A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-11-22 / 47. szám

HÍRMONDÓ tetlen társrendezők, szponzorok nél­kül... — Valóban, de szerencsére kérésünket sok helyen meghallgatták és támogattak bennünket. A teljesség igénye nélkül emlí­tem meg a MISZ-t, amely már az indulás­nál is komoly anyagi terheket vállalt magá­ra, és idén is jelentős összeggel járult hozzá a költségekhez. Ez így is van rendjén, mellettünk a helye, hiszen a ben­ne tömörült korosztály jelentős létszám­ban képviseltette magát e találkozón. Vol­tak, akik másféle segítséget nyújtottak: pl. a Regionális Kulturális Központ vállalta a propagációhoz szükséges anyagok ki­nyomtatását saját költségén; az ISTER kifizette egy éjszakára a rendező stáb és sok szereplő szállását, mások az étkezte­tést biztosították; a Szlovák Rádió vállalta a fesztivál díjmentes hirdetését, ezt meg­előzően velünk kapcsolatos riportokat su­gárzott és a nyilvános rádiófelvétel kiadá­sának 80%-át is fedezi, ami szitnén tete­mes összeg. — A különböző tájegységek népmű­vészeti és az általuk kínált portékák is helyet kaptak a teremben... — Helyet adtunk nekik is, mivel a nép­művész már nemcsak a maga szükségle­tére dolgozik, hanem a piacnak is. Való­ban, nagy érdeklődés mutatkozott a nép­­művészeti tárgyak iránt is. — A III. találkozóval kapcsolatban min szeretnének változtatni? — Meg szeretnénk oldani, hogy a zene­kari koncertek ne az előcsarnokban legye­nek. Amennyiben a Sportcsarnok igazga­tója nem tudja kérésünket teljesíteni és méltóbb helyet biztosítani számunkra, kénytelenek leszünk másik helyszín után nézni. — Végül is elmondható, hogy a tavaly elvetett mag termékeny talajba hullott.. — Igen, ezt a rendezvényünk bizonyítja, hiszen rengetegen érdeklődtek iránta, és — időt, anyagiakat nem sajnálva — ismé­telten "belekóstolhattak” a népi kultúrába. — Köszönöm a beszélgetést! Miskó Ildikó Gyökeres György felvételei a táncháztalálkozón készültek Zoboraljai Kulturális Napok A márciusban megtartott Csemadok járási konferencián határozták el, hogy 1991 decemberében rendezik meg az I. Zoboraljai Kulturális Napo­kat. A rendezvénysorozat gondola­tát Jókai Mária vetette fel, s az nyomban kellő fogadtatásra talált a Nyitráról, vagyis a Zobor-vidék köz­pontjától távolabb eső falvakban — Felsőkirályiban, Berencsben, Nagy­­cétényben, Kalászban és más köz­ségekben is. A rendezvénysorozat munkaterve november elejére készült el. A meg­nyitó december 1-jén Zsérén lesz. Folklór-délutánt is rendeznek a kör­nyékbeli falvak közreműködésével. December 8-án Alsóbodokon és Be­­rencsen hangzik majd fel a magyar népdal. December 13-án Pográny­­ban a zoboraljai magyar iskolák közös műsorával egybekötött szóra­koztató gyermekdélutánt tartanak. December 15-én Gímesen, Gesz­tén és Kolonban tartanak ünnepi műsorokat, ezúttal Kodály Zoltánról, a nagy magyar zenetudósról, nép­­zenekutatóróLés zeneszerzőről em­lékeznek majd meg. (Köztudott, hogy Kodály Zoltán több alkalommal is járt a Zoboralján népdalgyűjtés céljából.) Ebből az alkalomból (de­cember 15-én) fellép Gímesen és Kalászon a Magyar Tanítók Köz­ponti Énekkara is, Janda Iván kar­nagy vezényletével. December 22-én Nagycétényben rendeznek folklórfesztivált a kör­nyékbeli falvak (Nyítracsehi, Be­­rencs, Kalász) közreműködésével. December 29-én népviseleti bált, táncházat, amolyan "előszilvesztert" terveznek Gímesen. A Zoboraljai Kulturális Napokra magyarországi vendégeket, kultúr­­csoportokat is meghívtak, és nem fognak hiányozni a tudományter­­jesztó és népszerűsítő előadások sem. Azonkívül fotókiállítást tervez­nek Kunkovács László magyaror­szági művész képeiből, és több he­lyen is bemutatják Simek Viktor, Zobor-vidéki festő alkotásait. Úgy hírlik, hogy a rendezvényso­rozat keretében hirdetik ki a Zobor­­aljai Alapítványt és kuratóriumának összetételét. Az alapítvány a ma­gyar folklór, a magyar népdal és anyanyelvűnk ápolása, védelme és a vele összefüggő tudományok tá­mogatásának céljából jött létre. (motesiky) A HÉT 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom