A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-20 / 38. szám
GYERMEKEKNEK (görög népmese) Élt egyszer egy öregasszony. Hót esztendőn át arról álmodozott: milyen jó lenne legalább egyetlen egyszer jóllakni lencselevessel. Ám ez egyszer sem sikerült. Ha volt lencséje, nem volt hagymája; ha volt hagymája, nem volt olívaolaja; ha volt olaja, nem volt vize, mivel a közeli forrás a nagy hőségben kiszáradt. De az öregasszony türelmes volt. Amikor a forrás vize ismét széles sugárban ömleni kezdett, megtöltötte az agyagkorsóját lencsével, s elindult a forráshoz, hogy megmossa a lencsét. Éppen akkor járt arra egy ifjú királyfi, aki a forrásból akarta megitatni a lovát. Amikor a ló meglátta a lencsével teli agyagkorsót, felnyerített, s nem akart inni a forrás vizéből. A királyfi nagyon mérges lett, belerúgott a korsóba, s a lencseszemek a vízbe szóródtak. A szerencsétlen öregasszony ekkor így kiáltott rá: — O, milyen gonosz vagyl Tudd meg, hét éve álmodoztam a lencselevesről! Te pedig most hót évig fogod keresni az aranyhajú Anfuszátl A királyfi ugyanis nősülni akart, de még nem volt menyasszonya. A lovára pattant tehát, és elindult megkeresni az aranyhajú Anfuszát. Bárhová ment, s bárhol kereste az aranyhajú Anfuszát, mindenütt azt mondták neki, hogy a lánynak hírét sem hallották. Amikor egy korhadt fához ért, amely éppen a világ végén állt, a fától is megkérdezte: — Nem itt lakik az aranyhajú Anfusza? A fa így válaszolt: — De igen, abban a házban lakik. A királyfi odasietett a házhoz, hát látja: az ablakok nagyon magasan vannak, ajtót pedig sehol sem látott. Hogyan jutok be ebbe a házba? — gondolta magában. Felmászott a közeli magas fenyőfára. Rövid idő múlva látja, hogy jön egy csúf boszorkány. A boszorkány megállt a ház előtt, s így kiáltott: — Aranyhajú Anfusza, nézz ki az ablakon! Látni akarom gyönyörű, hosszú, szőke copfjaidat! Az ablakban csodálatos szépségű lány jelent meg, hosszú copfjait kibontotta, s a boszorkány a copfokba kapaszkodva felmászott, s bement az ablakon. Miután jóllakott és ivott is, ismét leereszkedett a lány copfjain. Amikor a boszorkány eltűnt, a királyfi lemászott a fenyőről, odament a házhoz, s így kiáltott: — Aranyhajú Anfusza, nézz ki az ablakon! Látni akarom gyönyörű, hosszú, szőke copfjaidat! Anfusza az ablakhoz ment, s ismét leengedte hosszú copfjait. A királyfi felkúszott hozzá, s bement az ablakon. Amikor közelről látta, hogy Anfusza milyen gyönyörű lány, feleségül kérte őt. A lány így szólt: — Rendben van, a feleséged leszek. De most el kell tűnnöd, mert mindjárt visszajön a mostohám. Anfusza a királyfit egy pokrócba csavarta, és elhelyezte őt egy nagy ládában. A ládát lezárta. Alkonyatkor megérkezett a mostohája, s nyomban szaglászni kezdett. — Emberszagot érzek! — mondta. A mostohalánya így felelt: — Emberek közt voltál, azért érzel emberszagot... Ekkor a boszorkány hirtelen eltűnt, Anfusza pedig kinyitotta a ládát, és kiengedte a királyfit. Törni kezdték a fejüket, hogyan szökhetnének meg a boszorkány fogságából. A házban ugyanis minden egyes tárgy — a kiskanáltól a szekrényig — tudott beszólni. Anfusza ezért bekötötte a szájukat. Amikor megérkezett a boszorkány, már kiáltotta is: — Aranyhajú Anfusza, nézz ki az ablakonl Látni akarom gyönyörű, hosszú, szőke copfjaidat! Ám nem jelentkezett senki. Mérges lett a boszorkány, s hosszú karmaival a falba kapaszkodva felmászott, s bement az ablakon. Csend fogadta őt, hiszen a tárgyak szája — a mozsár kivételével — be volt kötve. Róla ugyanis Anfusza elfeledkezett. A mozsár így szólt: — Itt volt a királyfi, s megszöktette Anfuszát. A boszorkány mérges lett. Felnyergelte a medvéjét, felpattant rá, s a szökevények után eredt. Mikor a királyfi látta, hogy baj van, az erdőben fogott egy szarvast, a hátára ült, s maga elé ültette Anfuszát. A boszorkány ugyan utolérte őket, de csak a szarvas farkában kapaszkodott meg, amely a kezében maradt, mert a szarvas száguldott tovább. Ekkor Anfusza kivette gyönyörű hajából a fésűjét, s a háta mögé dobta. Mögöttük sűrű erdő keletkezett. A medve, hátán a boszorkánnyal botorkált a fák között, le is maradt, de végül mégis utolérték a szarvast. Akkor Anfusza a törülközőjét dobta a háta mögé, mire óriási tenger keletkezett mögöttük, mely hatalmas hullámokat vert. A boszorkány a medvével együtt csónakba ült. Vihar keletkezett, a csónak felborult, s a vízbe fulladtak. A királyfi pedig boldogan vitte a királyi palotába Anfuszát, hetedhét országra szóló lakodalmat tartottak, s még ma is élnek, ha meg nem haltak. Sági Tóth Tibor fordítása A HÉT 27
