A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-31 / 5. szám
SZABADIDŐ Tésztát (v)egyenek! Felmérések szerint Amerikában az egy főre eső évi tósztafogyasztás körülbelül 8,5 kg-ot tesz ki. 1975-ben ez még csak mindöszsze 5 kg volt, kétezerre azonban már 13,5 kg-ra kell emelkednie a tésztafogyasztásnak. Ez bizony jelentős növekedés, de még ez is elmarad az olaszok "rekordjától", ott ugyanis az évi egy főre eső tésztafogyasztás 27 kilogramm. Az amerikaiak, akik az egészséges táplálkozás hívei, csak nemrégiben fedezték fel, amit az olaszok évszázadok óta tudnak — nevezetesen, hogy a tésztafélék olcsóak, jól tárolhatók, gyorsan, könnyen elkészíthetők, és fehérjékben gazdagok. Egy jó adag tészta körülbelül 220 kalóriát tartalmaz, és a napi fehérjetartalom 10 százalékát biztosítja, ezenkívül tartalmaz még riboflavint, tiamint és vasat is. A kalória persze megnövekszik, ha a tésztát alaposan "meglocsoljuk" mártással, és megszórjuk reszelt sajttal. Viszont a paradicsom-, gomba- és hagymamártást fogyókúrázóknak is ajánlják. A tésztafélék eredetét illetően még ma is megoszlanak a vélemények. Vannak, akik azt vallják, hogy a tésztát Marco Polo hozta be Olaszországba Kínából. Való igaz, hogy a kínaiak már háromötezer évvel ezelőtt ettek valami tésztaféleséget, és valószínűnek látszik az is, hogy Marco Polo a nudlihoz hasonló tésztával "találkozott". Egyes kutatók viszont azt állítják, hogy a tészta először Etiópiában bukkant fel, míg mások Görögországra szavaznak, abból kiindulva, hogy a "maccaroni" elnevezés a görög makar szóból ered, amely "áldottat", vagyis szent ételt jelent. A "maccaroni" szóval jelölték meg évszázadokon keresztül a tésztaféléket, amelyek gyártása pontosan ugyanolyan nyersanyagokból történik, mint évezredekkel ezelőtt: kemény gabonából és vízből. Az olyan összetevők mint a tojás, paradicsom, spenót csak kiegészítik az alapterméket. Az amerikai Excelsior Springben (Missouri állaun) az American Italian Pasta Company tésztagyár igazgatója, Richard Thompson nagyon büszke arra, hogy az övé a világ talán legmodernebb tósztagyára. Thompson úr a hetvenes években még olajfúrással foglalkozott Észak- és Dél-Dakotában. Aztán gondolt egyet, és felvásárolta a dakotai farmerek gabonáját, és tésztagyártásba kezdett. Hat éven át tanulta új mesterségét Amerikában és Olaszországban egyaránt. Az American Italian Pasta Company-t 1988-ban nyitotta meg. Évente 22,5 millió kilogramm tésztafélét gyárt, és jelenleg 200 százalékkal növelnie kell a termelést, hogy minden igényt ki tudjon elégíteni. A gyárban valamennyi gép olasz gyártmány, viszont a számítógépes ellenőrzés és a munkások amerikaiak. Minden egyes gépsor a szárítóba vezet, itt történik az egyik legfontosabb művelet: először forró levegőt fújatnak be a terembe, ezzel "lezárják" a tészta "felszínét", aztán csökkentik a levegő hőmérsékletét, majd a készítményt fokozatosan hűtik. Ha a tésztát túl gyorsan szárítják, könnyen törik, ha viszont túl lassan, akkor megpenószedhet. A makarónit, a spagettit és a többi tésztafélét Európában és Amerikában is a szegények eledelének tartották, de kezdetbén ez nem volt így. A nápolyiak, akik elsőkként gépesítették a tésztagyártást (1800 körül), "levólevők" hírében állottak, mert étlapjukon sok saláta és egyéb zöldség szerepelt. A "maccaroni", vagyis a tésztafélék drága eledelnek számítottak, és a 18., 19. században az angol dandyk is "átvették", sőt, Angliában még sznob Maccaroni Club-okat is alapítottak. A tésztafélék készítéséről az olaszok órákon át tudnak beszélni. Állítólag Olaszországban ötszázféle tésztát ismernek. Az American Italian Pasta Company több mint ötvenféle tésztát, az olasz Barilla cég 99, és a Spigadoro legalább ugyanennyit gyárt. Persze mártásokból is gazdag a kínálat, s ennek bizonyára azok az olaszok örülnek a leginkább, akik naponta kétszer is fogyasztanak tésztát. Egyesek azt állítják, a tészta akkor főtt a legfinomabbra, ha a konyhafalhoz dobva odatapad, a vízbe pedig tegyünk egy kevés olajat, hogy a tészta ne tapadjon össze. Persze a született olaszok soha nem vágnák a falhoz a tésztát... Azt viszont, hogy a tésztafőzós minden egyszerűsége ellenére is művészet, az amerikaiaknak is be kellett látniuk. Ha nem keverjük meg vagy ha sokáig főzzük, összetapad. Ha különlegesen akarjuk ízesíteni, kihűl. Természetesen a különféle csomagolásokon mindig megtalálható az elkészítési mód, sőt, gyakran azt a szöveget is rányomtatják, hogy ne menjünk el a gáztűzhely mellől, ne "hagyjuk magára" a tésztát. Végezetül nem marad más hátra, mint jó étvágyat kívánni a tósztakedvelőknek: Buon appetitol-te-A HÉT 31