A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-12 / 28. szám
HÍRMONDÓ Forró hangulatú fesztivál Miután a Győri Rádióban elhangzott riportból kiderült, hogy a Mosonmagyaróváron megrendezett IV. Nemzetközi Gyermeknóptánc Találkozó gálaestje vasárnap este hatkor kezdődik — tehát a távolság és az időpont nem akadály — úgy döntöttünk, hogy megajándékozzuk magunkat e csodálatosnak ígérkező vasárnapi programmal. Már csak azért is, hogy egy-két somorjai is tapsoljon az ott vendégszereplő Nagycsali Gyermektánccsoportnak. Már a Művelődési Központ parkolójában összefutottunk táncosainkkal, akik valami különös lázban égve azonnal mesélni kezdték, mi minden történt velük a pénteki érkezés óta. Mielőtt befejezhették volna mondanivalójukat, menniük kellett átöltözni. A tizennégy meghívott együttes között volt görög, török, német és lengyel, valamint több mosonmagyaróvári és környékbeli együttes, s persze a mieink, a somorjai Nagycsali. A műsor első részében, amely két óra hosszat tartott (mégsem volt fárasztó) különböző népek és különböző magyar tájegységek táncait láthattuk, változó színvonalú előadásban. A szünet utáni második rósz, jóval szebb és mutatósabb volt. A közönség is érezte az egyre emelkedő színvonalat s hangulatot. Közvetlenül a török együttes szép, gyertyás, csillogó ruhában ellejtett tánca után foglalta el a színpadot a Nagycsali. A zenekar csodálatos, hazai tájakra csábított muzsikájával, a táncosok pedig egyenesen otthon voltak a színpadon. Mi több, éltek rajta. Tudták, hogy övék a babórl A fesztivál legszínvonalasabb együttese címet valóban megérdemelték. Nem kényszeredetten mosolyogtak, s ezt az őszinte örömet észrevette s jutalmazta a közönség is. Már a vasvári páros verbunknál éledezett a vastaps, ezt fokozta a lányok csodálatosan elénekelt karikázója. A magyar zenét legszebben muzsikáló gyermekzenekar címet a Nagycsali zenekara kapta, s bizony meg is mutatták, hogy nem félnek a mikrofontól, a népes közönségtől, sem a nemzetközi megmérettetéstől. Kristálytiszta szatmári dallamaikkal belopták magukat a közönség szívébe. Hangulatos Csallóközi táncokkal búcsúzott a Nagycsali, a közönség felállva tapsolt, ünnepelte őket, nekem még a könnyem is kicsordult örömömben. Ez az igazi sikert Külföldön, nemzetközi mezőnyben a legjobbnak lennil A finálét nagyon ötletesen oldotta meg a rendezőség. Minden csoportvezető viseletbe öltözött, még a zsűri8 A HÉT elnök Varga Ervin is, melléjük penderült a helyi csoport valamely táncoslábú leánykája, s valamennyi zenész egyszerre húzta a szatmári csárdást s az "öreg táncos nem vén táncos" szólást bizonyítandó ropták a vezetők is. A vastaps ismét bejött. Ekkor szótgördült a függöny, s a nézők legnagyobb ámulatára ott volt a színpadon minden szereplő, és táncolt a szatmári csárdás ritmusára ki-ki a maga módján. A legjobb fórfitáncos címet elnyerő két görög fiúcska kipenderült a színpad szélére, s ott próbálgatta saját nemzeti tánca lépéseit az idegen zenére. A zenekar újra és újra kezdte a dallamot, a közönség velük énekelt: "Szép a fekete bárány, a fekete szemű lány..." A muzsika egyre frissebb, a taps egyre erősebb lett. Kölcsönös integetés, meghajlás, búcsúzás, már a szereplők is tapsolnak, aztán behúzzák a függönyt... Az előadás után összefutottam Valacsay Pista bácsival, aki még nem sokat tudott mondani, mivel a tánc kifullasztotta, de felcsillant a szeme. — Te, Kati, nahát! Ez a finálé csodálatos volt! Nem is tudod elképzelni, mekkora élményt jelentett ott ropni a táncot annyi ember között. Nekem ez olyan erőt ad, hogy... Nem tudta befejezni, mert fogadásra hívták, de talán nem is tudta volna, az ilyesmit nem lehet szóban elmondani. Néhány percbe telt csupán, míg a zenekar a színpadról áthurcolkodott az előtérbe, rögtön rázendítettek, s a táncosok szállingózni kezdtek kifelé az öltözőkből, még a szalagot sem volt idejük kivenni a hajukból. Azonnal beálltak, s már hallatszott is a sikongatás és kurjantás: "Eriszd el a hajamat, hadd mulatom magamat!" "Aki nem tud táncolni, menjen haza aludni!" Mi is haza jöttünk. Ők mulathatnak, a másnapi program a megérdemelt pihenésé a mosonmagyaróvári strandon. Minket a munka vár. De azért hazáig mi is énekeltünk az autóban. Szép este volt. Megérte elmenni, megérte volna a többi somorjainak is, hiszen Mosonmagyaróvár sincs messzebb, mint Győr, s tudom oda a kultúrát szomjazok többen is eljárnak. Kádek Kata Rendhagyó vizsgakoncert A pozsonyi Magyar Kulturális Központban 1991. június 12-ón bemutatkozott a zenekedvelő közönségnek Papp Sándor fiatal debreceni gitárművész, aki a Magyar Köztársaság ösztöndíjasaként az idén fejezte be zenei tanulmányait a pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán, ahol Zsapka József, a nemzetközi hírű gitárművész volt a mestere. (Prikler László felvétele)
