A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-12 / 28. szám
AZ OTTHON TANULJUNK Befőzés Vizes uborka. Az uborkát megtisztítjuk, jól megmossuk, száraz, tiszta konyharuhára rakjuk. A már megszikkadt uborkákat üvegbe rakjuk. Az üveg aljára kaprot, tormát, szőlőlevelet, egész borsot rakunk. Literenként 5 dkg sóval vizet forralunk, és a forrásban levő vizet lassan az uborkára öntjük. Ezután az üvegeket lezárjuk és szellős helyre rakjuk. Két nap múlva forrni kezd, majd fokozatosan tisztul. A leve egy-két hót múlva leapad, ezt sóval felfózött hideg vízzel pótoljuk. Csalamádé. Azonos mennyiségű uborkát, zöldparadicsomot, zöldpaprikát, fejes káposztát jól megmosunk, vékony karikákra vágjuk, a káposztát legyaluljuk. Az egészet összevegyítjük ízlés szerinti menynyisógű hajszálvékony karikákra vágott hagymával, megsózzuk, megszórjuk mustármaggal, és egykét órát állni hagyjuk. Ezután kinyomjuk a levéből, üvegekbe töltjük EGYMÁSTÓL és felforralt, enyhén cukros, ecetes vizet öntünk rá. Tetejére kevés tartósítószert szórunk és lekötjük. Patisszon ecetben. Az egész zsenge kis patisszonok szárát levágjuk, megmossuk és üvegekbe rakjuk. Közóteszünk néhány szál kaprot is. ízlés szerint hígított ecetet sóval, cukorral, szemes borssal, néhány szelet tormával felforralunk, késhegynyi szalicilt keverünk bele. A forró ecetet a patisszonra öntjük, lekötjük és száraz gőzbe rakjuk. "Csodakarkötők" Aki autóban, buszon vagy repülőn rosszul van, szédül, émelyeg, örökre elfelejtheti a kellemetlenségeket, ha a képen látható csuklószorítókat elkészíti, és utazás közben viseli is. Rugalmas fonalból kössünk a csuklónk méretének megfelelő pántot, varrjuk össze, és mindkét oldalára — kívül-belül — varrjunk fel egy-egy kemény gombot. (Legjobb az ún. füles gomb.) A gomb feltétlenül a pulzusra kerüljön, ugyanis a pulzuson található az az akupunktúrás pont, amit a gombnak nyomnia kell ahhoz, hogy a rosszullót ne alakuljon ki. (A Nők Magazinja nyomán) Szépségápolás olajokkal A finom olajokat már az ókorban használták testápolásra. Ma is ajánlatos a száraz és érzékeny bőrűeknek a kozmetikai olajok használata. Testápolás. A semleges olajok kiváló hatásúak. Aki ragaszkodik az illathoz, keverhet hozzá néhány csepp levendulaolajat vagy rózsaolajat. Aki sokat fürdik, annak hetente legalább egyszer célszerű egész testét beolajozni fürdés után, majd frottírlepedőbe burkolózva pihenni fél órát. Arcápoláshoz is használhatunk olajat. Az arctejjel letisztított és langyos, majd hideg vízzel leöblített arcbőrt este kenjük be olajjal és masszírozzuk be, reggel arctejjel tisztítsuk le. A kézápolásban szinte nélkülözhetetlenek az olajok. Az olajat (napraforgó-, ricinus-, kukoricaolaj) enyhén langyosítsuk meg, töltsük ki tálkába, és tartsuk benne rövid ideig összefogott ujjainkat, majd masszírozzuk meg. Lábápolás. A rendszeres olajos lábmasszázs rugalmasan tartja az erősen igénybe vett kötőszöveteket, javítja a vérkeringést. Célszerű olajjal másodnaponkónt alulról felfelé haladva átmasszírozni a lábszárakat és a combot, míg a bőr enyhe pírt kap. Hajápolás. A száraz és törékeny hajnak fényt és rugalmasságot ad a speciális hajápoló olajjal való kezelés. Az olajat felhordás után egy ritka fogú fésűvel a hajon osszuk el. Ilyen kúrát háromhetenként ajánlatos végezni, és az olaj legalább fél óra hosszat maradjon a hajon, majd a szokásos samponnal mossuk meg kétszer, háromszor, és alapos öblítés következzen. Célszerű utána ecetes vízzel átöblíteni. A HÉT 25