A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-02-14 / 7. szám
Rimaszombat főterén Talán Lyka Károly műtörténész mondta ki Ferenczy Istvánról elsőként, hogy tőle kell számítanunk mindazt a szobrászatban, amit nemzeti művészetnek neveznek. A múlt század művészettörténetében nagy és fontos szerep jutott neki, mindannak ellenére, hogy nincsenek monumentális köztéri szobrai, és nem voltak nagy pompával megnyitott kiállításai... Ferenczy István Rimaszombatban született a tizennyolcadik század alkonyán, 1792. február 23-án, kerek 200 esztendővel ezelőtt. Polgári családból származott, édesapja lakatosmester volt, de szorgalmával és becsületességével felemelkedett a kisvárosi szenátorságig. Két fia volt: Józsefet papnak szánta, Istvánt pedig az öröklött ipar, a mesterség tanulására küldte. Node, annál többet szánt gyermekének, a mesterség elsajátítása mellett irodalmat, történelmet és latin nyelvet is kellett tanulnia. Puritán református családban nőtt fel, később apja műhelyében tanulta a mesterséget. Ámde 1810-ben már a hagyományos, tapasztalatszerző vándorútra indult, és Pesten állapodott meg. Az első lépéseket a Pásztorlányka (részlat) művészet felé Rauschmann János rajziskolájában tanulta. Négy esztendő múltán Becsben találjuk a művészetek iránt rajongó ifjút. Jól választott, hiszen azokban az években (1814) Bécset tartották a világ közepének, és nem csak művészeti szempontból. A monarchia fővárosában végleg eldöntötte, hogy tehetségét a szobrászat felé fordítja. Akkortájt a képzőművészet, de különösen a szobrászat szellemi központja Rómában volt. A római utat gyalogszerrel három hónap alatt tette meg, és 1818 nyarán fáradtan megérkezett a csodás városba. Nyomban jelentkezett Canova műhelyében, de nem fogadták be az ismeretlen magyart. A dán Thorwaldsen azonban megkönyörült a megfáradt ifjún, és helyet adott neki műhelyében. Az ifjú magyar azonban továbbra is Canováórt rajongott. Rómában Ferenczy nagyon sokat tanult, különösen a portrészobrászat terén mutatott fejlődést és szerzett rutint. Hamarosan megalkotta Csokonai mellszobrát. Alkotás közben mindvégig arra törekedett, hogy a nemzeti viselet félreérthetetlenül tükrözze és hirdesse, hogy a szobor magyar költőt ábrázol. Talán annak köszönhetően — miután József nádor 1819-ben Rómában járt és látta a szobrot — évi 350 forint ösztöndíjat rendeltek neki. Másik nagy alkotását a "Pásztorlánykáť (eredeti nevén A Szép Mesterségek Kezdetét) már Canova segédletével, azaz irányításával végezte. Rómában készített kisebb munkákat is, köztük egy érmét mintázott Hunyadi János és László emlékére. Hat esztendő után, 1824-ben tért haza Rómából, és Budán telepedett le. Sokan támogatták, sokat dolgozott, de sajnos sok alkotása, különösen portréi elvesztek. Sok-sok portrét készített, köztük Kazinczy Ferencről is. De sajnos nem tudott továbblépni, különösen a figurális művészetének gyöngéi mutatkoztak, talán hiányzott neki a római műhelyek légköre, ami bizonyos szakmai bizonytalanság felé sodorta. A művészeti gondokon túllépett, és 1834-ben függetlenítette magát, a várban házat vásárolt, de idővel megszűntek a főúri megrendelései. Mindannak ellenére jól ment sora, szép pénzeket Csokonai mellszobra kapott szobraiért. Ámde a harmincas évek derekán hirtelen fordult a kocka, máról holnapra anyagi gondok aggasztották, a szobrászatból alig tudott megélni... Szóljunk azonban inkább arról, hogy Ferenczy Istvánt az apróbb alkotásain túl mindig foglalkoztatták a nagyobb művek, nagyobb alkotások lehetőségének vágyai. Azok egyike volt a Mátyásemlékmű gondolata, a Mátyás-szobor terve. Az emlékmű kivitelezésének sorsa lényegében ott dőlt el, hogy nagyon kevés pénz gyűlt össze, ami egy közepes méretű lovasszobor költségeire sem futotta volna. Hétéves küzdelem után 1846-ban végleg felhagyott szobortervével, eladta budai házát, feloszlatta műtermét, és hazaköltözött szülőföldjére, Rimaszombatba. Élt még kilenc esztendeig, csendben és békességben visszavonultan. Haláláról (1856. július 4.) csak apró hírekben számoltak be az országos lapok. Rimaszombatban temették el. Ha arra jár és Rimaszombat főterén megfordul a vándor, a református templom tornyának déli falához épített Ferenczy-kriptát és impozáns mellszobrát nyilván nem kerüli el. Ne feledjük, Ferenczy István bár szerényen, de teljesítette a nemzeti művészet megteremtésében vállalt feladatát! MOTESÍKY ÁRPÁD
