A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-20 / 51. szám
GONDOLKODÓ Másik történelem Lassan vége az évnek, s bizony elérkezettnek látszik az idő arra, hogy valamiféle summáját is elkészítsük 1991-nek. Gyanítom — s ehhez nem kell különösebb jóstehetség —, hogy egykor, ha megcsitul ez a két évvel ezelőtt fölkavart Európa, a történészek ezt az évet az átformálódó Kárpát-medence legválságosabb idejének találják majd. Ha csak a mi szűkebb térségünk zajlásait venném számba, már akkor is oldalakat tölthetnék meg azoknak a várt, vagy váratlanul bekövetkezett eseményeknek a felsorolásával, amelyek hol megdöbbentettek, hol elszomorítottak; ezzel szemben igazi megnyugtató változás a mi számunkra alig akadt. Hogy miért? A mindenkori szónoki kérdésre özönölhet a válasz. Mert ugye az a "formálódó demokrácia", amelyben élünk, s amelyet én az egyszerűség kedvéért "kvázidemokráciának" becézek, mivel a valódi demokráciától távolabb esik, mint Makó Jeruzsálemtől, szóval ez a "demokrácia" számunkra nem hozta meg a várt emberi és nemzetiségi megbecsülést és szabadságot. Sőt, tapasztalhatjuk nap mint nap, hogy még azokat a nehezen kiharcolt és megtartott "vívmányokat" is elvette és vitatja, amelyeket a pártállam internacionalizmusa kényszerből megadott. A minap például döbbenten tapasztaltam, hogy Kassán már nincs Ady utca, és nincs József Attila utca sem. Az óváros polgármesterétől a Fábry Napokon meg is kérdeztem, hogy hát ez a két költő miféle bűnöket követett el, hogy így elbántak velük?! Azt a választ kaptam, hogy egy bizottság úgy döntött, hogy a városközpontban az utcaneveket "személytelenítik". Ugye milyen csodálatos leleménnyel dolgoznak a mai Szlovákiában az újsüttetű "bizottságok". Ha Daniel Okáli élne, rágná a sárga irigység a kitűnő munka láttán, holott, mint ismeretes, ő sem ment a szomszédba ötletekért, amikor a dél-szlovákiai magyar ősi településneveket a majdani nemzetállam egynyelvű víziójához uniformizálta. Ezzel szemben azonban roppantul érdekes, hogy Kassa egyik új, nagy lakótelepének a neve ma is változatlanul így vagyon írva; Sídlisko KVP — vagyis a Kassai Kormányprogram-városnegyed. Az új "keresztelőbizottságot" ez a név, úgy tűnik, nem zavarja. Hogyan is zavarhatná, amikor ezt a minősíthetetlen kormányprogramot két évvel a "bársonyos", vagy "gyengéd" forradalom után sem érvénytelenítették. Nem érvénytelenítették, mert nem érvényteleníthetik. Mert ha ezt megteszik, akkor Csehszlovákia teljes, ma is érvényben lévő alkotmányát és más törvényeit is meg kellene változtatni. Nem egyébért, csupán ama csekélység okán, hogy a köztársaság egész működő belső rendszere erre a programra épült — s ahogy tapasztaljuk: épül ma is! Ezt példázza és bizonyítja a nyelvtörvény, a magyar nemzetiségi intézményrendszer drasztikus fölszámolása, az oktatásügyünkben lefolytatott jogellenes "tisztogatás", de — gazdasági vonatkozásban — ezt bizonyítja a restitúciós törvény, s a földtörvény is. E két utóbbi már önmagában is a Kassai Kormányprogramba foglaltak újbóli megerősítése, törvényre emelése. Ugyanis ezek a törvények másként nem értelmezhetők mint a szlovákiai magyarság kollektív bűnösségének ismételt törvénybeiktatása. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az akkori koalíciós kormány döntéseit a mostani koalíciós kormány újra szentesítette. A kettő között csupán annyi az árnyalatnyi különbség, hogy a mostani koalícióban magyar kormánytagok és magyar képviselők is közreműködtek. És ezt a sajátos tényt némely mozgalmak sikerként is megpróbálják eladni hiszékeny választóiknak. Túl ezen a paradoxonon megfogalmazódhatna az a tétel, miszerint nálunk a többségnek csak az a jó, ami a kisebbség számára hátrányt jelent. Vagyis például az, ami 1945—48 között velünk és a németekkel történt — a restitúciós törvény betűje szerint — jogos és helyes volt. A kitelepítés, a jogfosztottság, a deportáció — mindez helyes és jogszerű. S ugyanígy "jogszerű", hogy ma nem lehet Kassán Ady utca és József Attila utca — ám lehet a Kassai Kormányprogram nevét viselő lakónegyed. Mert ez törvényszerű és logikus. Csak egy kicsit bonyolult a logikája, s elég körülményes nyomon követni a benne rejlő történelmi összefüggéseket. Ámbár, ha az ember egy kicsit jobban odafigyel a mai szlovákiai politika színképére, előbb-utóbb megtalálja azt a bizonyos vörös fonalat, amely e jelenségek sodrán végigvezeti ez érdeklődőt. Többször leírtam és elmondtam már, hogy Csehszlovákia fönnállása óta ebben az országban ez idáig még minden kormány megegyezett abban, hogy a szlovákiai magyarság életlehetőségeit, fönnmaradásának esélyeit minden lehetséges eszközzel gátolja. A két évvel ezelőtt bekövetkezett változásokban azzal a reménnyel vettünk részt, hogy ez a folyamat megszakad, s dolgaink — az ország javára végzett munkánk és eredményeink nyomán —jobbra fordulnak. Reményeink azonban fokozatosan semmivé foszlottak; szükségtelen újraismételnem, hogy miért. Időnként kénytelen vagyok azt hinni, hogy naivságunknál csak feledékenységünk nagyobb. Ám ha így van is, némely események emlékezésre kényszerítenek. Ilyen esemény volt nemrégen Gustáv Husák temetése. Az egyik jeles szlovák napilap képet is közölt róla, s a képen Ján Čarnogurský Peter Colotkával parolázik. De ott van Colotka mellett Jakeš és Jozef Lenárt is, s persze Mikloško. A kör bezárult. Az 1945-ös csehszlovák kormánykoalíció, amely Husákkal és Go'ttwalddal az élen megfogalmazta a Kassai Kormányprogramot, annak későbbi végrehajtói a mai koalíciónak adták át a stafétabotot. így tehát megteremtődött az a jogfolytonosság, amelynek alapjait 1945-ben rakták le. Ezt az írást azzal kezdtem, hogy a búcsúzó évnek el kéne készíteni valamiféle summáját. Azt hiszem, ennek a mai Szlovákiának, s ennek az esztendőnek a valódi summája a Husák koporsója feletti, jelképnek isv tekinthető kézfogás. Tiso és Šaňo Mach pedig — ülvén a Mindenható jobbján — derűsen összekacsintanak: odalent minden rendben;van... Gál Sándor Fotó: V. Pribyl 4 A HÉT
