A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-30 / 35. szám
ÉlŐMOlT EGYRE NAGYOBB IGÉNYESSÉGGEL (Egy most induló monografikus néprajzi kutatás margójára) Álszerénység lenne azt állítani, hogy a szlovákiai magyar néprajzi kutatás az elmúlt négy évtized alatt semmit nem tett volna le a tudomány asztalára. A már szinte elcsépeltté emlegetett "semmiből indulás" és a közbeni mindenféle nehézségek, akadályozások dacára néprajzgyűjtőinknek (az önkénteseknek és szakképzetteknek karöltve) olyan (publikált!) adatbázist sikerült létrehozniuk, amelyre ma is építeni lehet — és kell is. Miközben persze a továbblépés is szükségeltetik, hiszen a jórészt rendszertelenül összegyűjtött adatok, adategyüttesek csak további, alaposan átgondolt, gondosan előkészített és következetesen, türelmesen végigvitt kutatások fényében lesznek igazán jól értelmezhetőek. Elsősorban a teljesség igényével készült tematikus és lokális monográfiákra, interdiszciplináris (tudományközi) kutatásokra van szükség, miközben — helyzeti előnyünket kihasználva — a magyar—szlovák etnokulturális kapcsolatok vizsgálatáról, az összehasonlító kutatásokról sem szabad megfeledkezni. A fentiek szem előtt tartásával kezd kibontakozni a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság égisze alatt egy hosszú távú monografikus néprajzi kutatás, amely az egykori Hont megye magyar és vegyes lakosságú településeit vizsgálja. A kezdeményezés azonban nem előzmények nélkül való. Amikor 1988-ban megjelent a megye szlovák falvait bemutató nagy összegzés (Hont. Tradície Pudovej kultúry. Szerk. Ján Botík. Banská Bystrica 1988), a Csemadok akkori Érsekújvári Járási Néprajzi Szakcsoportja keretében megszületett a felismerés, hogy a nagymúltú területegység magyar falvainak hasonló feltárását is el kell végezni. Ez annál is inkább megvalósítható tervnek látszott már akkor is, mivel a vidékről megbízható előtanulmányokkal rendelkezünk (gondoljunk csak Csáky Károly értékes munkáira, vagy az Ikvai Nándor által irányított munkacsoport vaskos tanulmánykötetére a Börzsöny néprajzáról). Áz elhatározást az a tény is erősítette, hogy néhány dél-szlovákiai múzeum (a komáromi, érsekújvári, galántai és dunaszerdahelyi) munkatársai egy másik kutatási program keretében éppen ebben az időben kezdték meg az érintett tájegységhez tartozó Leled hagyományos gazdálkodásának a vizsgálatát, így 1989 nyarán, amikor az első közös néprajzi kutatótáborra sor került, az említett témakör mellett a község földrajzi neveinek, hit- és szokásvilágának a kutatása is megindulhatott. Már abban az időben folytak tárgyalások a szomszédos magyarországi területeken dolgozó kollégákkal a munkálatok egybehangolása érdekében. Annak ellenére, hogy eredményekkel is járó szórványos próbálkozások már akkor is voltak, komolyabb együttműködésre csak a megváltozott körülmények között, inkább a jövőben van remény. Miután az említett néprajzi szakcsoport még 1990-ben is szervezett egy kisebb jelentőségű ipolyszalkai kutatást, a vizsgálódások szakmai irányítását, szervezését a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság vette át azzal a céllal, hogy a kutatásokat nemcsak a járási határokon túlra terjeszti ki, hanem — a magyar féllel karöltve — az egykori Hont megye egész magyar népességéről kísérel meg átfogó képet alkotni. 1991. június 28-a és július 3-a között Ipolyszalkán került sor a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság által, a Csemadok Érsekújvári Területi Választmányával és az Érsekújvári Járási Honismereti Múzeummal karöltve szervezett Ipoly menti kutatótáborra, amely a fentebb körvonalazott nagyszabású program nyitányát jelenti. Az első nap előadások meghallgatásával és szakmai-módszertani megbeszéléssel telt el. Hála József, a budapesti egyetem tanára Hőke Lajos múlt századi honismereti kutató Hont megyei vonatkozású munkásságával ismertette meg a hallgatóságot, majd Mándli Gyula, szobi könyvtárigazgató, az Ipoly bal partján folyó kutatásokról, az eddigi eredményekről számolt be. Csáky Károly a már említett dolgozatából olvasott fel részleteket, míg Liszka József a szlovákiai magyar tájak néprajzi kutatásának történetét vázolta. Az ezt követő megbeszélés elsődleges célja a kutatandó terület kijelölése és a vizsgálandó témák körülhatárolása volt. Tekintettel arra, hogy a megye magyar falvainak száma meghaladja a hatvanat, a jövőben mindenképpen meg kell határozni néhány főbb kutatási pontot (az idei kutatások Ipolyszalkán, s részben a környező tálepüléseken folynak, míg jövőre a munkacsoport Ipolyság székhellyel a szomszédos falvakat vizsgálja meg). A kutatás végeredménye természetesen egy vaskos néprajzi monográfia kell, hogy legyen, ám addig is a már elkészült résztanulmányok közreadásával folyamatosan tájékoztatni szeretnénk munkánk eredményéről a szakmát és a nagyközönséget. LISZKA JÓZSEF / EGY SZIGETKÖZI FALU KRÓNIKÁJA Szép kiállítású kötetben jelentette meg Ásványráró Polgármesteri Hivatala Tamás Gyula Feltámadás a hullám sírból című munkáját, amely alcíme szerint Ásványráró község históriája. A tősgyökeres ásványi szerző egy küzdelmes, hosszú élet tapasztalatát mentette át könyvébe, amely jóval több mint históriák gyűjteménye, valamint néprajzi adatok gazdag tárháza. A nagyszerű erdélyi író, Tamási Áron sokat idézett szép gondolata jutott eszembe e terjedelmes munka olvasásakor: 'Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne". Tamás Gyula könyvéből laponként bizonyságot vehetünk arról a szoros kapocsról, amely őt szülőfalujához és népéhez köti. Életének kerete ez a vidék, a Csallóköz ikerszigete, a vadregényes Szigetköz. Lakóival a küzdelmes múlt közössége és a jövőért való aggodalom köti össze. Árad belőle a mese, a mindennapok tudnivalói, s az ünnepek méltósága, nevelő ereje. Nemcsak leír, feldolgoz, hanem bölcselkedik is, Így művéből a sok-sok tény, adat mellett megismerhetjük egy sokat megélt szigetközi ember életfilozófiáját, erkölcsi nézeteit is. Tamás Gyula írásából Ásvány és Ráró írott története mellett elénk tárul a táj őstörténete, a szigetközi elemi csapások, katasztrófák sora, a vidéken átzúgó hadi események történései, a parasztok és napszámosok élete, az ősi mesterségek, a szülőfalu közigazgatása, intézményei, szervezetei. Oldalakat szentel az ősi ellenség és barát, a Duna szeszélyes áradásai elleni védekezésnek. Futotta erejéből a kikapós menyecskék, részegek, tolvajok és gyilkosok, valamint a falu nevezetes emberei históriáinak megörökítésére is. A legszínesebb, legolvasmányosabb fejezet a Társasági élet, ünnepek címet viseli. Ezeken a lapokon megelevenednek az ásványráróiak szokásai a 'bölcsőtől a koporsóig* tartó alkalmakban. Megtudjuk azt is, hogy mit tettek, mondtak, énekeltek, sütöttek, főztek az egyházi ünnepeken, a leánykérés, lakodalom, búcsú alkalmával, az aratás és cséplés kezdetén és befejezésekor, a születés és halál állomásainál. Seregnyi eltűnőben lévő ismeretet örökítenek meg a kenyérsütésről, mosásról, gyermeknevelésről, gyógyításról, az élelmiszerek tartósításáról és a házak, ólak, ladikok készítéséről szóló sorok. A szöveg között lakodalmi rigmusokat, recepteket, népdalokat és irodalmi szemelvényeket találunk, a könyv végén pedig fényképek és térképek segítenek az eligazodásban. Tamás Gyula minden során átsüt a szülőföld mélységes szeretető. Könyve sajátos értékmentés: az alakuló, változó, pusztuló szigetközi táj és a benne élő ember gazdagságának felmutatása és megörökítése. TUBA LÁSZLÓ A HÉT 13
