A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-12 / 28. szám
ÉGTÁJAK Veres János Versek a fiókból is, nem baj, mert ón már kilencvenöt éves vagyok. Az öregasszony itt kifogyott a mondanivalóból, de mert Mariska szégyenkezve hallgatott, hát nem beszéltek többet erről a kellemetlen ügyről. Szóba kerültek azután az unokák. Legtöbb rosszul házasodott és szegény emberhez ment férjhez. Majd a dédunokák következtek, akik közül egyik két éve tett érettségit, és valahol Pesten már gyereke is van. A mama elmondta azután, de lehetőleg titokban, hogy ö játszik az osztálysorsjátókon, és egyszer visszanyerte már a sorsjegy árát. Mariska, akinek még ennyire se ütött be a dolog, kijelentette: — Svindli az egószl Lassanként beesteledett. Katalin behozta a zöldernyős lámpát, és Mariska, aki eddig nem érzékenykedett, most egyszerre elkezdett sírni. De csak rövid ideig és szégyellte is a dolgot a mama előtt. Lassan vallotta csak be, hogy miért sírt. — Hát csak eszembe jutott... hogy ez a zöld lámpa volt nálunk, még kislány koromban. És az esküvőmön ott égett a szekrény tetején. — Dehogy volt ez a lámpa — mondta nevetve a mama — , hiszen azt most két éve törte el Erzsi. Eltörte az ernyőjét. Arra se emlékszel, Mariska, hogy az ernyő jóval cifrább volt? Vacsora után sokáig hallgattunk. Katalin is, amikor elmosogatott, bejött, akarta hallgatni, mit beszélünk. Végre Mariskának eszébe jutott valami. Levette a gitárt, és elkezdte inkább csak mondani, mint énekelni: Földiekkel játszó Égi tünemény. De mivel rosszul csinálta, a mama félbeszakította. Mariska hiába próbálta. Újra nem ment. A mamának kellett megmutatni. És cérnavókony hangon, kezében a zümmögő gitárral énekelte a vak öregasszony: Földiekkel játszó Égi tünemény. Istenségnek látszó Csalfa vak remény... Majd együtt daloltak és Mariska újra megtanulta, mint egykor, hatvan esztendő előtt, ugyanazon a helyen. A nótával azután elálmosodtak mind a ketten és aludni mentek. Mariska csak a kanapén kapott ágyat. A mama kacagva mondta — jól áthallottam az ajtón: — Fiatal vagy, alhatsz még a kanapópl Es nevettek sokáig. Majd megcsókolták egymást. Mariska elfújta a lámpát és ágyba bújtak. Tíz perc múlva már csak két egymást követő gyenge horkolás hallatszott a szobából. Fut alólam Fut alólam szülőhazám, noha lám egy talpalatnyi föld se reng; előttem a hontalanság karsztvidéke földereng. Félelmetes pokolbugyrok lakossága szabad már és tettrekész; körülöttem mindenfelé csatáz a józan ész. (1973) Egyszer majd A közeg, melyben forgunk, járunk, oly paranoiás, beteg, hogy róla épeszű költőnek nem jön tollára látlelet. Egyszer majd — talán — sokára megkérdik: hogyan éltetek? De én, ki közben füstté válók, akkor már nem felelhetek. (1973) CSÓTÓ LÁSZLÓ ILLUSZTRÁCIÓI Furcsa románc Földgömbön piros vonalak: mint vércsíkok rikítónak. A láthatatlan falakon nem juttat át az irgalom. Olykor felszáll a gondolat, repülünk habfelhők alatt. Nincs sorompó, sem vámhatár, társunk a béklyótlan madár. Alságok, vad indák közül szívünk az égig menekül. Hegyek, síkságok, várromok siklanak alánk,fény lobog a mezőkön és vizeken, minden táj vidám bálterem. Azután visszazöttyenünk, mert nem gyámolit istenünk. testünket lehűti a hó, bokánkon súlyos vasgolyó. A hóhérpalást-színű ég beissza szivünk ünnepét. (1974) A HÉT 17
