A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-20 / 51. szám
ÉGTÁJAK Ásgúthy Erzsébet hagyatékából "Füves Kert"-tői, "Füves Könyv"-ig Közel négyszáz esztendő távolsága választja el e két címet egymástól. Vége felé közeledik már a negyedik század is, amely Balassa "Füves Kertijétől Márai "Füves Könyviéig vezet. Balassa és Márai. Milyen különböző két egyéniség és mégis mennyire egy húron pendül bennük a költő és az ember. Zivataros, vészterhes időkben születik az egyik. Forrongó, válságos, véres évek teszik ki a másik életét. S az, ami tollúkat mindenkor vezeti, egy forrásból fakad. Márai új művét: a "Füves Könyv"-et elsősorban Senecának, a nagy római bölcsnek ajánlja. Azért, mert arra tanította, hogy: erkölcs nélkül nincs ember. Már a könyv "Ajánlás"-ában hangsúlyozza ezt a tételt. Vajon mi készteti erre — ma — az erkölcsi világrend törvényekkel és dogmákkal gondosan felépített, alátámasztott korában? Vajon mért helyez különös súlyt erre a tanításra, mórt érzi lelki szükségnek a kor írója, hogy "Füves Könyviben elmélkedjék kis receptek, villanások és vallomások sűrített formájában életünk valamennyi kérdése fölött? Érzi a kor s a benne élő magányos ember válságait, hős akar lenni a harcban, s szükségét érzi ezt a tanítást tovább adni kortársainak is, úgy, ahogyan ma hősökké edződhetnek: "művészettel és méltósággal". Balassa, kinek műveiben a XVI. század magyar lírája csúcso-< sodik ki, a reneszánsz költője volt. A kicsapongó erkölcsök,' méreg és orgyilok korában adja ki a "Betegh telkeknek való füves kertecskó"-t, melyet 1572-ben Bock Mihály után "az ö szerelmes szüleinek háborúságokban való vigasztalására" németből fordított. De Giarmathy Balassy Bálint által még: "Éhez foglaltatott egy szép tudomány: Tudniillik mikópen kelljen embernek magát biztatni az nyomorúságnak, üldözésnek és kínnak idejében." A "Füves Kertecske" — ez a munka címe — szép elmélkedéseket foglal magában, vigasztaló Istenben való hitre indító olvasmány, a szomorú lelkek megnyugtatására. Készült abban a korban, amikor a vigasztalásra majdnem olyan szüksége volt a "betegh lelkeknek", mint a "Füves Könyv" idejében. Mikor a Mohács alatti nemzedék utódai végvárakba húzódva beleszoktak már a gondolatba, hogy az önálló Magyarország a történelemé, s nem bízva önmagukban, nem ösmerve saját erejüket, nem hittek többé a visszaállítás lehetőségében. Fajilag még egy volt a magyarság, de politikailag, vallásilag, műveltsége szerint már részeire esett. Idegen hatás alá kerültek, az északi megyék urai Becs felé fordultak, onnan nyerve politikai szereplésük és társadalmi helyzetük jogát. A társadalmi szokások a spanyol etikett szerint kezdtek alakulni, a lányokat idegen urak számára nevelték. Idegenbe jártak politizálni és bevásárolni, s idegen urakat voltak kénytelenek váraikban fogadni. A vallási kérdés is ellentéteket támasztott, s rést ütött az amúgy is meglazult egységen. A főurak és nemesek világi érdekeik s politikai helyzetük szerint fogtak pártot, s csak a föld népe, "melyen keresztül özönlött török és német, keresztülgázolt magyar és idegen, maradt hű a régi dicsőséghez. Nem tudta, hogy mit tesz, de tette ösztönből, politikai sejtelemből, faji szükségből." Ók tartották a magyar egységet szokásaik, tradícióik, emlékeik, életmódjuk s nyelvük által. Nyelvük által, melyen könyörgéseikét mondták, énekeiket zengték, amelyen egymást megértették. Az a nyelv, amelyen papjaik prédikáltak, regőseik, lantosaik énekeltek. Egybeforrasztotta őket "az a nyelv, melyen felhangzott a nemzeti keserűség, s az isteni jóság vigasztaló szava, az az irodalom, melyben megszólalt a nemzeti érzéseknek gazdagsága: az az irodalom és nyelv, amely háromszáz esztendeig a magyar nemzet lelkiismereteképpen kopogtatott a háromszázados múltnak minden vihara alatt a magyarság szívén, az a nyelv, amelyben a nemzet él, az az irodalom, mely a nemzetbe életet lehelt". Ez a nyelv kapcsolja össze a századokon át Balassát is Máraival, ennek a mesterei mind a ketten. Ezen a nyelven kesergett Balassa "A magyar nemzetnek romlott állapotjáról": "Óh kedves nemzetem, hazám, édes felem! Kivel szerelmetes mind tavaszom, telem: Keseregj, sírj, kiálts Istenedhez velem, Nálad, hogy szeretlek, légyen e vers jelen. Ezen a nyelven írja Márai "A hazáról": "... Mindig, mindent adjál oda hazádnak. A világnak nincsen semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán, semmit ne várj hazádtól. Csak adjál, azt, ami legjobb életedben. Ez a legfelesőbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri." (1943) Ozsvald Árpád Karácsony Kettős tujafa az ablakom előtt, éjjel a Hold felette megáll Csontváry derengés, időtlen pillanat, zúzmara hull, ahogy a madár felröppen az ágról A szomszéd háztetőn galambok alusznak, angyalok zenéje száll vékony kéményfüsttel a komor ég felé. A HÉT 17
