A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-20 / 38. szám
LÁTOGATÓBAN Esély BESZÉLGETÉS KOVÁCS LÁSZLÓVAL, A SOMORJAI GIMNÁZIUM IGAZGATÓJÁVAL Mögöttünk van egy iskolaév, elkezdődött az új. Amit magunk mögött hagytunk, arról elmondható: olyan óv volt, amikor magára hagyták a tanárt. Sajnos, vagy hál' Istennek. Attól függően, ki hogyan tudott a "magárahagyottsággal" élni. Tény, hogy soha eddig hem kapott a tanár olyan szabad kezet, soha nem taníthatott annyira, olyan mértékben saját elképzelése szerint, mint az elmúlt iskolai tanévben. Milyenek a tapasztalatok, ki hogyan élt a lehetőséggel, milyen szempontok szerint és milyen könyvek segítségével oktathatott és oktathat a tanár például olyan tantárgyakat, amelyek az önismerettel kapcsolatba hozhatók? — A magyarságismeret tárgykörébe tartozó tantárgyak közül azt hiszem az irodalom a legellátottabb tankönyvekből. Az elsős, másodikos, harmadikos könyvek aránylag jónak mondhatók, hibái csak olyanok, mint bármely más tankönyvnek. Tehát módszertanilag jobb lehetne, de anyagára nézve nincs benne kifogásolni való. A negyedikes tankönyv bizony már gyengébb. A szöveggyűjtemónyi rósz például rengeteg olyan részletet tartalmaz, ami a szerző gyöngébb szövegei közé tartozik. Természetesen nem az eddig nem közölhető idézetekre, vagy szerzők alkotásaira gondolok. De ón tudom — legalábbis remélem —, hogy a tanár eddig is tanította és ezután is tanítani fogja azt az irodalmat is, amely a szöveg szerint nem jelent meg a tankönyveinkben. Sütőtől az említett könyvben például egy rövid részlet van a Csillag a máglyán című művéből. Én Sütőt két órában tanítottam. Az egyik óra anyagát teljes egészében prózai munkásságának szenteltük, középpontjában az Anyám könnyű álmot igór szöveg és tartalmi elemzésével. A második órában következtek csak a drámák, amikor a tankönyvet is fel tudtuk használni. Márai szöveg nincs a negyedikes tankönyvben. Én azonban azt hiszem, hogy a 20. század irodalmát úgysem lehet tankönyvből tanítani. Hiszen olyan új könyvek jelennek meg — Nádas Péter, Esterházy Péter — amelyeket szinte követni is lehetetlen. Ezenkívül a negyedikes anyagnak informatív jellegűnek kell lennie. — Amúgy is kevesen járatták, most, hogy drágultak, még kevesebb emberhez jutnak el olyan irodalmi folyóiratok, mint például az Irodalmi Szemle, az Új írás, a Kortárs — szándékosan sorolom az ismertebbeket —, amelyekből tanár, diák megismertetné vagy megismerhetné az új szerzőket, alkotásokat. Milyen a tapasztalatod, olvasnak a diákok? S a tanár minden segítséget megkap? — Nem. Az iskolánkba még most is, ebben a pónzínséges világban is jár a Kortárs, jár a Szemle, jár az Új írás. Nem jár viszont a Mozgó Világ, nem járnak a nemzetiségi irodalmi sajtótermékek. Nekem küldik innen-onnan a lapokat. Mindig kiteszem, hogy olvassák, lapozzák a kollégák, a diákok. Jó lenne most azt mondani, hogy minden esetben így is van. Én azt hiszem jóval fontosabb kérdés az, hogy a történelemből, és egyáltalán a társadalomtudományokból mit oktatunk jelenleg. Itt összedőlt egy korábban nagyon szigorúan működő felügyeleti rendszer. Aki nem pedagógus, az nagyon nehezen tudja megérteni, hogy ha az iskolában megjelent az inspekció, akkor ugyan megnézték a faliújságot is, de sokkal inkább odafigyeltek a tartalomra. A polgárinevelésvagy a történelemtanár olyan órákat tartott, amilyeneket soha máskor. A mi iskolánkról beszélek. Én tudom, hogy a szakos kolléga olyan órát soha nem tartott, mint amikor a történelmet ellenőrizték. Mindig jobbat. Tartalmilag sokkal jobbat. Olyankor bizony kényszerhelyzetben voltunk. Ő nagyon jól tudta, hogy mit kell tanítani. A felügyelet viszont bekónyszerítette bizonyos helyzetbe. Sajnos voltak olyanok is, ezt el kell mondani, akik egyfajta önkontrollal, mondhatnám öncenzúrával rendelkeztek. És ez tartós nyomot hagyhat. Az egyik iskolában például a történelmet még nemrégen is szlovákul tanították. Magyar iskolában, túlbuzgóságból, vagy kényelemből. A polgári nevelés külön fejezet. Ebben a kapkodásban az utóbbi időben háromféle vagy négyféle utasítás jelent meg a polgári oktatásával kapcsolatban. Az egyik a Nővé slovo-ban, amelynek a beállítottsága azt hiszem közismert. Van már kidolgozott koncepció, jó terv, de javaslatban még nem jelent meg. Most várjuk. A társadalmak működési elveit, a filozófiát és pszichológiát fogná öszsze. Szóval azokat a társadalomtudományokat, amelyek tananyagként nem jelennek meg a tankönyvekben. Egy pillanatra még visszakanyarodnék a történelemhez. A jelenlegi történelemoktatás még mindig a történelemről tanít, és nem magát a történelmet tanítja. Nehéz dolog ez így. Nehéz a diákra bízni, hogy önmaga hámozza ki a lényeget. Volt egy vetélkedőnk, március 15- ike kapcsán. Az egyik feladat az volt, hogy ki kellett választaniuk a 12 pontból, melyek vonatkoznak a nemzeti függetlenségre és melyek a polgári haladásra. Ha a történelem tanításában az adott kor rendszerét oktatnánk, amire a tankönyvön kívül is van lehetőség, akkor az ilyen feladatok nem okoznának gondot. Persze jobb volna, ha tankönyv nyújtana ehhez segítséget. Elmondhatod a tényt, a száraz adatot százszor, a diákok fele megjegyzi. Elhelyezni azonban már nem mind tudja. De ha az adott kort jellemződ, elemződ — megjegyzik. Szóval a történelemoktatásban a tanár hozzáállása a döntő. — Földrajz? — Elsőben, másodikban oktatjuk. Van jó és rossz ol-6 A HÉT
