A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-16 / 33. szám
MAGÁNYOSOK KLUBJA Kedves Szerkesztőség! Nem is tudom, hogyan kezdjem soraimat. Szeretek írni, de most napok óta csak előveszem a papírt és csak gondolkodom, majd újra elteszem. Mire átgondolom miről is fogok írni, nagyon elszomorodom, pedig vidámságot, derűt szeretnék adni másoknak, bár az ón sorsom nem irigylésre méltó, jó, jelenleg is nagyon nehéz körülmények között élek. De lehet, hogy van benne tanulság! Én nem magányosnak, hanem inkább szerencsétlennek érzem magam. Már fiatal koromban is sokat küzdöttem az életért, a megpróbáltatásokból ugyancsak kijutott, de ezzel gondolom más is így van, ezért sohasem keseredtem el, akinek csak tudtam, annak segítettem. Amikor férjhez mentem, nagyon messze elkerültem a szüleimtől és a testvéreimtől. A férjem nagyon jó ember volt, de a családja nem tudott testvérként, rokonként elfogadni. Idegen maradtam nekik, pedig csak műveltebb, intelligensebb voltam, mint ők. Csak a segítségemet fogadták el. Sajnos, gyermekeim nem voltak, így csak kettesben éltünk a férjemmel, de egyetértésben. Az idős embereket mindig pártfogoltam, szerettem és vigasztaltam őket, s az érdekükben nagyon sokat tettem. Ők nagyra értékelték igyekezetemet, jólesett az elismerésük, a ragaszkodásuk. Fiatalon megrokkantam, a szemem tönkre ment, nem taníthattam. Otthon maradtam, úgy hasznosítottam magam. Az édesapám halála után az édesanyámat ide vettem magamhoz és haláláig gondoztam, törődtem vele. Közben a férjem is súlyos beteg lett, a háború emléke egyre jobban hatalmába kerítette, ahogy teltek az évek, úgy rosszabbodott az állapota. Én mindvégig kitartottam mellette hűségesen. Gondoztam és ápoltam. A testvérei még csak meg sem látogatták. Három éve már, hogy meghalt és ón itt maradtam egyedül, távol a rokonaimtól. De, hát, 31 évi házasság után nekem már ez az otthonom. Ragaszkodom is hozzá, hiszen itt éltem le az életemet. Bár a beteg szememre nagyon kellett vigyáznom, azért igyekeztem széppé tenni a környezetemet. Meg is voltam, senkire nem szorultam. De akkor jött egy nagy csapás: baleset ért. Egymás után három héten belül eltört mind a két lábam. A törés talán nem is volt olyan csúnya, mint amilyen csúnyán, helytelenül összerakták, olyan csúnyán, hogy ha nem hagyom újra műteni, akkor nem állok többé lábra Hála Istennek, újra járok. Igaz, másfél évet töltöttem kórházban, s a lábaim még fájnak és gyengék, de mankó segítségével már járokl Alig vártam, hogy újra otthon lehessek. Hát ezt is megértem! Igaz, csúnyán elbánt velem a sors, tehetetlen lettem, de ón bíztam önmagámban, a jóbarátokban, az ismerősökben, abban, hogy a segítségemre lesznek. Tudtam, a férjem rokonaira nem számíthatok... Sajnos, nagy csalódást okozott mindenki — most, amikor szükségem lett volna valakire, aki segít a ház körül, s az ügyes-bajos dolgaimban, mindenki hátat fordított. Nem nyit rám ajtót senki. Csupán az egyik szomszódomók törődnek velem, a kertemért cserébe ők bevásárolnak, behozzák az ivó vizet, amíg kellett a tüzelőt is. A többi aztán rajtam múlik. A testvéreim családos emberek, ötven kilométer távolságban élnek, nem tölthetik az életüket hozzám való utazgatással. Havonta egyszer eljönnek, a nagyobb takarítást elvégzik. Magam körül azért, ha nagyon nehezen is, és kínok között is, de elvégzek. Az ón kis világom a szoba és az udvar, ahol pihenek és élvezem a friss levegőt. Nem érzem magam magányosnak, mert a telefon közel hozza a külvilágot, tévénézés közben arcokat is látok, a rádióból értesülök a nagyvilágban történő eseményekről. Ha meg beszélgetni lenne kedvem, jobb híján, verset írok. Igaz, feleletet nem kapok, csak csendesen írok és közben elgondolkodom azon, hogy vajon hova lett az emberiségből a jó érzés, a szeretet, a megértés, az embertársi segíteni akarás. Senki sincs a másikra tekintettel, szánalom nélkül élnek, messzire elkerülik felebarátjukat, pedig tudják, hegy egyszer ők is kerülhetnek hasonló helyzetbe. Tehát így telnek az ón napjaim. Nyáron gyorsabban, könnyebben. A téltől félek. Lesz-e annyi erőm, hogy a tüzelőt be tudjam hordani... Hála Istennek, gondozóra már nincs szükségem, de sokszor jól jönne egy kis segítség, olyan igazi, baráti. Lehet, hogy annak idején naiv voltam, mivel azt hittem, ha ón jót teszek, más is követi a példámat és ha rászorulok majd viszonozza nekem. Tévedtem! S bár az ilyesmi emberi dolog, nagyon fájó! Különben derűs, vidám természetű vagyok. A jókedólyemet jelenleg is megőrzőm, s ezt nem is akarom elveszíteni. A sorstársaimnak is csak azt tudom ajánlani, hogy magányukban ne hajtsák bánatra a fejüket, őrizzék meg a jó kedélyüket és a szabad idejüket töltsék ki hasznos tennivalókkal, olyasmivel, amiben örömük telik, s ami feledteti velük magányukat. S ha mégis elszomorodnak, gondoljanak majd rám, egy a létért keményen küzdő, szerencsétlen, egyedül élő: hatvanas özvegy asszonyra. A Hét 91/386 Asszonyom! Az Ön optimizmusa egyszerűen csodálatos! Köszönöm a' sorait s kívánom, hogy a testi fájdalmak elviseléséhez legyen elég ereje. Remélem, hogy idővel az állapota javul. Alkalomadtám írjon nekünk újra. Szavai erőt adnak. A szerkesztő TÁRSKERESŐ 170/33, 75 kg súlyú, zöld szemű és barna hajú, önhibáján kívül elvált nő, 5 éves kislánnyal, szeretne megismerkedni egy komoly gondolkodású férfival, akiben remélem, nem fogok csalódni. Fényképes levelek előnyben. Jelige: Kislányom Klaudia A Hét 91/384 Fekete hajú, barna szemű, 18 éves, 156 cm magas munkáslány vagyok. Keresem azt a helyes és komoly szándékú fiút, aki szintén vágyik egy megértő, hű társra. Jelige: Szeretném, ha szeretnének A Hét 91/385 26/165 barna göndör hajú, önhibáján kívül elvált férfi vagyok. Szeretnék megismerkedni olyan lánnyal vagy elvált asszonynyal, aki jó, megértő társam és feleségem lenne, akivel megoszthatnám örömömet csakúgy, mint a gondokat. De kérem, csak az olyan jelentkezzen, aki komolyan veszi az életet. Jelige: Szeretnék szeretve lenni A Hét 91/387 35/168 karcsú, világos hajú, független, hivatalban dolgozó lány vagyok. Szeretnék megismerkedni korban hozzámillő, jó megjelenésű, szimpatikus, intelligens, komoly gondolkodású férfival. Fényképes levelek előnyben. Jelige: Becsület A Hét 91/388 38/176 lakással rendelkező, szakmunkás fiatalember társaság hiányában ezúton szeretne megismerkedni korban hozzáillő nővel. Gyermek nem akadály. Jelige: Csak komolyan A Hét 91/389 40/172 barna hajú, kék szemű magányos nő barátságot kötne vidám, megértő, nem iszákos férfival 43 éves korig. Jelige: Megértés A Hét 91/390 FIGÝELEM! Társkereső rovatunkban a hirdetés ingyenes. A levelek beérkezési sorrendben számot kapnak, amelyet válaszadáskor kérünk tüntessenek fel. Erre azért van szükség, mert sok az egyforma, vagy hasonló jelige. A szám pontosan eligazít, azonosítani tudjuk a hirdető címét. Sokan fordulnak hozzánk azzal a kéréssel, hogy válasszunk ki számukra megfelelő partnert és a címüket küldjük el nekik. Az ilyen kóróst nem teljesíthetjük! Címet nem adunk ki senkinek! Csupán a hirdetésre beérkező válaszokat továbbítjuk. A társválasztásért nem vállaljuk (nem is vállalhatjuk) a felelősséget. Az már kinek kinek a maga dolga. De a társkeresésben, a hirdetés közlésével szívesen segítünk. Címünk: * A Hét sze mész tősége Obchodná 7 815 44 Bratislava * 22 A HET