A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-12 / 28. szám
m>■ pplg: Az volt a szép idő, amikor őfelsége — ha már nagyon nyomta felséges ülepét a trónus — álruhát öltött és útra kelt. Odahagyta a királyi gondokat, csavargó« egy nagyot. Csak úgy, ahogy az útja hozta. Hogy aztán közben sok mindent megtapasztalt, sok mindent látott, ami felséges szeme előtt rejtve maradt volna, az az ő szerencséje volt. Azért, mert őfelsége a látottakat akkor sem felejtette, amikor újra magára öltötte királyi palástját. Azok voltak a szép idők, a nép még meséiben is visszasírja őket, mert hát királyban is ritka az ilyen, tájaink is egyet ismertek csupán... A többi uralkodó meg volt, amilyen volt. Mindenesetre: felséges volt, és hatalma is volt hozzá, hogy akaratát rákényszerítse a népre. S ha meg olyasmit tett, amivel kihívta maga ellen népe haragját, legfeljebb legyintett, hiszen a nép oktalan jószág, igazából nem is tudja, mi lenne jó neki. Pedig egyszerű a képlet: a népnek az a jó, ha jól érzi magát, ha a nép minden egyes egyede érzi, hogy érvényesül a benne megbúvó kicsike kis álruhás király akarata is. Ha minden egyes kicsike kis király ki tudja teljesíteni saját kicsike kis hatalmát. De király — mégha milyen kicsi is — csak akkor lehet az ember, ha vannak alattvalói, s ha már alattvalók is léteznek, nem érezheti jól magát mindenki... Aki pedig nem érzi jól magát, az nyugtalan, stresszben él, elnyomva érzi magát, folyton változtatni szeretne azon, ami van. Örökkévalóságig tart ez a körfolyamat. Nos, egy ilyen egészen kicsike kis király (még nem tudja, hogy ő is az), azt mondja nekem tegnap este: — És nem vehetnél ki a nyárra hozzám két hónap alkotószabadságot? — Életművészeknek, gyermekem, nem jár alkotószabadság — felelem neki lelombozódva, ugyanakkor felvillanyozod va azon, micsoda ötletei támadhatnak egy kilencéves álruhás királyfinak. És szigorodó homlokkal lapozgatjuk a naptárt. Kilenc egész hét vakációi Apának-anyának pedig összesen joga van kettő egész hét szabadságra, hála az alakulgató munkaerőpiac előidézte mozgásoknak. — De ón nem akarok ezen a nyáron is munkába járni veled. Fürödni szeretnék, játszani. Egész évben annyit írtál, most igazán csinálhatnál belőle te is egy könyvet, mint J. bácsi! Akkor nyaralhatnánk. — De J. bácsi regényt ír, tudod, ő író. — Akkor legyél író te is, legalább nyáron... Az ismerős íz újra feltolakszik a torkomba, sóhajtani sem merek. Inkább a naptárt bámulom. Hosszú, forró stressz. Kilenc egész hót. Mit metszünk vele? Kiállunk inkább az erkélyre, a fojtó estébe, várni a záport. Az enyhületet. — Látod, ha sötét van, nem is olyan rettenetesen csúnya a környékünk — csacsog a kicsike kis király. — Ott az a rész olyan, mintha egy idegen bolygó lenne. Lehet, hogy nemsokára leszáll rajta egy ufó... Te is szeretnél ufót látni? Te is szívesen élnél a Marson? — Én most inkább egy őserdőben szeretnék... Mondjuk, az Amazonasz partján, messze mindenkitől. — Úgy, mint Tarzan? De hisz akkor nem tudnánk beszélgetnil És te Írni sem tudnál... Én meg nagyon szeretek beszélgetni, és kérlek, nevessen már a homlokodl Hisz olyan ügyes vagy, a lehúzót is meg tudtad csinálni, biztosan sikerül elintézned az alkotószabadságot is. No... Zuhog a zápor, tisztul a levegő. Feketedik az éjszaka. Kedvem lenne lemenni, mezítláb beletaposni a pocsolyákba, a sárba. Micsoda nyarak voltaki Libát őriztem, kalászt is szedtem, jártunk a kanálishoz, a Dunához. Ha meg hazatértünk, anyám mindig ott volt valahol a házban. Enni adott, meghallgatott, bekente a darázscsípést ecettel... Úgy volt királynő, hogy sosem voltunk az alattvalói. Én meg? Talán egyetlen művet hagyok magam után, ha végképp elmegyek, de ahhoz nem jár alkotószabadság, mert életműveket amúgy sem lehet két hónap alatt megírni... De hát hogyan is érthetné meg ezt egy egészen kicsike kis álruhás királyfi? N. GYYRKOVITS RÓZA FOTO: KRASCSENITS
