A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-31 / 5. szám

Fiatal házas korukban szinte naponta találkoztak munka után, és együtt mentek haza. Most Éva — pedig elment mellette

— észre sem vette Zsoltot, csak amikor az rákiáltott. Az asszony meglepetten nézte a frissen borotvált, mosolygós férfit: Milyen kipihent, biztosan sokáig aludt — gondolta.

— Úgy látszik, nem szoktak gavallérok várni a kapuban. Kijösz, körül sem nézel, és elrobogsz, utol sem érlek. Ez jó jel. Még a végén reménykedhetek... — folytatta volna Szűcs, de a feleségére nézett, és torkán akadt a szó. — Hát erre mondják, hogy vasvillaszemekl Csak tréfáltam, nol

— ízetlenek a vicceid, nem gondolod?!

— Azért nem kell rögtön fölkapnod a vizetl Éhes vagyok. Nem is reggeliztem, hogy mire végzet, ideérjek.

Éva az órájára nézett: negyed kettő.

— Mi lenne, ha beugranánk valahova ebédelni? — kérdezte könnyedén Zsolt.

— Nem tudom — mondta tétován az asszony —, nem járok vendéglőbe.

— Akkor most megh ívlak—határozott a férfi. — Itt a közelben tudok egy jó helyet.

A tegnap esti félszeg bizonytalanságnak nyoma veszett. Ismét a régi, magabiztos Szűcs Zsolt volt, aki semmibe veszi a pincérek esetleges pökhendiségét. Az asztalukhoz lépő fiatalembert teljesen lehengerelte a félvállról, mintegy mellékesen feltett kérdés:

— Remélem, márkával is fizethetek?

— Természetesen, uram — hajolt a szokásosnál mélyebbet a kérdezett, és gyors mozdulatokkal abroszt cserélt. A megrendelt étel és ital pillanatok alatt került eléjük, s minden éppen a megfelelő hőmérsékletű volt.

— Látod, tudnak ezek udvariasak és gyorsak is lenni, ha akarnak.

Evés közben alig váltottak pár szót. Már a kávéjukat kavargatták, amikor Zsolt megkérdezte:

— Mit tudsz Kassairól?

— Kassairól? — kérdezte csodálkozva Éva. — Tegnap láttam, ha ő volt az egyáltalán. Nagyon lefogyott, alig ismertem rá.

— Akkor ő volt az. Mit tudsz róla?

— Azt, hogy lelkiismeretlen disznó.

— Mást nem?

— Dehogynem. Megrontott egy falusi kislányt, és az öngyilkos lett, mert nem volt pénze abortuszra.

— És?

— Mit és? Ez neked nem elég?

— Mást nem tudsz róla? — Hogy Éva értetlenül nézett rá, Zsolt folytatta: — Kassainak állítólag AIDS-e van.

— Kassainak? — Évában meghűlt a vér.

— Honnan tudod?

18 A HÉT

— Beszéltem vele. ő mondta.

Zsolt aztán szép sorjában elmondta Évának, hogy már négy napja van Pozsonyban, természetesen a szervizbe is beugrott, és volt főnökével az egyik borozóban kötöttek ki. Kassai alaposan a pohár fenekére nézett, és a szó szoros értelmében elsírta bánatát volt beosztottjának.

— Teljesen kikészülteml Ilyen kutyául még sohasem éreztem magam. És a legszörnyűbb, hogy nem lehet rajtam segíteni.

Szűcs nem tudta mire vélni Kassai panaszát, ezért csak megszokott általánosságokat dörmögött az orra alatt, hogy majd jóra fordul minden, nem kell rögtön berezelni, meg ilyesmi.

— Tudod, hogy sohasem vettem komolyan a nőket. Jöttek és mentek. Ha az éppen kéznél levő hajlandó volt és nem csinált nagy ügyet a dologból, hát mindig kihasználtam a kínálkozó alkalmat, minek tagadjam. Minél több nőt lefektettem, annál jobban éreztem magam. Elégszer megaláztak engem az asszonyok fiatalabb koromban! Hát most igyekeztem nekik visszafizetni kamatostul.

Nagyot sóhajtva teletöltötte poharát, és kétségbeesve emelte Szűcsre könnyes tekintetét:

— De ahogy ez a két k.... kibaltázott velem, az egyszerűen nem emberi!

Zsolt nem bírta elviselni a siránkozó férfiakat. Felfordult tőlük a gyomra. Már éppen valami gorombát akart odadörgölni Kassainak, de meggondolta magát. Rezsi folytatta:

— Biztosan emlékszel a legutóbbi gépírónőnkre. Igazi falusi ártatlanság, gondoltam én, tökkelütött balfék! Kis híján átvert. Velem akarta megfizettetni, hogy megszabaduljon a fattyától — már nem sírt. Tajtékzott dühében, és válogatott trágárságokat sziszegve átkozódott. Egymás után ürítgette poharát, majd újabb litert rendelt.

— Az ellenségeim persze azt híreszteltók, hogy ón kevertem bajba, miattam halt meg az a kis szajha.

Kassai egész lényéből sugárzott a feneketlen gyűlölet. Beesett, sovány arcában lázasan csillogott eszelős tekintete. Szűcs hátrahókölt. Észnél van ez az ember? Sohasem látta a dölyfös, pökhendi Kassait ilyen szánalomra méltónak. Minden ellenszenve ellenére kis híján vigasztalni kezdte, de a vele szemben ülő nem hagyta szóhoz jutni:

— Bevallom, nekem sem volt mindegy. Olyan pocsékul éreztem magam, hogy — mit mondjak — kellett valaki, aki megvigasztal. Aztán találtam egyet. Pontosabban ó szólított meg. Az a rohadt k....l Az

SZERDAHELYI TAMÁS ------L

isten rogyassza rá az egetl — és már megint sírt, fogát csikorgatva két ököllel verte a homlokát. — Én állat! Hagytam magam tőrbe csalnil Hogy gyűlölöm a nőket!

Zsolt elszömyedve nézte az átkozódó embert. Ha így folytatja, még dühöngeni kezd — gondolta, de volt főnöke éppen ellenkezőleg, egyik pillanatról a másikra, hirtelen magába roskadt, és elrévedt tekintettel motyogta maga elé:

— Fölvittem a lakásomra. Soha még olyan élvezeteti Nem kellett külön kunyeráinom repetáért Mindenre hajlandó volt, amit csak kitaláltam, és meg kell hagyni, értett a szakmához! Aztán, úgy reggel felé, rendbe szedte magát, felöltözött, s amíg újabb találkára nógattam, jó mélyen nyúltam a pénztárcámba, hogy kedve legyen

hozzá. Az a ki.......p....l Amint a táskájába

gyömöszölte a pénzt, a képembe röhögve közölte: AIDS-es vagyok! így bosszulom meg, aki ezt tette velem! Hirtelen föl sem fogtam, mit mondott. Csak amikor a bejárati ajtót is becsapta maga után, akkor fogott el a pánik.

Zsolt teletöltötte a poharakat. Kassai olyan mohón itta a bort, mintha szomjhalál fenyegetné. Aztán ugyanolyan színtelen hangon, maga elé meredve folytatta:

— Ami fertőtlenítőt csak találtam otthon, mind a kádba szórtam, és addig áztattam magam, amíg vacogni kezdtem a kihűlt vízben.

— A fertőtlenitős áztatás segít? — csodálkozott Zsolt, de Rezsi nem is hallotta.

— Nem hagyott nyugton a dolog, képzelheted! Hétfőn rögtön rohantam orvoshoz. Ott megmagyarázták, hogy csak bizonyos idő elteltével mutatható ki a fertőzés, és persze rögtön a nőd nevét kérdezték, meg a címét. Csak a becenevét tudtam, az meg lehet kitalált név is. Aztán vérvételre mentem, és most várom az eredményt. Enni sem bírok azóta, egészen belebetegedtem. Látod, hogy lefogytam? Naponta a testemet vizsgálom, nem találok-e rajta valami elváltozást.

Zsolt elbeszélését Éva figyelmesen végighallgatta, s csak hosszabb szünet után szólalt meg:

— Alig tudom elhinni, ami vele történt. Aljas volt, aljasan bántak el vele is. Ennek ellenére sajnálom...

— Buta és pökhendi volt főnöknek is, embernek is. Most meg kétségbeesett, acsarkodó emberroncs lett belőle.

— Ide vezet a sok nőzés.

— Ezt vegyem célzásnak? — próbált szellemeskedni Zsolt, de a hangja nagyon tompán, színtelenül csengett.

— Vedd annak, aminek akarod!

Zsolt hosszasan kavargatta kihűlt kávéja