A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-10-18 / 42. szám
MINERVA Ml merkantilisták Barátom, a sikeres menedzser mélyet szippant a Rothmansból, majd könnyed mozdulattal fólmótemyi távolságból pöcköli le a hamut az asztalra kitett tányérkába. Hosszan, fürkészően néz, majd határozottan megszólal: — A nagy pénzek az üzletben vannak. Ha dolgozol, nem marad időd a pénzszerzésre. — Ad még néhány praktikus tanácsot, majd időhiányra hivatkozva, bevágja magát hatalmas Fordjába, nagy sebességgel elviharzik. Magam részéről csak elismeréssel adózhatok képességeinek, hiszen alig három éve még munkatársaimmal együtt kórusban magyaráztuk neki a személyi számítógép működési elvét és alapvető funkcióit, s lám, mára annyi tőkét hozott össze a furfangos masinák eladásából, hogy bankba téve csak a kamatokból kijönne egy miniszteri fizetés. Neki persze esze ágába sincs ezt a könnyelműséget elkövetnie, hiszen a hosszú távra lekötött összeg kamatlábának a nyolc-tízszeresét is fialja a tőke, ha alaposan megforgatják, így válik az élet izgalmas, érdekes, jövedelmező játékká. Amerre a szem ellát, mindenütt külföldi — tehát közvetítő, jól kereső importőr útján behozott — termékkel találja szemben magát a vásárló. Ez természetes gazdasági jelenség, hiszen a választék bővítése, a konkurencia jelenléte a piacgazdaság egyik alapja. Az élelmiszerboltokban az olasz száraztészta a némettel konkurál, az áruházban a japán hifitorony és televízió a (nyugat)nómettel, a vásárcsarnokban is jószerével csak citromot, narancsot, ananászt, fügét, kókuszt és kiwit árusít a hazai őstermelő. Meg hozzá chilei szőlőt, görög almát és spanyol dinnyét. Hazai termék még itt-ott előfordul, de a fejlődés ütemét és irányát látva bízvást nem sokáig. Hiszen hogyan is lenne érdemes bármit is termelni, ha egyszer a hasznot, a profitot a kereskedelem állítja elő. Ez a törvényszerűség nemcsak nemzetközi nézetekben, de a hazai piacon is tökéletesen érvényes. Elég csak közelebbről megvizsgálni a mezőgazdaság helyzetét (az iparban és a kultúrában is hasonló eredményre jutnánk). A magángazda meg a szövetkezet megtermeli a gabonát, forgalomba gyakorlatilag alig hozhatja, hiszen ma ki vesz tiszta búzát, tiszta árpát, tiszta rozst? A gabonaforgalmi vállalatnak vagy kétezerért adhatja tonnáját. Két tonna árából ki is jön az évi földadó (hektáronként). A maradék háromnégy tonna árából megveheti a növényvédő szereket, a műtrágyát, a traktort, a kombájnt, a vetőgépet, az ekét, a boronát, az üzemanyagot... Ha élni akar, ei mehet kereskedni. A csodálatos metamorfózison átment búzából — melynek kilogrammja kettő koronáért cserélt gazdát — olcsó népeledel, a kifli készül, melynek kilója mintegy tíz korona, tehát tonnánként tízezret ér. Voltak ugyan amatőrök, akik úgy próbáltak plusszbevételhez jutni, hogy búza helyett krumplit ültettek, abban bízva, hogy a hozama is nagyobb, meg az ára is háromszorosa a gabonának (hála az átlátszó felvásárlási politika primitivizmusának). Csakhogy a kelet-közép-európai gazdaság helyi sajátosságait figyelembe nem vevők aligha számoltak azzal, hogy nem kifizetődő az újkrumplit abban a reményben termeszteni, hogy akár tíz-tizenkét korona is elkérhető a primőr kilójáért. Mert a kor szavát helyesen értelmező gazda már januárban szögre akasztotta a kapáját, menedzserré avanzsálva körbejárta a Becs környéki, külföldi árut közvetítő nagypiacokat, hogy marketingkörútjának eredményeképpen már március-áprilisban árulhassa a huszonegy-huszonhat koronás görög földben termett burgonyát. Hozzá nem értő kívülállók úgy hinnék, hogy ilyen ár mellett az üzlet napok alatt befuccsol. Csakhogy a marketing azért a piacfelmérés, -szervezés és az árusítás tudománya, hogy az ilyen buktatókat könnyedén elkerülhesse a jó üzletember. Először is a merkantilizmus — miszerint a hasznot a kereskedelem termeli meg — egyáltalán nincs ellentétben az árkartellel. Ennek megfelelően minden piacon kísértetiesen azonos árért kínálták az árut. Másrészt az ár csak relatíve tekinthető magasnak. Sőt, tudományos elemzéssel kiderül, hogy voltaképpen alacsony. Hiszen e különleges csemege egy kilója mindössze annyiba kerül, mint harminc deka (I) sajt, alig negyed kiló liptói vagy két jobb minőségű sör. Aligha lehet azon csodálkozni, hogy az olcsó újkrumpliért hatalmas sorokban álltak az emberek. Az eddig mindössze termesztéssel foglalkozó ötletgazda meg új teherautót vehetett magának a jól sikerült üzlet hozamából, áldva a napot, amikor elhatározta, hogy ezután csakis üzlettel foglalkozik. Szociológiai felmérések szerint a társadalmi mobilitás mindig a jól fizető szakmák irányába tereli az embereket. Magyarán: olyan tevékenységgel kezd mindenki foglalkozni, amely a legnagyobb hasznot hozza (a maximális profit elméletével összhangban — erről bővebben majd később), így aligha csodálható, hogy országszerte gombamód szaporodnak az üzletek, a kereskedők száma geometriai sor szerint emelkedik. A mai ütemet alapul véve négy-öt év múlva az üzletelők száma eléri a hat-nyolc millió főt. Ezzel nagymértékben sikerül megközelíteni a kánaáni állapotot, amit az angol közmondás rendkívül tömören, frappánsan fejez ki (melyet kissé elferdítve fenn említett menedzser barátom is idézett): ha pénzt keres az ember, nincs ideje dolgozni. Miután a pénztelenség rémétől jobban félünk, mint ördög a szenteltvíztől, igenis munka helyett is pénzt fogunk keresni. Ha máshogy nem megy, hát hitelből. Hiszen tudvalevő, hogy a hitel a gazdaság hajtómotorja: nagyobb teljesítményre ösztönzi az embert. Mert előbb-utóbb minden tartozást ki kell egyenlíteni. OZOGÁNY ERNŐ FOTÓ: KRAL PÉTER
