája nyelvén is beszól, noha magyarnak született Szlovákiában. Ezt vállalni keli! Ám a mesebeli batyuba, a három pogácsa mellé, tegyünk a kis vándornak egy csipetnyi anyanyelv-, könyv és irodalomszeretetet is, mert nem mindegy, hogy mivel indítjuk útjára. Mi, szülők, a pedagógusokkal karöltve vértezzük fel gyermekeinket mindazzal a nemessel, jóval és széppel, amely valamennyiüket megvédi, megvédheti a kisebbségi életet tépázó viharoktól. BÍRÓ KATALIN, HUBÓ A HÉT 11
