A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-11-22 / 47. szám

KINCSÜNK AZ ANYANYELV Képzavarok és félreérthető fogalmazások Sajtóból, rádióból gyűjtöttem össze az alábbiakban közölt néhány mulatságos képzavart, illetve helytelen fogalmazást és fordítást. Nem is mindegyikhez kell részle­tesebb magyarázat. "Egy idő eltelik, míg a béke olajágai repdesnek a keszthelyi régi temető fölött" — ezzel az ékes mondattal fejeződött be a keszthelyi temetőről szóló rádióriport. Re­mélem, olvasóim el tudják képzelni, milyen szép lesz, amikor majd az olajágak csak úgy maguktól repdesnek, méghozzá a temető fölött. "Nem egy tudományról akarjuk most lehúzni a vizes lepedőt" — buzgólkodott egy rádióriportban az egyik hozzászóló, s ezt úgy értette, hogy nem akarják azt a bizonyos tudományt leleplezni, vagyis le­rántani róla a leplet. Nem tudta, hogy a vizes lepedőt nem lehúzzuk valakiről, ha­nem ellenkezőleg: ráhúzzuk valakire, azaz rábizonyítjuk mulasztását, hibáját, bűnét, s ezzel lehetővé tesszük, hogy ellássák a baját. "Vannak, akik most tücsköt-bókát haji­gáinak a rendszerre" — méltatlankodott egy felháborodott polgártárs. Nyilván nem gondolt rá, hogy ez nem is olyan egyszerű, mert ehhez a hajigáláshoz valóban össze kellene fogni egy csomó tücsköt meg békát. Ebben a képzavarban nem is két szólás keveredett össze, hanem legalább három. Lehet ugyanis kígyót-békát kiáltani a rendszerre, lehet esetleg tücsköt boga­rat összehordani a rendszer ellen, és lehet sárral dobálni — nem hajigálnil — a rendszert. Idézet Argentína elnökének beszédéből: "Elemózsia helyett munkához juttatunk mindenkit." Aki a spanyol (vagy netán olasz) szöveget fordította, nem vette ész­re, hogy elemózsia és alamizsna szavunk ugyanarra a görög—latin eredetű e/e­­mosyna szóra vezethető vissza, amely az újlatin nyelvekben, például a spanyolban, bizonyára hasonlóan hangzik. Csakhogy a magyar elemózsia szó mai értelme: útra­­való élelem, ennivaló, az alamizsna szóé pedig: könyöradomány. Az elnöki beszéd­ben nyilván az alamizsna volt szembeállít­va a munkával, nem pedig az elemózsia. Lássuk, milyen félreértést, sőt, riadalmat okozhat egy elsikkasztott rag vagy helyte­len szórend! Rádióhírből idézem: "A cél a vérontás és a polgárháború megakadályo­zása." A mondat első felétől csak megijed­hetünk; hová jutunk, ha már nyíltan ilyes­miket lehet meghirdetni, hogy a cél a vérontás meg a polgárháború?! Az ijede­lem elkerülhető lett volna, ha a mondatot helyesen szövegezik, azaz nem hagyják el a birtokos jelző ragját, tehát: A cél a vérontásnak és a polgárháborúnak a meg­akadályozása. A következő mondatot nagy meglepe­téssel hallottam a rádióban egy elhangzott idézet után:"... mondja Sükösd Mihály az egykori ávós főtiszt, Farkas Vlagyimir könyve olvastán." Míg a bemondó el nem ért a Farkas Vlagyimir névig, urambocsá! azt gondoltam, hogy Sükösd Mihály az egykori ávós főtiszt... Mi lett volna a félre­érthetetlen fogalmazás? Például ez: — mondja Sükösd Mihály Farkas Vlagyimir egykori ávós főtiszt könyve olvastán. Egy szívhez szóló szövegből idézem: "Szívszorítva várta a leányt." Vajon a saját szívét szorította a szerencsétlen, vagy netán holmi mézeskalács szivet? Hát nem, csak az író nem tudta a helyes kifejezést, amely így hangzik: szívszo­rongva, azaz szorongó szívvel. Befejezésül, íme, még egy szép magyar mondat: "A fiú megijedt, és szétfutotta magát." Megvallom, először nem tudtam elképzelni, hogyan futhatta szét magát a boldogtalan, aztán rájöttem, hogy a rozbe­hol sa szlovák igének egészen rossz fordí­tása okozza az aggodalmamat. Egyszó­val: semmi baj, a fiúcska futásnak eredt, nekiiramodott. Illenék azonban tudni, hogy a szlovák roz-, rozo- igekötőnek rengeteg sokféle jelentése van, s ezek közül csak az egyik a szét-. MAYER JUDIT Bécsben járva a városnéző turisták nagy része szinte kötelességének érzi, hogy meg­látogassa a Burgot, s ilyenkor rendszerint betér a Művészettörténeti Múzeumba is. Er­ről a gazdag gyűjteményről adott ki nemrég a Tatran Kiadó egy könyvet a világ nagy múzeumait bemutató sorozatban, melynek készítésében a múzeum igazgatónőjén kívül a múzeum kiváló szakemberei is részt vettek. Száz évvel ezelőtt, 1891. október 17-én Ferenc József császár jelenlétében nyitották meg az intézményt, melyet a császár ösztön­zésére két neves építész, Gottfried Semper és Kari Hasenauer tervezett. A pompás palota a kor stílusirányzatának, az eklektiká­nak megfelelően gazdag belső kiképzést kapott. A belső termeket Munkácsy Mihály, Canova, Hans Makart és Klimt-fivérek mű­vei díszítik. A monográfia tömör és könnyen áttekinthető történeti bevezetője nemcsak a Habsburg-dinasztia műpártoló és mecénás tagjainak életével, hanem a gyűjtemény ne­vesebb értékeinek történetével is megismer­tet. Elsősorban II. Ferdinándot kell megemlí­tenünk, aki a mai múzeum alapjait megvetet­te: felesége halála után, 1580-ban, annak ambrasi kastélyában magánmúzeumot ren­dezett be, melyben mintegy ezer festményt, különleges korabeli és távol-keleti fegyvere­ket, kortársak portréit és természeti ritkasá­gokat állított ki. A reneszánsz antikvitás-köz­pontúság és művószetorientádója határozta meg a másik nagy gyűjtő, a Prágában széke­lő II. Rudolf életszemléletét, aki Dürer és Brueghel, Veronese, Tiziano és Coreggio legszebb alkotásait felkutatta és megvásárol­ta. A harmincéves háború idején Németalföl­dön kormányzó helytartó, Lipót Vilmos jó­részt németalföldi tájképeket vásárolt. A mú­zeum gobelinjeit I. Lipót császár gyűjtötte össze a 17. században. A következő évszá­zad jelentős művészetpártolója Mária Teré­zia. Neki köszönhető, hogy 1781-ben csá­szári parancsra a gyűjtemény megnyílt a nyilvánosság előtt, s ő fogadott fel első ízben Christian von Mechel személyében egy tudós művészettörténészt, aki rendszerezte a Habsburg-gyűjteményt. Mária Terézia a dinasztia és a nemesség vidéki kastélyaiban lévő középkori oltárképeit és ritka ereklyéit is felkutatta. Von Mechel 1783-ban megjelente­ti a császári gyűjtemény első műkincskataló­gusát. A Habsburg-dinasztia gyűjteményeit hosszas munkálatok után Ferenc József csá­szár parancsára az 1850-es években össze­gyűjtötték, művészeti ágak szerint újrarend­szerezték, s a múzeum új épületének elké­szülte után oda szállították. Ennek a páratlan, sok szempontból egye­dülálló gyűjteménynek különleges darabjait mutatja be a monográfia. A gazdag, ám a berlinivel össze nem mérhető egyiptomi gyűj­teményből látható itt egy szép fáraófej és sztélé, valamint egy, a Közép-birodalomból származó terrakotta vízilószobrocska. Az öt­vösművészet és szobrászat remekei közül bevették a kötetbe a nagyszentmiklósi kin­cset, Cellini remekművét, az I. Ferenc szá­mára készült sótartót és a római korból származó Gemma Augusteát. A szerzők elsősorban a képtár anyagának bemutatásá­ra törekedtek, így kronológiai sorrend szerint teret kap az olasz iskola, Raffaello és Peru­­gino, Tiziano és a manierista alkotók, Tinto­retto, Veronese és Caravaggio művei: Tin­toretto Zsuzsanna a fürdőbenje, Veronese Zsuzsánna és a vénekje, Caravaggio Ró­­zsafüzéres Madonnája. A velencei iskolát a tekintélyes Brueghel-kollekció néhány re­mekének bemutatása követi: a Bábel tor­nyának építése, a Parasztlakodalom és Paraszttánc, valamint több téli táj- és zsá­nerképe. Rembrandt alkotásaival a világ kevés múzeuma dicsekedhet; Becsben lát­ható fanyar mosolyú Kis önarcképe, Olvasó Titusza és anyja arcképe. Dürer és Hans Holbein portréi, a spanyol Velázquez infáns­nőinek arcképei után — a teljesség igénye nélkül — meg kell említenünk még az Új Képtárban, a Stallburg-ban kiállított fest­ményeket, melyekből itt láthatjuk Renoir Fürdő utánját és Van Gogh Auvers-i tájké­pét. A színes lenyomatokat fekete-fehér ké­pek követik, melyek a "kevésbé" értékes alkotásokat mutatják be. A könyv végén található szerzői katalógus tartalmazza a képek keletkezési dátumát és méreteit. OROSZ MÁRTA A HÉT 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom