A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-12-06 / 49. szám
JOGI TANÁCSOK "Halvány őszi rózsa" jeligével olvasónk azt írja, hogy férje jogerős bírósági ítélettel tulajdonosa lett egy szövetkezeti lakásnak, amelybe azonban nem tudnak beköltözni, mert egy idegen személy lakik benne. Hiába fordultak a tanács lakásügyosztályához, ott elutasították, azzal, hogy ez nem tartozik a hatáskörükbe. Azt kérdezi, hová kell fordulniok? Ha olyan bírósági ítéletük van, amellyel a lakás odaítélése mellett a benne lakó személyt a bíróság arra is kötelezte, hogy a lakást a férjének átadja, akkor ennek az ítéletnek az alapján az illető ellen bírósági végrehajtást és a lakás kiürítését kell kérni. Ha azonban ilyen ítéletük nincs, amely a lakásban lakó személyt a lakás átadására kötelezné, akkor ellene bírósági polgári pert kell indítani a lakás kiürítésére, s a jogerős ítélet alapján kell majd bírósági végrehajtás útján a kilakoltatást szorgalmazni. Azt ajánljuk, hogy forduljanak ügyvédhez, aki majd megítéli, hogy melyik, illetve milyen konkrét lépést kell tenniök. Ulbrik József olvasónk Krh. Podhradie-ből azt írja, hogy még egy és fél éve van a nyugdíjkorhatár eléréséig, átszervezés folytán el akarják bocsátani. Azt kérdezi, hogy kaphat-e végkielégítést, és ha már nyugdíjban lesz, dolgozhat-e majd mint éjjeliőr? Az 1991. évi 195. számú törvény szerint azok a dolgozók, akik a Munka Törvénykönyve 46. §-ának 1. bekezdésének a)-c) pontjai alapján kapnak felmondást (átszervezés, a munkahely megszűnése stb.), vagy ilyen okokból kötött megállapodással szüntetik meg a munkaviszonyukat, egyszeri juttatás címén a havi átlagkeresetük kétszeresét kitevő végkielégítést kapnak. A kollektív szerződésben, esetleg az illetékes szakszervezeti szervvel egyetértésben kiadott belső szabályzatban ezt a végkielégítést még az átlagkereset háromszorosával lehet növelni (vagyis összesen gyakorlatilag ez öt havi fizetést jelent). Ami a korkedvezményes nyugdíjazást illeti, ha olvasónknak megvan a beszámítható (ledolgozott) 25 éve, akkor a nyugdíjkorhatár elérését megelőző két évben már kérheti az öregségi nyugdíjat, aminél mint alkalmazási időt beszámítják a tényleges nyugdíjazástól a nyugdíjkorhatár eléréséig folyó időt is (tehát úgy mintha addig dolgozott volna). Mint nyugdíjas majd dolgozhat munkás (éjjeliőri, tehát nem hivatalnoki) beosztásban, ha a munkaszerződését legfeljebb egy évre köti meg, és a naptári évben a bruttó keresete nem fogja meghaladni a 22 000 koronát. Emellett megkapja a teljes öregségi nyugdíját is. Dr. B. G. NEVELGETŐ egyértelműen kértek, sőt, megszavaztak a szülők. A verésről Igen, megvertem, meg pofoztam a lányaimat — bántotta a kisebbet, lerántotta a süteményes tálat, nem teljesítette feladatát, feleselt. Mentségemre legyen, hogy nem előre megfontolt szándékkal, nem tervszerűen tettem. És a hirtelen indulatból kipattanó, tehetetlenségből adódó ütleg bizonyára egészen, más, mint a hidegen, módszeresen alkalmazott ütlegelés. Mindez mentség, vigasz, de gyengécske persze, s némileg álszent ráadás csak, hogy ezt a gyerek is megérzi. Mert azért a gyerek elsősorban a pofont érzi, a megtöretést, és ez sehogyan se jó, semmi se mentheti. Még a szükségesség se. Az elkerülhetetlenség belátása: hogy előbb vagy utóbb, így vagy úgy, de megtöretik. Az okoskodások, hogy még mindig jobb, ha ón, hogy neki még mindig könnyebb, mert mindezt nem érti, csak elszenvedi. Nem jobb, nem könnyebb. Se neki, se nekem. De kinek könnyű? Egyszer szülői értekezleten előadó voltam, s "téma" volt a verés, melyet Persze így könnyebb, egyszerűbb. Már maga a verés is. Receptszerű. Hogy megverjük, ahhoz nem kell különösebb találékonyság. S ha a tanár is veri, az asszony is, ha az egész társadalom elfogadja, szentesíti a verést, akkor egyrészt kevesebb "ütnivaló* jut ránk, másrészt alaposabb, széles körűbb és elmélyültebb lesz a gyerek félelme. Nem lesz többé mumus az apuka, ha mumus lesz mindenki, az egész világ. Nem. Erre sem adom a szavazatomat. Ezen az áron nem kell a jólneveltség, a tisztelet, a fegyelem; az így fékentartott emberből az első adandó alkalommal kitör az erőszak, a gyűlölet, hogy visszaadja, megbosszulja, amit elszenvedett. Legtöbbször nem is annak, akitől kapta, hanem valaki másnak, bárkinek — a saját gyerekének például. Nem. Erre sem adom a szavazatomat. Már csak azért sem, mert gyakorlatilag is csak látszatmegoldást, pillanatnyi hatást érhetünk el vele. És dacot. Jobbik esetben. Nem. Én nem szavazok a verésre. De ettől még nem biztos, hogy alkalom adtán ne helyeseljek— utólag! — egy-egy odalegyintósnek. Adódhatnak olyan helyzetek, amelyekben akár egy pofon is természetes és emberi lehet. De micsoda különbség van az ilyen verés és az asztalon levő pálca módszeres és előre megfontolt működtetése közötti Az egyik természetes indulatában is emberi, a másik megnyomorító, következményeiben kiszámíthatatlan, embertelen. Vagy ez is csak magyarázat lenne? Nanszákné dr. Cserfalvi Ilona A HÉT 23
