A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-10-25 / 43. szám
GONDOLKODÓ Másik történelem A politikának — így a politikusoknak is — az volna az első és legfőbb feladata, hogy az istenadta nép számára megteremtse a létezés alapföltóleleit. A polgár jogát a közéletben, a gazdaságban, hogy a nép a mindenkori félelmek helyett a mindenkori biztonság védőfalai között tehesse a dolgát. A maga és a tágabb közösség boldogulásáért, gazdagításáért. A mi társadalmunkban azonban a politika és a "politikusok" többsége nem ezeket az alapvető normákat tartja szem előtt, bár fennen deklarálja az írott és a nem írott hírközlő eszközökben a nópboldogítás fenséges szándékát. Ám a nép e fényes ürességek és frázisok mögött azt látja, éli és tapasztalja, hogy jogait megnyirbálják, hogy egyre nagyobb árat kell fizetnie mindennapi szükségleteinek kielégítéséért, hogy egyre jobban terebélyesedik a kilátástalanság... Mindezen túl pedig egyre nagyobb méreteket ölt a politikusok által felszított indulathullám, amely nagyon kezd emlékeztetni az 1938—39-es évekre. Újfent beigazolódni látszik a történelem egyik nagy tanulsága, miszerint az emberiség semmit nem tanult a történelemből! A mai politikai adok-kapok legalábbis ezt bizonyítja. Memorandumok, szervezett és túlszervezett tüntetések, "mitingek" követelnek, deklarálnak, tiltakoznak, támadnak és védekeznek, s nem tudni ki kiért s miért lázad, vagy "ellenlázad". Forrong, fortyog egy-két nagyváros — főváros! —; öt-tíz ezer ember tolong a tereken a tizenöt millióból — és ez a nép! Ezt látják a politikusok, ennek a "népnek" szónokolnak, s ennek a "tömegmorajnak" az élénkségéből vonnak le messzemenő nemzeti következtetéseket. Ezt látjuk a képernyőn, ezt mutatják a világnak: íme, a mi demokráciánk. így harcol a nép az önrendelkezésjogáért— ami ugyan teljesen abszurd, hiszen mi értelme harcolni azért, amit az érvényes alkotmány régóga tartalmaz?! De hát az is régi igazság, hogy a kibicnek semmi sem drága, meghát most ez módi Európában. Hát akkor önrendelkezzünk! Legyen meg az önálló államiság Szlovákiában — mondják az erkélyekről meg a pódiumokról; meg azt is, hogy az önálló Szlovákia lehet az egyedüli és üdvözítő haza — már akinek! Mert ebben a majdani önállóságban különbség tétetik, mondjuk nyelvi alapon. A pódiumokon ezt mondják, s ezt cselekszik. Nézem ezt a nagy történelmi Niagarazuhogást, ahogy fortyog, buzog, árad, sistereg, s úgy találom, a hallgató tömeg — az a nép, amely hajnalban munkába indul, amely értékeket teremt még ebben az ellehetetlenedett demokráciában is — valamit nagyon nem ért ebből az elszabadult szabadságból. Ezért hallgat. Ezért vár. Vár, mert neki nem sürgős a hatalom megszerzése... Az idő a hatalomratörő politikusokat sürgeti. Ha ma nem sikerül 4 A HÉT kicsikarni a másik kezéből a hatalmat, meglehet holnap már nem lesz rá alkalom. Mint látható, a nagy politikai aréna csupa kicsinységből és kicsinyeskedésből áll. Hogy az alantasságokat most ne is vegyük számba. Az egész mellé csak a fülsiketítő csinnadratta és végnélküli zsinatolás adja a nagyság látszatát. Vagy még az se. A magamfajta politikától és politizálástól megcsömörlött, vidékre menekült ember még mulatságosnak és szórakoztatónak is találná ezt a nagy közéleti cirkuszt, ha az ösztönei nem figyelmeztetnék arra, hogy az egész mögött olyan veszedelmek rejtőznek, amelyek a ma még hallgató tömeg amúgy sem könnyű sorsát csak tovább növelhetik. A háborút követő csehszlovák nagy győzelmi összeborulásban a csehszlovákiai németeket s a szlovákiai magyarokat marasztalták el a köztársaság szétverésének vétkében. Csehszlovákia e két "legnagyobb kisebbségét" akkor középkori módszerekkel űzték el ősi településeikről, s tették őket hontalanná. A szlovákság bűnrészesedése Csehszlovákia szótrombolásában az időben — mindmostanáig — a feledés homályába veszett. Holott Tiso, Šaňo Mach és társaik ugyancsak megdolgoztak azért, hogy az — első — Szlovák Köztársaság (ahogy Fábry Zoltán fogalmazta meg) "a Führer mintaállama lehessen..." Az is lett, de erről a mai "elszakadás-pártiak" mélyen hallgatnak, mert annak a Szlovák Köztársaságnak a történelmével nemigen lehet ma dicsekedni... Mert ugye ott van — többek között — a lengyelek és a szovjetek elleni hadüzenet ténye, a szlovákiai zsidóság megsemmisítése, és egyéb nemzeti illetlenségek, amelyek fölemlegetése nem időszerű manapság. Csak hát ami történés tegnappá változott, azt ma módosítani nem lehet; okulni kéne belőle, levonni a tanulságokat, hogy jobbá változzon az élet. Ám úgy látszik a szlovákság jelentős hányada nem tud meglenni a mindenkori ellenségkép nélkül. Bizonyára szüksége van arra, hogy nemzeti zavarainak-bajainak okát ne önmagában, hanem másokban keresse. Amiként ismeretes, mintegy másfél századon át e bajoknak a magyarok voltak az okozói. így aztán a mindenkori szlovák politikai vezetés magyarellenességét hétköznapi gyaroklatként vettük tudomásul és — mi, itt élő kisebbségiek — szenvedtük meg a nemzetiségi kálvária különböző stációit. Ha hosszú időn át érik az embert ilyen vádak és vádaskodások, hozzáédzódik elviselésükhöz, s ha felhánytorgatják is azokat, legfeljebb vállat von, és tovább megy. Most azonban a szlovák nemzet önállóságának, nemzeti és gazdasági fölemelkedésének nem a magyarok, hanem a csehek az akadályozói. A szlovák politika színeváltozásában másfél évszázad után ez az igazi nóvum, ez az igazi nagy fordulat Nem a nyelvtörvény, nem a magyarellenesség, mert hisz az folyamatosan van. Azt azonban velem együtt aligha hihette is bárki, hogy egyszer a szlovákság nemzeti öntudatosodásából felcsapó lángok a deklaráltan testvéri cseh népet perzselik majd meg, nevezvén őket gyarmatosítóknak, a szlovák szuverenitás eltipróinak és így tovább. így nem véletlen, hogy a már 1938-ban kimondott jelszó — Zbohom Praha! — újfajta aktualitást nyert. Ha most szétesik ez a köztársaság, vajon kire mutogatnak majd Tiso, Tuka és Šaňo Mach hívei és követői e balkáni nyomorúságban?! S kinek a "mintaállama" lesz az új, "második" Szlovák Köztársaság, ha a tágabb Európában nem lesz egy aprócska Hitler sem?! Azt, hogy egy új, önálló Szlovák Köztársaság nekünk, itt élő magyaroknak milyen sorsot szán, egyelőre nem tudható. A világnak bőségesen mutogatott nagygyűlések ökölrázása és transzparensei azonban semmi jót nem ígérnek. Ezért hát megint — hányadszor már ebben a században! — fel kell készülnünk a rosszra, s a még rosszabbra. Időnként olyan gondolataim és vízióim támadnak, hogy az, ami ma lesz történelem — már nem is másik történelem... GÁL SÁNDOR
