A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)

1991-08-16 / 33. szám

Jókedvű Pedró (Spanyol népmese) Egy apának volt két fia. Az idősebb csendes volt és komoly, a fiatalabb, akit Pedrónak hívtak, vidám, mindig tréfálkozott. Az emberek elnevezték őt Jókedvű Pedrónak. Egyszer az apja így szóit a fiaihoz: — Édes fiaim, mi nagyon szegények vagyunk. Kettőtök közül valamelyik­nek el kell menni dolgozni. Az apa aztán el is küldte az idősebb fiát a földesúrhoz, hogy mint napszá­mos dolgozzék nála. A földesúr gyö­nyörű nagy házban lakott a feleségé­vel. Az első napon már kora hajnalban dolgozni küldték a fiút, s dolgozott is késő estig. Reggelire adtak neki egy szelet ke­nyeret. A földesúr azonban a felesé­gével együtt reggelire sonkát, kol­bászt, szalonnát falatozott. A napszá­mosuknak ebédre is, vacsorára, is egy-egy szelet kenyeret adtak. így ment ez három napig, amikor a fiú mérges lett, s ott hagyott csapot-pa­­pot. Otthon elmondott mindent. Azt mondja ekkor a kisebbik fiú: — Édesapám! Én elmegyek a föl­desúrhoz napszámosnak. Azt szeret­ném én látni, hogy nekem is csak kenyeret adjon reggel, délben, estei — Jól van, eridj! — mondta az apja. Az első napon Pedrót is csak ke­nyérrel etették. Másnap reggel ismét egy szelet kenyeret adtak neki, ők pedig elővették a ládából a sonkát, a kolbászt és egyéb finom falatokat. Reggeli után a gazdája így szólt Ped­­róhoz: — Itt ez a nyereg, meg kell javíta­nod! Délig ez lesz a munkád. Pedro fogta a nyerget, s ráült a ládára, melyben a finom falatok voltak. Eljött a dél, még mindig a nyereggel piszmogott. Már rég elmúlt dél, a földesúr is, a feleség is alig látott az éhségtől, s Pedro még mindig a nyer­get "javította". — Gyere ide! — mondta a gazdája. — Egyél kenyeret! — Nem, gazdám, nem megyek. Én mindig ott szoktam enni, ahol dolgo­zok. S nem kelt fel a pádról. A földesúr meg a felesége nem ebédelhetett semmit. Eljött az este. Pedro a kenye­ret most sem fogadta el, a gazdája így szólt: — Mehetsz aludni! — Nem megyek, gazdám — felette Pedro. — Én mindig ott szoktam alud­ni, ahol dolgozok. A földesúr meg a felesége vacsora Fessétek ki az itt látható ábrát. A számok a következő színeket jelentik: 1 - sárga, 2 - narancs, 3 - piros, 4 - barna, 5 - szürke, 6 - zöld, 8 - kék. A beküldők között egy gyermekkönyvet sorsolunk ki. GYERMEKEKNEK nélkül, korgó gyomorral tértek nyugo­vóra. Nem akarták ugyanis, hogy Ped­ro meglássa: mennyi finom falat van a ládában. Reggel lett. A gazdasszony­­nak eszébe jutott, hogy van valahol egy korsónyi borsója. Feltette főni. Amikor egy percre kiment a konyhá­ból, Pedro két marók sót szórt a fazékba. A levest nem lehetett megen­ni. A földesúr ekkor így szólt Pedró­­hoz: — Eljött a reggel, itt az ideje, hogy a disznókat kihajtsad a legelőre! — Milyen reggel? — csodálkozott Pedro. — Hiszen ón még nem is vacsoráztam! Tehát még éjszaka sem volt. S ha nem volt éjszaka, reggel sincs. S ha nincs reggel, akkor még aludni keli. Visszafeküdt a ládára, hamarosan ismét horkolt. A földesúr a feleségére nézett, majd így szólt: — Kelj fel, Pedro, megreggelizünk, aztán munkához látunk. — Hát a vacsorát mikor esszük meg? — kérdezte Pedro. — Azt is most esszük meg, csak gyere le már a ládáról! — mondta a földesúr, s mosolygott, tehát nem ha­ragudott, hogy az agyafúrt Pedro túl­járt az eszén. — Akkor sonkát kérek vacsorára és kolbászt reggelire! — mondta Pedro, és ő is mosolygott, hiszen a földesúr nem volt képes túljárni az eszén... Sági Tóth Tibor fordítása Varga Erzsébet Szarkabarka Barkát csent a szarka, akinek a farka — No milyen ? — tarkabarka. El is vitte nyomban három nagy csokorban — Hogy hová ? — a piacra. "Itt a szarkabarka!", kiabált a szarka, és — Hogyan ? — olcsón adta. Aki nem vett tőle, bánhatja a dőre —- Hogy miért? — mert jövőre nem csen már a szarka, akinek a farka — Milyen is? — tarkabarka. A HÉT 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom