A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-20 / 38. szám
KINCSÜNK AZ ANYANYELV "Nektek, elfajzottaknak" című pamflet szerzői?! Ki kényszeríthet engem arra, hogy tiszteljem azokat a politikai "nagyságokat", akik a kisebbségi törvényt megalkották?! Akik a szlovenszkói magyarságot okolják az árvízkárokért! Sohasem tudnék megbékélni olyan miniszterekkel, akik "Izrael" által felfegyverzett magyar összeesküvésről beszélnek Szlovákiában! Én az "édesanyám", Magyarország szíve dobbanását hallgatom. Antall József miniszterelnök szavai, miszerint: lélekben — tehát nem a trianoni határok revíziójával, nem Léva, Losonc, Kassa visszafoglalásával — 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni, nekem is szólnak! Lehetséges, hogy csak ón hallottam meg a több mint félmillió szlovákiai magyarból. Lehetséges, hogy csak ón fogadtam el őt, miniszterelnöknek? Még ha így is lenne: "Quod scripti, scripti." Öregember létemre (a 73. évemet taposom) ezernyi kedves és legalább annyi keserves emlék fűz szülőföldemhez. Mégsem merném hazámnak nevezni, mert csak egy porszem a hazából: pár falu, pár száz ember, pár ezer emlék, semmi több. A haza ettől sok-sok garádiccsal, lépcsőfokkal feljebb van, mindenféle értelmezésben. A haza elsősorban területet jelent, ahol a magyarság ezer éve él. Jelenti továbbá az ezen területen létrehozott tárgyi és szellemi értékeket, a magyarok összességét. Jelenti István királyt, Mátyás királyt, Nagy Lajost. Jelenti Arany Jánost, Petőfi Sándort, Jókai Mórt, Ady Endrét is. Szent-Györgyi Albertet és a többi magyar származású Nobel-díjas tudóst. A hazához hozzátartozik a tatárjárás, a mohácsi vész, az 1848—49-es szabadságharc, az ezeréves történelmi múlt is. Ezért merem állítani, hogy a szülőföld nekünk, ott élőknek jelenthet ugyan sokat, felejthetetlen emlékeket, de sohasem töltheti be a haza szerepét, mert ahogy említettem, csupán parányi része a hazának. Tóth János A magyar vadászok nyelve A vadállomány csökkenésével a tilalomfák gyarapodtak, vagyis több lett a védelemre szoruló vadaknak a száma, mint a vadászhatókó. A kisvadászat körébe tartozó szárnyasok közül teljes védelmet kapott a fürj, a haris, a vízityúk, a bíbic, a rigó, a szalonka, a fogoly, néhány vízivad és az ölyvek, sasok, valamint a baglyok. A csenderesekben megbúvó haszonvadat nyulat, fácánt sem lehet bármikor cserkélve, vizslával hajtva vadászni. Pedig a jó vizsla cirkálva keres és jól állja a vadat. De ha vizslánk nem bír magával, ideges, nyugtalan és beugrik, a felriasztott fácán elrepül, a többi pedig ellábal a veszély elől. A tyúkrendiek érett nőnemének tojó a neve, hímje általában a kakas. A kakas a párzás idején berzenkedik, kakaskodik, ám a siketfajd, nyírfajd és a fácánkakasok násza a dürgós. A fajdok külön helyet, dürgőhelyet keresnek maguknak. A vezérkakas a falkába verődött foglyokat nemcsak vezeti, hanem védelmezi is. A fogolyfalka lehet csapat, folt, sereg és csomó, de vidékenként más-más névvel illeti a nép. A régiek szerint viszont a fogolyfalka vagy sereg a megfelelő kifejezés. A fogoly tyúkja összehívja fiait, ezt a beszélgetést pityegósnek mondjuk, a fürj is pityeg. A fogolykakas csirreg, de a fürjkakas pitypalattyol és vaváhol. A haris harsol. A veszélybe került foglyok lapulnak, a vezérkakas megbukik a fűben, általában a vizslát bevárja. Viszont egy másik sereg hirtelen kel, felröppen és a meglepett Vadász olyankor gondolomra, vaktában is lő, ilyenkor bizonytalan a találat. Aggatóknak nevezzük azt a szíjakból készült hurkos szerszámot, amelyre az elejtett fácánokat aggatjuk. Régen többfajta hálót használtak a szárnyasvad befogására, ma az ólővad befogására használt hálók úgy hat méter magasak és néhány száz méter szélességben fogják be a repülő foglyokat, fácánokat. Az utóbbi években azonban szárnyas vadból keveset exportáltunk. Inkább a nyulak kerülnek külföldi értékesítésre. A sikeres vadászatok fontos szereplője, a puskás ember leghívebb pajtása a jó vizsla, amely szóratart és szilárd a maga dolgában. Abban különbözik a többi négylábú harapós, ugatós rokonától, hogy eb és nem kutya, valamint nincs szaglása, hanem jó orra van, amellyel szimatol, különösen akkor érvényesül sikeresen, ha jó szelet fog. Cirkál a vadász előtt, nem hóbortos, állja a vadat. De vannak rossz keresők, röviden kurtán kereső ebek, annál már csak az elkalandozó vadászeb a bosszantóbb. Viszont teljesen használhatatlan az a vadászeb, amelyik megtópi, sőt, kikezdi a vadat. Erről a rossz szokásáról leszoktatni nem lehet, de annál könnyebben rákap, ha a vad gereznájának lefejtésekor a friss vadászrészt, aprólékot elédobjuk. A vizsla idomítása nem könnyű, de hálás feladat, különösen a jól kereső, nyúlálló, szilárd és fáradhatatlan apportírozó, vadat elhozó vizsla okoz majd örömet. Ne feledjük, a vizslát munkára fogni soha nincs későnl Mótesíky Árpád A HÉT 15
