A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-24 / 4. szám
FIGYELŐ Friedrich Dürrenmatt; A megbízás avagy a megfigyelők megfigyelőjének megfigyeléséről Mi jön még? Mit hoz a jövő? Nem tudom, sejtelmem sincs semmiről. Ha egy pók egy szilárd pontról konzekvenciáiba veti magát, örökösen űrt lát maga előtt, és bármennyire ficánkol is, nem tudja megvetni benne a lábát Velem is ez történik; örökösen űr tátong előttem; mögöttem lévő konzekvencia hajt előre. Fonák és szörnyűséges ez az élet, elviselhetetlen. Kierkegaard Elbeszélés huszonnégy mondatban, százkét oldalon. Dürrenmatt ismét elárult valamit. A nagy titok: szembesülni az állapottal, a környezettel, a működő rendszerek fajtáival, sajátságos és kísérteties államformákkal, önmagunkkal. Részrehajló gerincünkkel, egyenruhától megférfiasított énünkkel. Dicső érdem. Önpusztító büszkülés. Mi kell az "áruláshoz"? Például egy meg nem nevezett (ez esetben észak-afrikai) ország, benne egy brutális gyilkosság, egy külföldi "lázító", mondjuk egy híres riporter — legyen az F., aki mindent elkövet, hogy a rejtélyes gyilkosság okaira fényt derítsen. Forgatócsoportjával beutazási és forgatási engedélyt kór a (nyilvánvalóan) katonák által kormányzott elnyomott országban. Ahogyan az lenni szokott, a stábot úri illemmel, finoman kitessókelik az országból. Mivel a riporter mégis marad, szaglászva és végül súlyos titkok nyomára bukkanva a hatalmon lévők egymás közötti harcát és a gyilkosságot illetően rádöbben arra, hogy ő maga is mikroszkóp lencséje alá került, hogy mindvégig figyelték őt. Azok figyelték, akiket ő figyelt. A gyilkosság áldozatának naplójában is hasonló megállapítást talált: "MEGFIGYELNEK". Korunk jellemző tünete, ami közte és megfigyelői, a megfigyelőit figyelő megfigyelt között lejátszódik: mindenki úgy érzi, hogy figyelik. Korunk embere megfigyelt ember. Egyre kifinomultabb módszerekkel figyeli az állam, az ember egyre elkeseredettebben igyekszik megszabadulni a megfigyeléstől, az állam pedig egyre gyanakvóbb szemmel figyeli az embert és viszont, és éppígy az egyik állam a másikat, miközben érzi, hogy őt is figyelik. "Meg-nem-figyelós" esetén mindenki szenvedne manapság. Jelentéktelennek és értelmetlennek éreznénk magunkat: ezért figyel mindenki mindenkit; az emberek létük értelmetlenségétől rettegve kattogtalak fényképezőgépüket. Ki más is figyelné az embert, hogy értelmet adjon életének, mint ő maga? Valamely isten vagy párt? Az egyik (az előbbi) rendjén is lenne, de a másiktól (az utóbbitól) ments meg Uram minketl GUBANC: a megfigyelőnek nem elég a megfigyelt. A modern megfigyelő, persze pont az istentelen, szíve szerint éppen Istent figyelné meg. Hogy higgye, hogy elmondhassa, a nincs van, attól van, hogy ón is lát(hat)om, figyel(het)em. Márpedig Isten azért szabad, mert rejtett, láthatatlan, az ember meg azért nem, mert folyton (meg)figyelik. Irányítják, igazítják, rendezik: törvények, rendeletek, statisztikák, számok, berregések, pufogások alapján. Előfordulhat ugyan, hogy az egyik Isten figyeli a másikat. Miért is ne? A világ az eredete felé forog. Dürrenmatt (nem éppen legutolsó) műve TELITALÁLAT. Maga a visszaütés. Izgalmas, korszerű. Krimi és politika megfelelő mennyiségben adagolva az olvasónak. Azaz: nekünk. A mindenit, ezt jól megúsztuk! Zalaba Zsuzsa Petőfi Sándor megmérettetése Ez már történelem. A Kolozsvári Rádió román adásának riportere kedélyesen elbeszélget Kolozsvár egykori polgármesterével arról, hogy ideje lenne megváltoztatni egynémely rosszhangzású utcanevet, amilyen a Petőfi meg Rákóczi. Az indok: az említettek sértik a románok nemzeti érzéseit. Xenofóbok, soviniszták, románellenesek. A polgármester úr, bámulatra méltó jártassággal, Petőfi-idézetekkel is alátámasztja a riporter állításait. Derült égből villámcsapás 1990 elején. Másnapra megérkezik a Kolozsvári Rádióhoz a válasz, több oldalas aláírás-tömkeleggel hitelesítve. Izgatott fiatalember hozza (azóta kollégák lettünk); magyarok, románok, egyaránt tiltakoznak a kilátásba helyezett névváltoztatások miatt. A tiltakozás kétnyelvű, de természetesen csak a magyar adásban hangzik el. A tényálás tisztázása végett interjút kérünk és kapunk a polgármester úrtól. A Szabadságnak meg a Kolozsvári Rádió magyar adásának is nyilatkozik, hogy nem éppen úgy gondolta, nem akarja megsérteni a magyarokat. Ismeri kultúránkat, szereti a Petőfi-verseket, s a Rákóczival kapcsolatos történelmi dokumentumoknak is jobban utánanézett. Mindezt magyarul mondja. Egyszóval szent a béke. Pár hónap múlva Petőfit száműzik a belvárosból egy külsőbb kerületbe, Rákóczit pedig végképp kiűzik kincses Kolozsvárból leremia Grigorescu generális hadai. Igaz, hogy már egy új polgármester idejében, akit nehézgépgyári igazgatói székéből pottyantottak a városvezetőibe. Alighanem jutalomképpen december 22-i, enyhén szólva, óvatos viselkedése miatt. De hol van már a tavalyi hó? Elolvadt Alexandru Serban úr polgármesteri titulusával és magyarok iránti, állítólagos rokonszenvével együtt. Ez már a jelen. A Polgári Szövetség vezető tanácsa nyilvános megbeszélést tart Kolozsváron. Az Egyetemiek Háza nagyterme zsúfolásig megtelik. Talán a vártnál is nagyobb az érdeklődés. Az elnökségből a hallgatóság fele irányuló hangnem nyílt, objektív, célirányos, tényfeltáró. Bár a parlamentben, tévében, sajtóban a magyarellenes vírust már szétszórták, az itteni közönség nem tűnik fertőzöttnek. S akkor Serban úrnak eszébe jut — talán régi dicsőségem, hol késel az éji homályban alapon, elvégre nem járatlan a magyar irodalomban —, hogy bedobja a jelszót a szeparatizmusról. Nincs sikere. Minden jel szerint eltévesztette az ajtót. A tűzhelyhez közelebb kellene húzódnia. És továbbra is a jelen. De mos már Marosvásárhelyen. Az alprefektusnő, az utcanév adóvevő bizottság feje javasolja a Petőfi tér átkeresztelését. Az indok: Petőfi horthysta. De mit van úgy felháborodva a magyarság? Még nem változtatták meg a tér nevét. Előbb vizsgálják s csak ha ténylegesen igaznak bizonyul az állítás, akkor cselekszenek. Elvégre jogállamban élünk. Németh Júlia (Szabadság, Kolozsvár) A HÉT 9
