A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-09-13 / 37. szám
MINERVA Déjá vu p ati" Héi víz" Ismert tény, hogy a páti Hévíz közvetlen környéke a történelem előtti korban már emberlakta terület volt. Maga a mai fürdő területén néhány éve neolit-kori települést tártak fel. Tehát a kőkorszak második szakaszában (i.e. 5000—3000) földművelő nép élt itt. Bél Mátyás (1684— 1749) latinul írt műviben (Notitia Hungáriáé novae historico-geographica) megemlíti, hogy Patot"... egy gyógyító vizű patakocska forrása teszi ismertté, ez több érből felbugyogva egy tóban gyűlik össze; színe fehéres és a párája gyógyító. Ezért, mert betegség kiűzetésére alkalmas erejű, a földesúr (Nedetzky) egy fürdőépületet emelt neki, ahol a tűzzel megmelegített és kádakba töltött vizet fürdésre használják föl a hosszú betegségtől elgyöngült és erőtlen tagok gyógyítására. Kétségtelenül fürdőül szolgált egykor is, s ezért mivel azt németül Bad-nak mondják, ez maradt a falunak is a neve, az akkori magyarok kiejtésével Páth-ra alakítva". A Magyarország Vármegyéi sorozat Komárom Vármegyét összefoglaló kötetében az áll, hogy Path puszta 1268-ban terra Path alakban van említve, s hogy a rómaiak korában római fürdő állt itt fenn. Baranyai János (1928) "Régi utazások Komárom vármegyében" c. könyvében említi, hogy Kenessey K. 1867-ben hivatkozik a patpusztai melegforrásra. Érdemes Nehéz Ferencnek a Komáromi Lapok 1938. okt. 22-i számában közölt cikkéből is idézni: "Pat csendes, nagyon szegény falucska a töltés oldalán. Talán 50 — 60 házból áll az egész... A falu határában egy tavacska van, amelynek a fenekén meleg kénes forrás buzog. A reumás emberek előszeretettel keresik fel, mint mondják a beteg tagoknak rendkívül használ a páti víz." Az első világháború előtt — egy öreg páti gazdaember jóval későbbi elmondása alapján — a Pat környéki Pállfy földeket Stern Manó zsidó bérlő kezelte. Ő készítette el akkor a hévízi tavon az ideiglenes kádfürdőt, ami később tönkrement. Csak a tó kellős közepén éktelenkedő kissé megdőlt öblös vascső maradt meg, mint autentikus emlék. A fentiekhez hozzáfűzhetem még, hogy anyai nagyapám, Petrovszki Menyhért a háború előtti években rendszeresen kijárt Patra enyhíteni izületi bántalmait. A páti bírónál, néhai Zsapka Menyus bátyáméknál szállt meg s onnan ballagott ki naponta a közeli Hóvíz-hez. Olykor magával vitt, s ekkor jómagam tapasztalhattam, hogy a kénes illatú állóvíz talaja helyenként süppedékes s a bugyogó forrás rendszeresen táplálja a tavat. Még ma is lelki szemeim előtt vannak a sárral bemeszelt, tapasztott bácsik és nénik, akik a napon üldögélve ilymódon várták izületi bántalmaik gyógyulását. Felejthetetlen számomra az öt hatalmas feketenyárfa, mely szinte körülállta a tavat és kellemes árnyat adott a vendégnek. Évek teltek el, amikor már mint a Komáromi járás önkéntes természetvédője — konzervátora — javaslatot dolgoztam ki a páti Hévíz védelmére. A beadványhoz csatoltam a marcelházi községi tanács jóváhagyását (Pat akkoriban közigazgatásilag oda tartozott) s továbbítottam Matis Gyulának Pozsonyba, aki hivatali beosztásában az állami természetvédelmet képviselte a legfelső helyen. Törekvésemet siker koronázta, mert a Megbízotti Hivatal kulturális osztálya (Povereníctvo kultúry) 1953. október 10-i keltezéssel a páti Hévizet a 0,5 ha területen hivatalosan védetté nyilvánította. Jó néhány évig Hévíz és környéke élte a maga megszokott életét. A termelőszövetkezet elfogadta a félhektárnyi területfoglalást. Jöttek-mentek a gyógyulni akaró fürdózők ki-ki a maga módján, leginkább bicikliken vagy gyalogszerrel. Sokan sátrat vertek s hetekig is elidőztek. Az ötvenes évek végén (1959-ben) a Bős — Nagymarosi beruházás ürügyén közvetlenül a védetté nyilvánított területen mélyfúrást végeztek a zsolnai "Geologický prieskum" vállalat emberei. Bizony a természetvédelmi jogi előírásoknak nem sikerült érvényt Hévíz — amikor még jöttek a gyógyulni akarók szerezni s az eredmény ma is elszomorító. A természetes forrás kiapadt és a 300 m fúrással elért "következmény" csak kis mértékben felelt meg az elvárásnak. Manapság a hévízi tó az óv nagy részében teljesen ki van száradva s csak a fürdőszezon idején kap mesterséges úton termálvizet. A gyógyulni vágyók elmaradtak. A százéves nyárfák is sorban kipusztultak. Az utolsót egy nyári förgeteg 1989- ben döntötte ki. A páti fürdőben lubickoló nyaralók ma nem is sejtik, hogy mekkora átalakuláson ment át az utóbbi harminc évben a vidék. A néhai kukoricások helyén úszómedencék, park, nívós üdülők sorakoznak. Dűlőút helyett egyenes sugárút vezet a fürdőhöz, ahol rendszeres autóbuszjárat közlekedik. Bókakuruttyolás helyett esténként a diszkó decibeljei szállnak szerteszét. De ez már egy új kor zenéje... Dr. Stollman András Fotó: Stollman A. (1960 körül) A HÉT 21
