A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-10-25 / 43. szám

VÁNDORLÁSOK

BAYREUTH

Bayreuthba látogattam el, ahol Liszt Ferenc megfáradt teste örök pihenőre talált. Veje, Richard Wagner ebben a városban valósította meg az Ünnepi Játékok gondolatát, s ezek szentélyéül felépítette minden Wagner-hívő zarándokhelyét, a híres-neves Festspielhaust, azt a színházat, melyben évente július 25-e és augusztus 8-a között kizárólag csak az ő alkotásai szólalhatnak meg.

De hát mi is az a Wagner-színház, és miért van egyáltalán szükség arra, hogy ebben az épületben csak egyetlenegy alkotó műveit élvezze szent áhítattal a közönség? A választ erre alkotójuk műveinek jellegzetesen egyedi és senki által nem követhető stílusa adja meg. Richard Wagner (1813—1883) és Giuseppe Verdi (1813—1901) mindent tudtak egymásról, de személyesen soha

nem találkoztak. Mindketten az operairodalom csúcsát képviselték, de merőben ellentétes csúcsot. Verdi énekelni szerető, s dallambő hazájának minden jellegzetességét plántálta át huszonnyolc operájába, Wagner viszont végtelen tíz zenedrámájában — két ifjúkori művét kivéve, melyeket később megtagadott — a ködösen komor germán mitológiának és mondavilágnak állított maradandó emléket.

Wagner, stílusa fejlődése során — melynek eredője a "Gesamtkunst", azaz az "összművószet" —, melyben a saját költésű szöveg, a zene, a díszlet és rendezés egymásra utalt és egyenrangú szerepet játszik — hamar megérezte annak szükségét, hogy kell egy hely, "egy szentély", ahol művei az ő elképzelése szerint szólaljanak meg.

Az út a Festspielhaus megnyitásáig azonban gyötrelmes volt. Wagner szerencséje, hogy volt egy mecénása — II. Lajos, a Wagner-hívő ifjú bajor király; volt egy apósa, Liszt Ferenc, aki hajszolt ütemben rendezett hangversenyei bevételeivel támogatta, és volt a hívők serege, akik mind adakoztak a Bayreuthalap javára. Az eredeti elképzelés szerint a Wagner-színházat Münchenben, a királyi székhelyen kellett volna létrehozni, de végül is a gazdag kulturális múlttal rendelkező — itt van Európa utolsó érintetlenül fennmaradt barokk operaháza — a felső frankföldi városkára, Bayreuthra esett a választás. "Légy áldott, kövem, állj soká, állj szilárdan!" E szavakkal helyezte el Wagner az alapkövet saját versével és a Lajos király táviratát tartalmazó szelencével együtt a "zöld dombon". A vöröstégla épület már 115 éve hirdeti megteremtőjét, és vonzza a világ Wagner-hivőinek népes táborát.

S ha a külső kép alapján némi csalódás éri is a látogatót, annál kellemesebb meglepetéssel és élménnyel szolgál a szentély belseje. Wagner ugyanis olyan színháztechnikai újításokat valósított meg, melyek ugyancsak szerves kiegészítői az általa meghirdetett "összművószetnek". A hatalmas nézőtér félkör alakú és meredeken emelkedő, megidézve ezzel az ősi görög színházak stílusát. A fapadlózat alatt az üres légtér biztosítja az egyedülállóan csodálatos technikát, melynek további összetevője a részben fedett árokban a láthatatlan zenekar. Maga a zenekari árok erősen sülylyedő, minek következtében a rézfúvók — Wagner előszeretettel alkalmazott hangszerei — mélyen, szinte már a színpad alatt helyezkednek el, elérve ezzel azt, hogy a legtömé-10 A HÉT