A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-31 / 5. szám
MAGYAROK AMERIKÁBAN LÁNYI SÁNDOR UTAZÁSA MEXIKÓBA közu d. , II. Másnap délfelé pillantottuk meg először Cadizt, hol kikötni akartunk. Az erős ellenszél azonban nem engedte, hogy kikötőjébe juthassunk. A kapitány tehát lobogójelekkel hajókalauz kiküldését kérte. Ez egy nagy vitorláscsónakon délután négy óra felé meg is érkezett hajónkra, és átvette Floriótól a hajó vezetését. Két ízben erőltette a lavírozást, hogy ezzel majd csak kifog az ellenszélen; de hiába volt minden erőfeszítése, mert beesteledett és mi még mindig künn voltunk; miután pedig Cadizban tiltva van napnyugtától virradatig a kikötőbe menni, elrendelő, hogy hajónknak künn az óceánon kell az éjszakát (lavírozással) eltölteni. Csak augusztus 29-én délután 4 órakor bírtunk végre a cadizi kikötőbe nagy nehezen bevergődni. Itt aztán rögtön hajónkon termettek a kikötői hatóságnak tengerészi és egészségügyi hivatalnokai, hogy megvizsgálják kapitányunk igazoló okiratait és a személyzet egészségi állapotát. Miután pedig mindent rendben találtak, nyomban megadták az engedélyt a partra szállásra. De bármennyire óhajtottuk is Cadizban a kemény talajt ismét lábunk alá keríthetni ily hosszú hányattatás után, mégis sokkal lankadtabbak voltunk a tengeri betegségtől, mintsem, hogy a késő esti órákban idegen nagyváros ismeretlen utcáin való botorkálásra kedvünk lett volna. Másnap reggel azonban becsónakáztunk a városba, rálépvén ott először Spanyolország földjére. Mielőtt elbeszélném Cadizban szerzett tapasztalatainkat, ez ősrégi városról néhány tájékoztató adatot kívánok előrebocsátani. Cadizt állítólag 1100 évvel Krisztus urunk születése előtt a föníciaiak építették. De ha csak a rómaiak építették is volna ezen a ponton Gades nevű híres kikötővárosukat, alig hibáztam, ha Cadizt ősréginek neveztem. Most e város Spanyolország Cadiz nevű tartományának fővárosa, és 1864-ben, mikor ott voltunk, lakosságának számát kerek számban hatvanezerre becsülték. Akkor még erős várnak híresztelték, amit az akkori erődítészeti fogalmak szerint el is lehetett hinni. Mint tengerparti város élénken érintkezik Cadiz a külvilággal, ami egyik oka, hogy a közönséges spanyol iskoláknál jobb számos tanintézete van. Jeles csillagvizsgálóját és jó tengerészakadémiáját nagyra becsülik az országban. Cadiz partszigeten épült, melyet két híd (az egyik vasúti) köt össze a szárazfölddel. Kereskedelmét élénknek mondják, ámbár ott tartózkodásunk közben nem láttunk oly nagy forgalmat, mely a triesztivel vetekedhetnék. Lányinak nemigen tetszettek Cadiz utcái és épületei; csakhogy barátom kissé elfogult volt e tekintetben. Ugyanis néhány vendéglőben és boltban oly hatalmasan becsapták, hogy minden kedve elmúlt Cadiz további nézésétől. Nézetem szerint azonban Cadiz oly szép város, mint Trieszt, sőt talán érdekesebb épületei és festményei vannak; mindenesetre pedig szabályosabb és tisztább Triesztnél. Több árnyékos sétatér is van Cadizban. Murillo képeiből Szent Katalin kápolnájában többet találtunk. Hasonló becses oltárképek láthatók a régi meg az új székesegyházban is. Midőn augusztus 30-án először mentünk Cadizba, tengerész-öltözetet viseltünk, minélfogva angoloknak néztek bennünket. A napot bevásárlásokkal, jobb étkezéssel, a templomok és egyéb nyilvános épületek megszemlélésével stb. töltöttük, este pedig a sétatéren üldögélve meghallgattuk az ott zenélő spanyol katonabandát. Elég jól játszott az könnyebb darabokat, de az akkori osztrák gyalogezred! bandákkal semmiképpen sem versenyezhetett volna. Este 10 óra felé midőn a hajóra visszatértünk, annyira háborgott a tenger, hogy alig bírtunk a legnagyobb erőfeszítéssel is a hajóra felmászni. Szeptember 4-én ismét bementünk a városba, a többi közt avégből is, hogy megnézzük a bikaviadalt. Minket csak a kíváncsiság vezetett abba a drkuszféle épületbe, hol ez ocsmány mulatság volt, míg a spanyol lakosság — a legélénkebb sportszenvedélytől ösztönöztetve — csak úgy ömlött a fóréba, mint spanyolul a bikaviadalt nevezik. Az előadás zeneszóval kezdődött és az aljas bikakínzás közben is harsogott. Különféle színű spanyol nemzeti ruhába öltözött 8 vagy 10 szereplő — köztük 2 kimerült vak gebén, 2 pedig szamáron ülő dárdás is, — vette körül a ketrecéből kieresztett bikát, azt vörös kendők lobogtatásával felbőszíteni iparkodván. Ha a bika valamelyikükre rohant, ez gyors mozdulattal félreugrott és oldalról a kezében tartott szigonyok egyikét a bika nyakába szúrta, illetőleg a lovasok dárdájukkal piszkálták. Minden gyalog szereplőnek más-más színű zászlócskával díszített szigonya volt. Ha valaki közülök nem bírt idejekorán félreugrani, a földre hasalt, mikor aztán a bika gyakran jól meggázolta. A lovaknak is nekiment a bika, nemegyszer földre döntvén azokat. Végre, midőn már derekasan megkínozták a szegény bikát, előállott a bikaölő (matador) az ő hosszú egyenes kardjával, melyet vörös kendő alá rejtegetve, alkalmas pillanatban a bika szívébe szúrt; erre nagyszerű tus következett a zenekar és éktelen ujjongás a közönség részéről, mi még fokozódott, midőn a leölt bikát 3 fölcifrázott ló a cirkuszból kihurcolta. És ezeket a gyönyörű m íveleteket ugyanakkor még öt bikán ismételtékl Hol van itt aztán a civilizáltság és az emberi érzület?! Cadizban a Triesztből szállított vasúti talpfákat kirakták hajónkból; ellenben Verakruzba való elszállításra hoztak 500 hordó bort, sok mazsolát és az udvar számára érkezett különféle tárgyakat. Ivóvízkészletünket is megújították, miután a Triesztből hozott víz fogytán volt és ihatatlanná is vált. Szeptember 11 -ón kedvező széllel csónakon elvitorláztunk a Cadiztól észak felé talán másfél mórföldnyire fekvő Santa Maria városba. Szép kis hely ez. hol feltűnően sok narancs terem; sétaterek és szép kertek bőségben vannak. Sokkal olcsóbb ott minden, mint Cadizban, még a szamorodnihoz hasonló Malagabor itcéje sem volt drágább akkor 20 krajcárnál. Szeptember 14-ón a hajón töltve a napot halászgattunk, mi váratlanul jól sikerülvén, este ízletes vacsorát ettünk. (Folytatjuk) A HÉT 13
