A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-11-15 / 46. szám

FOLYTATÁSOS REGÉNY Aprószemű, permetszerű eső sze­metelt. Az ónszínű égbolt szinte maga alá gyűrte a házakat, a kipufogógázok és a gyárkómónyek füstjének keveré­kében fuldokolt a város. Az utca szür­keségéből messziről kitűnt a vihánco­­ló, csivitelő lánycsapat. Látszott raj­tuk, élvezik, hogy kiszabadultak az iskola falai közül. Négyen voltak, két harmadikos és két másodikos gimna­zista. A Csemadok székházába küldte őket az igazgatóhelyettes, hogy a dél­utáni gyűléshez segítsenek előkészí­teni a nagytermet. Egy autó fékezésre kónyszerített sofőrje szemmel látható­an szitkozódott, amíg a Kórház utcán átvágtak előtte a zebrán. A Mária utcán felfelé sietve Orsi és Zsófi ma­guk elé engedték két társukat. Csak libasorban, egyesével mehettek a szűk járdán. Zsófi volt a sereghajtó. — Tegnap levelet kaptam Zsoltitól. — Igen? — a kérdés talán valóban közömbösre sikerült, de Orsi bosz­­szankodva érezte, hogy elpirul. — Amióta elment, még csak egy levelet írt, közösen az egész család­nak. Ezt most nekem írta. — És mit ír? — Hogy jól van, nagyon érdekes, amit csinál, sok a dolga... De nem ez a lényeg. A címedet kéri, mert írni akar neked. Tudom, hogy párszor találkoz­tatok, mielőtt elutazott. Miért nem ak­kor közölte, hogy levelezni akar veled, nem tudom. Ez van. Gondold meg, s ha úgy döntesz, írd egy darab papírra a címed, elküldöm Zsoltinak. A többi már a ti dolgotok... Nézd, milyen so­kan állnak sorba pirozskiórt! Visszafe­lé majd veszünk. Szereted? — Csak a mákosat. — Mi is Zsoltival — még folytatta volna, de látva Orsi zavarat, inkább két társuk után kiáltott: — Kati, ne siessetek annyiral — Szervusztok, lányoki Hova ro­hantok? — Zsófi nagy meglepetésére Sanya köszönt rájuk. — Szia! Hát te hol jársz erre? — Az egyik műtős kollégámnak se­gítettem. Plakátokkal meg szóróla­pokkal készülődik a mozgalom, amelynek tagja, a bársonyosnak ne­vezett forradalom második évforduló­jára. Ha tudnák, mennyire találó a név: sok piszok összegyűlhet a bársony­ban. — Ne szellemeskedjl Biztosan más­nak is eszébe jut, hogy már második éve szűntünk meg szovjet kolónia lenni, de nem hiszem, hogy lenne mit ünnepelni. — Az évfordulóról jut eszembe — szólalt meg hirtelen Orsi. — Képzeljé­tek, a múltkor egy csoport alsós fiú mellett elmenve mit hallottam. Az egyik politikusunk fiát gúnyolták a töb­biek. Azon röhögtek, hogy a fiú nem valami jó zeneszámot, hanem a forra­dalmat hallgatja a magnóján. Sanya nem értette: — Milyen forradalmat? — Hát a két év előttit. Megvan nekik az egész bársonyos forradalom kazet­tán. — És a fiú azt hallgatja diszkózene helyett?! — szörnyülködött Zsófi. — Igen. A röhögő csoportból az egyikfiú elment megmutatni a politiku­sék srácának valami leckét, mert be­teg volt. A nagymama engedte be a fiút, aki a srácot ott találta a szobájá­ban a magnó előtt, amint a kulcscsör­gető, üvöltöző tömeget meg a szóno­kokat hallgatja kipirult arccal. Képzel­hetitek, hogy a többiek lefasisztázták. — Mondjuk, ez nem volt szép tőlük, dehát ez elképesztő... — Sanya nem talált szavakat. Aztán gyorsan Zsófi­hoz fordult, mintegy kihasználva a régvárt alkalmat. — Amióta Zsolti el­ment, nem is láttalak. Pedig párszor próbáltam telefonálni, hogy moziba hívjalak. Ha kedvetek van hozzá, hár­masban is elmehetünk. Azt a vígjáté­kot ugyan, amire a múltkor hívtalak, már nem játsszák, de találunk mást... — Nagyon sajnálom, Sanya, de ezen a héten egy szabad percem sincs. Holnap kézilabda meg nyelvó­ra, ma pedig Orsival egy megbeszé­lésre megyünk az iskolába. Végre talán kötélnek állnak a tanáraink... — Nem is annyira a tanáraink, in­kább az előző diri volt annyira a nyelvtanulás ellen — szólt közbe Orsi. — Mert neki csak a természettudo­mányok voltak fontosak... — Szóval végre talán kötélnek áll­nak a tanáraink és fontolóra veszik a diákok meg a szülők évek óta hangoz­tatott kívánságát: szakkörök kereté­ben tanulhassunk délutánonként nyel­veket. Akár úgy is, hogy fizetünk érte. — A szlovák iskolákban ez termé­szetes. Nemcsak angolt és németet tanulhatnak az ismerőseim, hanem latint, spanyolt, franciát, sőt japánt is. — Orsi egész tűzbe jött. — Hiába vagyok természettudós, ha nem be­18 A HÉT SZERDAHELYI TAMÁS ■ ■■ k szélek egy-két világnyelvet, kutyafülét ér a tudományom. — A nyelvtudás nemcsak a tudósok­nak kell, hanem bármilyen jó szakmá­ban kapóra jön. Az ügyes mesterem­bernek meg egyenesen aranyat ér. Manapság egy jó kőműves akár ötször annyit is megkeres Nyugaton, mint itthon. Persze csak akkor, ha tud németül, angolul vagy franciául. — Mutass nekem olyan mesterem­bert, aki tud angolul vagy franciául! — nevetett Orsi. — Németül tudó még csak akad. — Hajaj, mit nem adtam volna, ha annak idején beülhettem volna ebéd után valamelyik tanterembe latinórára vagy angolra! Természetesen szak­körként, ingyen jobb lett volna, de ha fizet is érte a diák, akkor is jó, mert nem kell a nyelvtanárhoz kutyagolni vagy buszozni. De nem akarom, hogy bőrig ázzatok, meg aztán én is sie­tek... — Az iskolatársaink elszeleltek, már úgyis csak a Csemadokban érjük utol őket. Szia, Sanyal Hívj fel valamikor. Esetleg a mozit is megbeszélhetjük. De mi csak délutáni előadásra járunk, ugye, Orsi! — Jó napot, Évike, hogy van? — köszönt Évára az egyik magyar szom­szédasszony, aki nyugdíjas hivatal­noknőként teljesen egyedül élt, s pletykára éhesen mindenütt szenzáci­ót szimatolt. A gyerekei még hat­vannyolc után elhagyták az országot. — Csókolom, Juci néni, csak meg­vagyok. Cipekedek, mint mindig. — Bizony, aranyos, kijutott nekünk asszonyoknak! Nagyon örülök, hogy végre összefutottunk. Már olyan ré­gen meg akartam kérdezni, hogy jutott ki külföldre a fiuk, kedvesem? Ösztön­díjjal? Már csak ez hiányzott nekem, a Juci néni kíváncsiskodása — gondolta Éva, de igyekezett udvariasan vála­szolni: — Tetszik tudni, még tavaly ilyenkor elment az Oktatásügyi Minisztérium külföldi tanulmányokkal foglalkozó osztályára. Ott kapott egy bulletint, a külföldi továbbtanulás lehetőségeinek jegyzékét. Abból választott, lelevelez­te a külföldi iskolával és most ott van. — És megéri? — Neki igen, mert szakmailag to­­vábbképzi magát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom