A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-19 / 29. szám
ÉGTÁJAK Jaroslav Hašek A prágai államrendőrség nyomában Akkoriban volt ez, amikor I. Ferenc József császár ismét készült Prágába, hogy egy pirinyó kalapáccsal ráveregessen, már nem tudom melyik híd alapkövére. A cseh kérdésben ugyanis az öreg monarcha kizárólag a hidakra specializálta magát. Megérkezett, ráveregetett a köre, és megjegyezte: — Érdekes, hogy ez a híd egyik oldalról átvisz a másikra. — Aztán hozzátette még: — To mne češí, že jste Téši — és e látogatások után az egész cseh nemzetnek mindig az volt a benyomása, hogy az öregúr gyógyíthatatlan paralízisben szenved. Daliás idők voltak ezek. A prágai államrendórség lakat alá tette a Kétcsövűhöz címzett csapszók harmonikását, Kuóerát, aki jó harminc esztendőnek előtte a császár tervezett látogatását megelőzően Prágából elgyalogolt Becsbe, és valahol az utcán a sétakocsikázását végző császár lovainak lába elé vetette magát, hogy audienciát erőszakoljon ki, mert az volt a rögeszméje, hogy trafikot kell kapnia, mivel Custozzánál egy olasz golyó keresztülfúrta a lába fejét. Trafik helyett prügelpatent szerint öt napot kapott, majd vagy egy hónapig figyelték a lelkiállapotát egy bécsi elmegyógyászati klinikán, egyidejűleg fürkészték, nem levelez-e gyanús külföldiekkel. Mikor rájöttek, hogy nem tud írni, és teljesen beszámítható, átvitték a toloncházba, s innen már szabályszerű úton hazazsuppolták Prágába, ahol aztán a sikertelen audiencia emlékét megörökítendő, harmonikára hangolva ezt a dalt szerezte: Nem megyek én többet Bécsbe, csupa bolondokháza és egy nagy állatsereglet, jaj, mit tegyek, jaj, mit tegyek... Harminc esztendőn át játszotta és énekelte ezt a dalt a Kétcsövűben, s valahányszor a császár Prágába készült az államrendőrség mindig bevitte a harmonikás Kuőerát a rendörigazgatóság bűnügyi osztályára, úgyhogy Kučera élete afféle matematikai képletté vált, és derék harmonikásunknak az volt a benyomása, hogy I. Ferenc József császár fél tőle, az öreg Kučerától, s ez mindig új életerőt adott neki. A prágai államrendórség fokozott érdeklődést tanúsított a kóbor fényképész, Netečka iránt is, aki meglehetősen viseltes, fakó malaclopóban, zsíros, fekete nyakkendőben és rendkívül széles karimájú kalapban rótta Prága utcáit. Ijesztő oroszlánsörónyóvel úgy festett, mint egy vérbeli zsivány, akit Abruzzókból szalasztottak. Elmaradhatatlan kellék volt nála a vízözön előtti fényképezőgép, melynek százszor eltörött állványát százszor összekötözte madzaggal, no meg egy fiaskó rum. Valamikor esztendőkkel ezelőtt egy uralkodói látogatás alkalmával átfurakodott a díszsorfalon, eljutott a csáneki: — Ha megengedi uraságod, lekapom. Tessék lehetőleg nyájas képet vág nil Pillanatokon belül eltávolították, és a rendőrigazgatóság magánzárkájában lassanként kipárolgott fejéből az udvari fényképész címről szőtt álom. A rendőrorvos szép bizonyítványt állított ki neki arról, hogy alkoholista, terhelt és ártalmatlan hülye. Netečka így visszatérhetett az emberi társadalomba, tovább bolyongott Prága utcáin, fényképezte a régi palotákat, vedelte a rumot hajdani dicsőségünk emlékműveinek tövében, s valahányszor a császár Prágába látogatott, Netečka ment a rács mögé, és sorstársainak igen egyszerű szavakkal számolt be szerencsétlen ügyéről: — Nem akarja, hogy lefényképezzem... A császár prágai látogatása előtt ugyanis a rendőrigazgatóság cellái szabályszerűen megteltek. A rendőrség nem válogatott. Lakat alá tette az összes vándorköszörűst, mert olyan ostoba mesterséget folytatnak, hogy késeket köszörülnek. Mintha bizony azok a kések egytől egyig csakis a császár torkára pályáznának. Az utcára néző ablakokból el kellett távolítani a virágcserepeket, nehogy véletlenül a császári felség fejére zuhanjanak. Az olasz fagyialtosnál, aki jámborul tekergette a fagylaltkószítő gép kallantyúját, megjelentek a detektívek, és maguk vitték a fogdába, ahol már ott hevert a priccsen Macek bérkocsis, mint szintén gyanús elem, mert egyszer, sok évnek előtte, a Fekete Macska sörözőben valamiféle tombolán nyert egy gipszfigurát, mely I. Ferenc József császárt ábrázolta: koccingatott az egészségére, hosszasan eldiskurált vele, végül pedig letörte a fejét és elhajította ott, ahová a király is gyalog jár. Bebizonyította ugyan, hogy holtrészeg volt, mégis nyilvántartották, csakúgy, mint a szókimondó szénpiaci virágárusnőt, aki a császár minden bejelentett prágai látogatása előtt úton-útfélen kiabálta, hogy majd elpanaszolja ő a császár őfelségének, hogyan bánik vele a magisztrátus. Sokat kellett azokban az időkben az államrendőrségnek fáradozni, hogy megmutassa a nyilvánosság előtt, mit jelent ez a két szó: "szeretett uralkodónk". A császár egyik prágai látogatásával függ össze az itt sorra kerülő, nem mindennapi detektívhistória is, melyben kifejezésre jut az államrendőrség leleménye, kombinációs készsége, valamint csúfos kudarca. Azokban az emlékezetes időkben két lap jelent meg a Žižkovban, 16 A HET
