A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-05 / 27. szám
GYEREKEKNEK Egy hegyvidéki faluban ólt egyszer egy legény. Kiválóan tudott célba lőni, s igen szeretett vadászni. Megnősülni nem akart. Hiába szerette volna az öregecske édesanyja, hogy menye és unokái legyenek, a legény hallani sem akart a nősülósről. Az édesanyja megkérte tehát a fia barátait, nősítsék meg a fiát. A legény egyszer vadászatra hívta a barátait, de ők azt mondták neki: — Ha megteszed, amit kérünk, elmegyünk veled vadászni. — Mit tegyek meg nektek? — csodálkozott a legény. — Előbb esküdj meg, hogy teljesíted a kérésünket. Amikor a legény megesküdött, hogy teljesíti, bármit kérnek is, a barátai azt mondták: — Itt az ideje, hogy megnősülj. Teljesítsed édesanyád kívánságát! — Rendben van — mondta a fiú. Mi mást tehetett, hiszen esküje kötelezte ót. — De egy kikötésem van: Ti válasszatok nekem menyasszonyt. A barátai egy távoli faluból hoztak neki menyasszonyt: a lány jó volt és csodaszép. Fényes esküvői lakomát tartottak, s nagy volt az öröme a legény édesanyjának. Az ifjú férj azonban továbbra is minden nap eljárt vadászni. Amikor hazatért a vadászatból, mindig hencegett ifjú hitvesének, hogy széles e vidéken ő tud legjobban célba lőni. A fiatalasszonynak megparancsolta, hogy vegye le az ujjáról a jegygyűrűjét, és tartsa a feje fölé. A férje pedig az ijjával megcélozta a gyűrűt, s keresztül lőtte a nyílvesszőt a gyűrű karikáján. A fiatalasszony nagyon félt, de nem mert ellenkezni a férjével, aki ezt a mutatványt nap mint nap megismételte. A fiatalasszony a kiált félelemtől egyre sápadtabb és soványabb lett. Az anyósa, aki nagyon megkedvelte a menyét, megkérdezte tőle: — Mi bajod van, lányom? Miért lettél ilyen sápadt és sovány? Talán rosszul érzed magad nálunk? — Jól érzem magam — mondta a fiatalasszony —, de a férjem minden nap, amikor megjön a vadászatról, arra kényszerít, hogy a jegygyűrűmet emeljem a fejem fölé, ó pedig a gyűrű karikáján átlövi a nyílvesszőjét. Félek, hogy egyszer megöli Az anyósa magához ölelte, megsimogatta őt, és így szólt: — Ne félj! Ha erre ismét kényszeríteni akar majd, mondd neki ezt: "Ha olyan jól lősz célba, ne engem ijesztgess a nyílvesszőiddel, hanem állj ki versenyezni Umarral, a híres vadásszal!" Az asszony így is tett. — Umarral versenyezz, a híres vadásszal, ne engem ijesztgess! — mondta, amikor a férje hazatért a vadászéiról. A férje elszógyellte magát, de máris elindult Umarhoz. Hosszú utat kellett megtennie, amíg odaért. Megmondta Umarnak, miért jött, s Umar így szólt: — Rendben van! Kimegyünk a hegyi tisztásra! Amikor odaértek, Umar így szólt: — Fogd az ijjadat, s lődd ki a nyílvesszőt a magasba! A hivalkodó fiatalember kilőtte a nyílvesszőt az ég felé, amely rövid idő múlva visszaesett a földre, a lábai elé. Ezután Umar lőtte ki a nyílvesszőjét a magasba. — Most gyerünk haza — mondta a fiatalembernek. Ám az nem akart menni. — Várjuk meg, hová csapódik be a nyílvessző! — Ha az visszajön, majd tudtunkra fogja adni. (balkar népmese) Hazamentek. A fiatalember egyre csak azt kérdezgette: — Nem tért még vissza a nyílveszsződ a földre? — Nem — felelte nyugodtan Umar. Este lett, elmúlt az éjszaka is, reggel lett, de Umar csak ugyanazt válaszolta. Délben, amikor éppen ebédelni kezdtek, hatalmas szélvihar kerekedett, a szól süvöltött, jajveszókelt. — De hiszen előbb még sütött a nap. Mi ez a hirtelen támadt vihar? — kérdezte a fiatalember. — Bizonyára a nyílvesszőm tér vissza — felelte Umar. Elindultak a kis hegyi tisztás felé, s amikor odaértek, a nyílvessző a lábuk előtt szűrődött a földbe. A fiatalember nagyon szógyellte magát, s megígérte, hogy többé nem fog hencegni az ügyességével, s a feleségét sem fogja háborgatni a gyűrűmutatványával, köszönetét mondott U- marnak, s hazament. Az ígéretét meg is tartotta, s ifjú feleségével szeretetben és boldogságban békésen éltek együtt, míg meg nem haltak. Sági Tóth Tibor fordítása
