A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-27 / 52. szám
ÉLŐ MÚLT A kockajáték Már az ókorban kedvelt szórakozás volt a kockajáték. Leginkább a gyerekek játszottak vele. Egyik fajtáját a nők játszották, öt-hat kaviccsal, melyeket magasra kellett feldobni és a kéz fejével felfogni. Gyermekkoromban e^t a kislányok kövecskózésnek hívták. A sírokban talált kockák legtöbbje állati csontból készült, de a római császárok korából fennmaradt hegyikristályból vagy más féldrágakőből, esetleg bronzból, rézből kivágott kocka is. Alakjuk néha különbözött a maitól, két széles oldaluk volt és két keskenyebb, az egyik oldal domború a másik homorú. A férfiak négy kockával játszottak, melyeket egy pohárból (fakupa) az asztal deszkájára dobtak, vagy az utcán a lapos járdakóre. A gyermekjátékból a férfiak játéka lett. A kiskocsmákban, fürdőkben valóságos játékbarlangok keletkeztek, a népet elfogta a játékkedv és a nyerségvágy. Állítólag Krisztus ruháira a keresztfát őrző római katonák sorsot, vagyis kockát vetettek. A császárok is űzték ezt a játékot, az "isteni" Claudius császár könyvet is írt a kockajátékról. Nero, Caligula, Commodus is szenvedélyes kockajátékos volt. Ammianus Marcellinus törénetíró Róma népéről és erkölcseiről többek között megjegyzi: Néhányan nem szeretik a "szerencsejátókos" elnevezést, jobban tetszik nekik a "kockajátékos" név, pedig a kettő között csak annyi a különbség, mint a tolvaj és a rabló között. Azt azonban el kell ismerni, hogy bár Rómában a barátságok eléggé langyosak, a szerencsejátékosoké szorosabb, mintha csak dicsőséges és verejtékes munka hozta volna létre, és a túlzott ragaszkodás szilárd köteléke tartja őket össze... (Kr. u. 370) A kockák oldalaira különböző számokat vagy jeleket véstek (pontokat csak később használtak), de volt olyan oldala is, mely üres volt (vak), ez szerencsétlenséget jelentett. Bőd Péter mondta Apafi Mihály erdélyi fejedelemre az akkoriban elterjedt közmondást, hogy: "Vakot vetvén néki az kocka!" A középkorban a városi kocsmákban annyira elterjedt a kockajáték, mint ma a kártya. Persze voltak hamis kockajátékosok is, akik a hiszékeny, nyerni akaró polgárokat egyhamar kifosztották. Ezért a városi tanácsok sok helyen tiltották a játékot, sőt, a sakkot és a kártyát is! Körmöcbánya tanácsának 1537. évi rendeleté mindenféle játékot éjjel-nappal, titkon és nyilvánosan megtilt. "Aki mulatni akar — olvassuk a rendeletben — az lőjön, vívjon, lovagoljon, sétáljon, fusson, amivel nemcsak mérsékli testi vágyait, hanem edződik is." A játékot Pozsonyban és más szepességi városokban szigorúan büntették. Akit rajtakaptak a kockázáson, az tetemes pénzt fizetett a város kasszájába, a játékot engedő ház tulajdonosa pedig az összeg kétszeresét. A hamis játékost Selmecbányán testcsonkítással, megégetóssel büntették. És akire rábizonyosodott, hogy maga készítette a hamis kockákat, annak kiszúrták mind a két szemét. De a játékot nem lehetett teljesen eltiltani, mert egyre többen hódoltak a szenvedélynek. Pár évtizeddel később Selmecbányán egy játékos nyilvános játékbank alapítására kért engedélyt. A határozat indokaiból azt olvashatjuk ki, hogy a tanács szóbaállt az illetővel, mert azzal utasította vissza, hogy Trócsányi Zoltán Ki legyen utcaseprő? Egy kolozsvári polgár a múlt század negyvenes éveinek elején külföldre utazott és hazatérvén, tapasztalatairól beszámolt a Kolozsvári Naptár 1846-i évfolyamában. A nyugat-európai városokban főképpen az utcák tisztasága vonta magára figyelmét, s összehasonlításokat tett beszámolójában a külföldi városok és Kolozsvár utcái között, melyek csatornái "nem tejjel és mézzel", hanem lúggal, káposztalével, vagy "valami ennél is szagosabbal folynak", a sárban elsülyed a szekér, s minden utca valóságos szemétdomb. Több indítványt terjesztett elő a város rendezése érdekében, de "legelső rendszabásnak" azt tartotta: hogy vezényeljen ki a város rendes utcaseprőket, akikül a legkomolyabban ajánlotta a következőket: 1. Minden cridázót, aki hitelezőit kielégíteni nem tudja. 2. Minden szolgálat nélkül való cselédet, vagy olyat, akinek egy esztendőben három gazdája volt. 3. Minden tanúiét, aki egy iskolai évben tanulmányai háromnegyed részéből szekundát kapott. 4. Minden egyént, "hon és nembeli olyan imposztornak, aki 3 kockával, 3 vetésre háromszor egymásután 54 szemet csinál, engedélyt nem ad, mert az, hogy háromszor egymásután történjék olyan kockavetés, aminő csak nagy ritkán fordul elő, csalás nélkül nem történhetik. Budán iparkodtak a kockajáték szenvedélyét tisztességes keretek között tartani. Aki a játékosok között veszekedést szított, egy márka büntetést fizetett (ez abban az időben elég tekintélyes összeg volt). Ha a szító kóbor személy volt, azt megvesszőzték és pellengérre állították. A hamisan kockázónak pedig a hamis kockát a tenyerén ütötték át! (ozsvald) különbség nélkül”, akit utcán részegen találnak. 5. Minden dologkerülőt, aki ez okból, hivatás nélkül a "színészeti szép-művészi" pályára lép, és tizedik fellépésekor tehetsége "elégséges jeleit" még nem mutatja. Hogy indítványát nem fogadták el, az magától értetődik. Avagy melyik városatya vagy városi tanácsos mert volna aláírni egy olyan határozatot, amelynek erejénél fogva esetleg már a legközelebbi vidám borozás, névnap, vagy ünnepély után az író-tollat utcai seprővel kellett volna felcserélnie? A HÉT 13
