A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-11-29 / 48. szám

ója tehát kész volt, a város azonban nem tudta fedezni ,a megjelenés anyagi költségeit, ami azt jelentette, hogy a Komáromi Lapok nem jelenhetett meg a tervezett folyó év március 2-i időpontra.

Megjelentetési szándékkal és anyagi támogatással jelentkezett viszont (egy hónappal később) a Komáromi Járási Hivatal, s ily módon — éjszakába nyúló, s nem mindig a legkellemesebb tárgyalások és viták eredményeképpen — 1991. április 20-án megjelent a Komáromi Lapok első száma. A lap végül is nem lett Észak- és Dól-Komárom közös kiadványa, ugyanis az alapító gyűlésen nyilvánosságra hozott megállapodást a dél-komáromi városi önkormányzat nem tartotta be, és 1991. március 15-én elindították saját lapjukat, "Komáromi Újság" néven. Ennek ellenére meg kell jegyezni, hogy az alapító gyűlés legfőbb jelentősége a következő, hosszú évtizedek türelmetlen várakozása után biztosította Észak- és Dól-Komárom lakossága az igazi helyi tömegtájékoztatást, mégpedig a Komáromi Lapok és a Komáromi Újság megjelenésével.

A Komáromi Lapok életében azóta több változás is történt, amelyek nem-minden esetben használtak a tap működésének. A legfontosabb és legeredményesebb fordulat talán az, hogy folyó óv július 1 -tői a Komáromi Lapokat a városi önkormányzat adja ki. Ettől az időtől kezdve tisztázódtak a lap jogi, gazdasági és szellemi körülményei is. Ez idáig több mint 25 számunk jelent meg, s a lap féléves működése alatt megtörtént a fészekrakás, a közvéleménykutatás és a Komáromi Lapokkal rokonszenvező közönség megnyerése. Jelenleg az a legfőbb célunk, hogy minőségileg javuljunk.

Szeretnénk együttműködni a hazai magyar regionális és országos lapokkal, az. Új Szóval, az A Héttel, a Szabad Újsággal, a Hifivel stb. Ugyanakkor azonban kérjük és elvárjuk a szóban forgó lapoktól, hogy ne averzió és előítélet alapján működjenek velünk együtt — mint ahogyan azt már nem egy esetben megtették (tisztelet a kivételnek) —, hanem őszinte kapcsolaton nyugvó viselkedésformával. Ez (is) jó alapja lehet a hazai magyar tömegtájékoztatás fellendülésének.

Taric8 Péter

NÉPRAJZ MINDENKINEK

Népi táplálkozás a Csallóközben

A népi táplálkozás a tárgyi néprajz egyik fontos szakterülete, amelyen lemérhetjük egy közösség kulturális szintjét, gazdálkodásának fejlettségét. Több tényező befolyásolja. Függ a helyi adottságoktól, a földrajzi és éghajlati viszonyoktól, az illető mikrotársadalom életszemléletétől, hagyományaitól, ízléskultúrájától és egyebektől. Csallóköz paraszti mezőgazdasága a középkortól egyenletesen fejlődött. A szántóföldi művelés és az állattartás egyensúlya jellemzi. Piaci viszonyai kedvezőbbek az átlagnál. A falvak nem voltak elszigetelve a várostól, az újdonságokkal történő megismerkedésük gyors léptekkel haladt. Mindezek hatására Csallóköz népi kultúráját a magas szintű paraszti polgárosulás jellemezte. Ez vonatkozik a táplálkozásra is. A polgári konyha közelsége lehetővé tette az új ételek és a sütési és főzési eljárások megismerését. A XX. század elején már ismert valamennyi ma is használt sütési és főzési technika. Az új ételek a paraszti közösségekben először az ünnepi táplálkozásban kaptak helyet, innen kerültek át a hétköznapi étrendbe. Benyomulásuk a terület népi táplálkozásába természetesen magával hozta bizonyos régi ételfélék kiszorulását, illetve új nyersanyag felhasználásával történő előállításukat. Ez a változás azonban nem egy csapásra történt. Az új és régi hosszabb ideig egymás mellett élt.

Tekintsük át röviden, mi jellemezte a múltban Csallóköz népi táplálkozását.

A kásafélék és pépes ételek készítése a régmúltra tekint vissza. Csallóközben a XX. században leggyakrabban használt kásaalapanyag a kukorica és a burgonya. A század első évtizedeiben még felhasználták a kölest és árpát is. A rizskása újabb eredetű, a köleskása helyét foglalta el. Először a lakodalmi étrend részé volt. Ezt bizonyítja egy lakodalmi szokás, a kásapénz szedése is. A bekötött kezű, jajveszékelő szakácsnő megjeleQt .a vendégek között azzal, hogy a kása megégette a kezét. Fájdalomdijul mindenki pénzzel kedveskedett neki. A negyvenes évektől már mint köznapi eledel került asztalra.

A pépes ételek közül a gáncik és a stercek elsősorban a múltban készültek többféle változatban. Néhány idősebb háziasszony még most is elkészíti a kukoricagánát, lisztstercet, megszínesítve velük a családi étlapot. A máié, görhöny és kötés e terület kedvelt ételei közé tartoztak a múltban. Utóbbi kettőnek készítését szórványosan még nyomon lehet kísérni Csallóköz falvaiban.

Csallóköz földje elegendő gabonafélét érlel, így a lisztalapanyagú ételek sokféle változatban nagyon kedveltek voltak a múltban csakúgy, mint manapság. A gyúrt tésztát elődeink nehéz, laktató etelnek tartottak, hetente kétszer is fogyasztották. Izesitőanyagnak gyakran használtak tejtermékeket. Ebből mindig volt elég, sőt. a városokhoz közel eső falvak asszonyai piacon értékes itették a felesleget. Kedvelt ízesítő volt az aszaltgyümölcs. A szilvát, körtét, almát házilag aszalták. Csallóköz a gyümölcsben viszonylag szegény területek közé tartozott, ezért jobbára vándor árusoktól szerezték be a gyümölcsöt. megaszalva, lekvárnak megfőzve tartósították. A sült tészták keletien változatai, pl. a köminyes keletien (pogácsa), elsősorban a század elején volt elterjedve. Később a kelesztett változatok kerültek előtérbe. A századelőn kalácsok, rétesek pótolták ünnepi alkalmakkor a süteményt is. Utána a lepényekkel, buktikkal bekerültek a mindennapi étrendbe. A XIX. század végén a Csallóközben már a kenyér mai formáját fogyasztották.

A főzelék és levesalapanyagok nyári időszakban a friss zöldségfele, felen főleg a bab és burgonya voltak. A negyvenes évekig gyakran főztek gombódevest mint egytálételt.

Nagyszülőink korához képest manapság sokkal több húst fogyasztunk. Századunk elején a vasárnapokra és ünnepnapokra korlátozódott a húsfogyasztás. Télen a levágott sertés húsát füstöléssel konzerváltak, így télen és tavasszal sertéshúst, nyáron és ősszel baromfihúst tálaltak a háziasszonyok. A húszas években jelent meg naptári ünnepeken és lakodalmak étrendjén a vadas, a fasírozott, a kirántott hús. Takartot már a századfordulón is készítettek.

Az étkezési rendben sok változás történt. Míg századunk elején dívott még télen a napi kétszeri étkezés (de. 9-10-kor és du. 3-4-kor), nyáron a háromszori, addig az ötvenes években már télen háromszor, nyáron négyszer ültek asztalhoz.

A hagyományos önellátó parasztgazdaság a Csallóközben az ötvenes években felbomlott. Szövetkezetek alakultak. Megváltozott a falu életszemlélete, szokásai. Módosult a nyersanyagfelhasználás, egyes ételek előtérbe kerültek, mások háttérbe szorultak, vagyis megváltozott a hagyományos táplálkozás.

Vargáné Tóth Lídia

A HÉT 13