A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-27 / 39. szám
Szegény gazdagon ELŐSZÓ Kincskereső úton voltam a minap. Egy magánpanzióvá átépítendő ódon udvarház padlásán kutattunk az újdonsült tulajdonossal, hátha horogra akad valami. Persze az előttünk itt megfordultak alapos munkát végeztek, így egy ócska vasalót vagy petróleumlámpát sem sikerült kifognunk. Mindössze az egyik sarokban árválkodott a sok használhatatlan lim-lom között egy viharvert hajókoffer, amelyet csupán azért nem vittek el, mert szúrágta deszkáiról még a félhomályban is lerftt, az első érintésre pozdorjává hullnak szét. Fedelét lehajtva az ujjnyi vastag por alól néhány hasznavehetetlen apróság és egy köteg, szalaggal átkötött újság került elő. Lógó orral ballagtunk le az udvarra, kezünkben a széthullani kész papírcsomóval. A megsárgult lapok kibontásakor a hajtogatás mentén szétestek. Hiába, a két évszázad megtette a hatását: az előkerült iratok között volt a Gazetta de France 1776. július 12-i száma, amely — mint utólag kiderült— napjainkra nézve is rendkívül érdekes cikket tartalmazott. Szerzője Pierre Bleufeul, Londonban élő francia üzletember, a Gazetta de France tudósítója. Hőn szeretett honfitársaim, franciák! Őszintén irigyellek benneteket, hogy napfényes országunk gyönyörű tájain múlathatjátok az időtöket, ellentétben velem, aki a lehetetlenül ködös, hideg, nyirkos tájakon vagyok kénytelen élni. De nem panaszkodni kívánok nektek, hanem beszámolni két hallatlan eseményről, okulásotokra, hogy a hóbortos ángliusok milyen képtelenségeket képesek kitalálni. Biztosan hallottatok már a filozofikus gépnek nevezett, tüzet okádó, füstöt kibocsátó, sistergő masináról. A kevésbé informaltaknak elmondhatom, hogy egyhamar aligha fog működni, viszont egyes ángliusok szentül hiszik, hogy a lovat fogja helyettesíteni. Nos, a minap kezembe került egy röplap, amelyet a tiszteletreméltó üzletember, Matthew Boulton adott ki egy eszeveszett skóttal, bizonyos James Watt úrral közösen. íme, hallgassátok, hogyan veszti el józan ítélőképességét egy komoly üzletember. A röplap az angol gyárosokhoz szólva egyebek közt az alábbiakat tartalmazza: "Azt áruljuk, amit az egész világ akar, energiát. Cégünk, a Boulton és Watt ingyen felállítja az általunk gyártott gépeket az Önök bányájában. Az első öt évben a karbantartást ingyen elvégezzük. Viszonzásul csak a gépeink működtetéséhez szükséges szén és annyi ló számára szükséges széna ára közötti különbség egyharmadát kérjük, amennyi ugyanannyi munkát végezne, mint a gépeink." Hát nem elképesztően őrült ez az ötlet? Hiszen nem kevesebbet állít, mint azt, hogy szinte ingyen lehet szenet bányászni! Ráadásul ezt a képtelen ötletet negyven éve szabadalmaztatták is. Ezért, mondom, drága honfitársaim, örüljetek, hogy nem kerültök szembe naponta ilyen képtelen ötletekkel. Ugyancsak a napokban jelent meg egy csinos kis könyvecske, amely helyi körökben nagy feltűnést keltett. Szerzője Adam Smith, a glasgowi egyetem tanára, Mr. Watt földije. A Vizsgálódás a nemzeti vagyonosság természetéről és okairól című munka szerzője tanújelét adja, hogy mire képes a valóságtól elrugaszkodott, hagymázas elme: nem kevesebbet állít, mint hogy a nemzeti gazdagság forrása a munka (bár azt még neki is be kell ismernie, hogy a természet és a tőke szerepe sem elhanyagolható). Továbbá, hogy az anyagi boldogulást az egyén és a nemzet számára csak a verseny biztosítja, amely csakis teljes gazdasági szabadság mellett valósulhat meg. Meg hogy az egyén gazdasági tevékenységének a fő rugója az önérdek. Ez utóbbit illetően úgy tűnik, hogy Mr. Smith nem egészen reménytelen eset, mivel önérdek nélkül valóban nincs fejlődés. Az utóbbit illetően viszont csodálkozom, hogy még nem dugták őt rács mögé, hiszen amit gazdasági szabadságnak nevez, az kimeríti a lázitás fogalmát. Mi sosem engednénk meg őfelsége ellen ilyen pimasz támadást. A jobbágy csak művelje a földet, ne akarjon a városba rohanni. Az meg, hogy a gazdagság forrása a munka, egyszerűen nevetséges. Hiszen én itt se lennék — miután magam is üzletember vagyok —. ha nem az üzlet termelné a hasznot. Meg Amerika is csak a vad indiánok területe lenne, ha nincs ott a tömérdek arany, ami a legfőbb kincsforrása. De hagyjuk meg a szobatudóst tévedésében, meg a többi ángliust is, mert mint látom, ezt az embert itt most nagyon ünnepük, és — tapasztalatból tudom — ahol az érzelmek elszabadulnak, ott nincs helye a józan érvelésnek. Saját kárukon tanulva jöhetnek majd rá, hogy mindig csakis a józan észnek szabad engedelmeskedni. UTÓSZÓ A bő lére eresztett írást a továbbiakban nem érdemes idézni, komolyabb tényeket már nem tartalmaz. Mai szemmel nézve a kótszáztizenöt évvel ezelőtti eseményeket, bizonyos tanulság levonható. Ami a Boulton-Watt cég ajánlatát illeti, meg kell mondani, az angol bányatulajdonosok ugyanúgy komolytalannak gondolták, mint monsieur Bleufeul. Viszont realitás iránti mély érzéküket dicséri, hogy ennek ellenére elfogadták a felkínált együttműködést, hiszen a gépeket ingyen szállította a vállalat, tehát semmilyen kockázatot nem kellett a bányatulajdonosoknak vállalniuk. Az eredmény lenyűgöző volt: hamarosan sikerült megötszörözni a termelést. Tíz évvel a szerződés megkötése után már hússzor nagyobb volt a bányák hozama. Panaszkodtak is a bányatulajdonosok, hogy túl sokba kerül ez nekik, ráadásul még további harminc évig kell fizetniük, mintha már arra sem emlékeztek volna, egy évtizeddel korábban milyen alacsony volt a termelékenység, ezzel együtt a bevételük. A gőzgép munkába állításával a bányatulajdonosok lettek a XVIII. századi Anglia és a világ leggazdagabb iparbárói. Ezzel együtt a Boulton-Watt cég a század bombaüzletét csinálta meg a hóbortosnak tűnő, valójában nagyon is realista, rideg számítás alapján megkötött üzlettel. Hiszen semmit sem kockáztattak: aki a gőzgépet ismerte és tisztában volt a teljesítőképességével, tudta, milyen fantasztikus üzlet rejlik benne. A tudósításban másodikként említett Adam Smith elméletének értékelése már sokkal keményebb dió. A gazdasági változásokat figyelemmel kísérve tájainkon minden arra utal, hogy Bleufeul gazdaságpolitikája viharos gyorsasággal terjed: a vállalkozók szinte kizárólag csak az üzletbe fektetik tőkéjüket, mivel a termelésből jóformán csak vegetálni lehet, az üzlet viszont óriási haszonnal kecsegtet. Bár újabban olyan kósza hírek is lábra kaptak, hogy a világ egyes tájain — túl a Óperencián — a gyártásból is egészen jól meg lehet élni. Csak akkor higgyünk bennük, ha megfelelően ellenőriztük őket. OZOGÁNY ERNŐ
