A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-30 / 35. szám
A Boldogság, az Ész meg a Gazdagság A Boldogság, az Ész meg a Gazdagság egyszer így vitatkozott: — Közülünk ón vagyok a legerősebb! — hencegett a Gazdagság. — Boldogság nélkül a Gazdagság mit sem ér — vetette ellen a Boldogság. — De ha az Ész hiányzik, nem segít sem a gazdagság, sem a boldogság — mondta az Ész. Sokáig vitatkoztak, de nem tudtak megegyezni. Ezért elhatározták, hogy útra kelnek, s meggyőződnek arról, kinek van igaza. Járni kezdték tehát a világot. Találkoztak egy szegény emberrel, aki kis földjére igyekezett, hogy kukoricát vessen. Az Esz, a Boldogság és a Gazdagság megállították. A Gazdagság intett a kezével: — Legyen tele arannyal a szegény ember földjei Az Ész meg akarta mutatni a hatalmát, tehát abban a pillanatban a szegény embert félkegyelművé változtatta. A szegény ember rátekintett a földjén levő temérdek aranyra, s nyomban a földesúrhoz ment, akinek panaszkodni kezdett: — Uram, a földemen kövek termettek kukorica helyetti A földesúr sem volt rest, elment megnézni azokat a köveket. Megpillantva az aranyat, így szólt: — Tudod mit? Cseróljünkl Vedd el a legtermékenyebb földemet, te pedig add nekem érte ezt a köveset. A szegény ember nagyon elégedett volt a cserével. A földesúr az udvarába vitette a sok aranyat, a szegény ember pedig elindult kukoricát vetni. A Boldogság is be akarta bizonyítani a hatalmát, ránézett a szegény emberre, s így szólt: — Ember, légy boldog! Ekkor, mintha csak a föld alól bújt volna elő, ott termett egy csapatnyi katona. — Hadvezért keresünk — mondták a katonák. A szegény emberhez fordultak: — Kérünk, légy a vezérünk! A félkegyelmű szegény ember nem is tudta, mit feleljen, csak a fejével bólintott. A lovaskatonák fényes hadvezóri egyenruhába öltöztették, s felültettók egy hollófekete paripára. Ékkövekkel kivert fegyvereket csatoltak a derekára, és csapatuk élére állították. Olyan jóképű vitéz lett a szegény emberből, hogy ismerősei rá sem ismertek volna. A csapat éjszakára abban a faluban maradt, ahol az a gazdag földesúr lakott, aki az aranyért elcserélte a kukoricaföldjót. A földesúrnak gyönyörű lánya volt. — Kérjük meg a lány kezét a vezérünk szamára! — mondták a katonák, s vőfélyeket küldtek a földesúrhoz. A földesúr a szegény emberhez adta feleségül a lányát. Nagy lakomát csaptak, mulattak, pohárköszöntők hangzottak el az új férj tiszteletére. Ö Virágkosár A két azonosnak tűnő rajz között tíz apró eltérés van. Melyek ezek? A beküldők között egy gyermekkönyvet sorsolunk ki. (balkar népmese) azonban csak hallgatott, nem szólt egyetlen szót sem. Két teljes napon át csak hallgatott. A menyasszony családja megsértődött: — Miért nem szól? Bizonyára nagyon büszke. Vagy megvet minket? Harmadnap a fóldesúr méregbe gurult. A Gazdagság és a Boldogság látták, hogy baj van, kérlelni kezdték tehát az Észt: — Add vissza a szegény embernek az eszét! Az Ész teljesítette a kérésüket, s ekkor a szegény ember beszólni kezdett, szépen, értelmesen: — Amikor kisfiú voltam, az ellenség megtámadta a falunkat. A falu lakosai, gyerekek, nők, öregek meg a fiatalok, élükön a férfiakkal megvédtek a falut. Legbátrabban egy katonának öltözött lány harcolt. Két napig azon gondolkodtam, egyenrangúnak lehet-e tartani azt a lányt a férfiakkal. A földesúr megörült: — Nézzük csak! Hiszen tud beszólni a vöm! Mi pedig azt hittük, hogy megvetsz minket! A szegény ember attól kezdve nagy jólétben, gazdagon ólt, boldogan. Ha az embernek esze nincs, nem segít rajta sem a gazdagság, sem a boldogság... Sági Tóth Tibor fordítása Kalász Márton Puli Lóg a puli nyelve, nyalint a folyóba. Keveri a habot. Talán horgászna alóla ? Kunkori nyelvecske, piros csali-forma. Bekapná az öreg harcsa, tudom, ugrándozna. A HÉT 27
