A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-16 / 33. szám
Jókedvű Pedró (Spanyol népmese) Egy apának volt két fia. Az idősebb csendes volt és komoly, a fiatalabb, akit Pedrónak hívtak, vidám, mindig tréfálkozott. Az emberek elnevezték őt Jókedvű Pedrónak. Egyszer az apja így szóit a fiaihoz: — Édes fiaim, mi nagyon szegények vagyunk. Kettőtök közül valamelyiknek el kell menni dolgozni. Az apa aztán el is küldte az idősebb fiát a földesúrhoz, hogy mint napszámos dolgozzék nála. A földesúr gyönyörű nagy házban lakott a feleségével. Az első napon már kora hajnalban dolgozni küldték a fiút, s dolgozott is késő estig. Reggelire adtak neki egy szelet kenyeret. A földesúr azonban a feleségével együtt reggelire sonkát, kolbászt, szalonnát falatozott. A napszámosuknak ebédre is, vacsorára, is egy-egy szelet kenyeret adtak. így ment ez három napig, amikor a fiú mérges lett, s ott hagyott csapot-papot. Otthon elmondott mindent. Azt mondja ekkor a kisebbik fiú: — Édesapám! Én elmegyek a földesúrhoz napszámosnak. Azt szeretném én látni, hogy nekem is csak kenyeret adjon reggel, délben, estei — Jól van, eridj! — mondta az apja. Az első napon Pedrót is csak kenyérrel etették. Másnap reggel ismét egy szelet kenyeret adtak neki, ők pedig elővették a ládából a sonkát, a kolbászt és egyéb finom falatokat. Reggeli után a gazdája így szólt Pedróhoz: — Itt ez a nyereg, meg kell javítanod! Délig ez lesz a munkád. Pedro fogta a nyerget, s ráült a ládára, melyben a finom falatok voltak. Eljött a dél, még mindig a nyereggel piszmogott. Már rég elmúlt dél, a földesúr is, a feleség is alig látott az éhségtől, s Pedro még mindig a nyerget "javította". — Gyere ide! — mondta a gazdája. — Egyél kenyeret! — Nem, gazdám, nem megyek. Én mindig ott szoktam enni, ahol dolgozok. S nem kelt fel a pádról. A földesúr meg a felesége nem ebédelhetett semmit. Eljött az este. Pedro a kenyeret most sem fogadta el, a gazdája így szólt: — Mehetsz aludni! — Nem megyek, gazdám — felette Pedro. — Én mindig ott szoktam aludni, ahol dolgozok. A földesúr meg a felesége vacsora Fessétek ki az itt látható ábrát. A számok a következő színeket jelentik: 1 - sárga, 2 - narancs, 3 - piros, 4 - barna, 5 - szürke, 6 - zöld, 8 - kék. A beküldők között egy gyermekkönyvet sorsolunk ki. GYERMEKEKNEK nélkül, korgó gyomorral tértek nyugovóra. Nem akarták ugyanis, hogy Pedro meglássa: mennyi finom falat van a ládában. Reggel lett. A gazdasszonynak eszébe jutott, hogy van valahol egy korsónyi borsója. Feltette főni. Amikor egy percre kiment a konyhából, Pedro két marók sót szórt a fazékba. A levest nem lehetett megenni. A földesúr ekkor így szólt Pedróhoz: — Eljött a reggel, itt az ideje, hogy a disznókat kihajtsad a legelőre! — Milyen reggel? — csodálkozott Pedro. — Hiszen ón még nem is vacsoráztam! Tehát még éjszaka sem volt. S ha nem volt éjszaka, reggel sincs. S ha nincs reggel, akkor még aludni keli. Visszafeküdt a ládára, hamarosan ismét horkolt. A földesúr a feleségére nézett, majd így szólt: — Kelj fel, Pedro, megreggelizünk, aztán munkához látunk. — Hát a vacsorát mikor esszük meg? — kérdezte Pedro. — Azt is most esszük meg, csak gyere le már a ládáról! — mondta a földesúr, s mosolygott, tehát nem haragudott, hogy az agyafúrt Pedro túljárt az eszén. — Akkor sonkát kérek vacsorára és kolbászt reggelire! — mondta Pedro, és ő is mosolygott, hiszen a földesúr nem volt képes túljárni az eszén... Sági Tóth Tibor fordítása Varga Erzsébet Szarkabarka Barkát csent a szarka, akinek a farka — No milyen ? — tarkabarka. El is vitte nyomban három nagy csokorban — Hogy hová ? — a piacra. "Itt a szarkabarka!", kiabált a szarka, és — Hogyan ? — olcsón adta. Aki nem vett tőle, bánhatja a dőre —- Hogy miért? — mert jövőre nem csen már a szarka, akinek a farka — Milyen is? — tarkabarka. A HÉT 27
