A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-02 / 31. szám
Zsenali apó Rógesrógen ólt két uralkodó, a Nyugati kán és a Keleti kán. Egyszer a Keleti kán levelet küldött a Nyugatinak, melyben ezt írta: "Amikor pásztoraid a hegyi legelőkről a sztyeppekre hajtották a lovaikat, legkiválóbb lovam meghallotta patáik dübörgését, s felnyerített. Ezért idei csikóidat nekem kell átadnod!" A Nyugati kán ugyancsak elcsodálkozott: milyen szemtelen és ostoba a szomszéd uralkodó. Elgondolkodott. Harcolni nem akart a Keleti kánnal, de a csikóit is sajnálta volna odaadni neki. Összehívta tehát az öregek tanácsát, és elmondta nekik, mi történt. Az egyik öreg, a bölcs és szakállas Zsenali apó így szólt: — Uram, adj nekem negyven bátor harcost, negyven üres zsákot, egy tevét, egy kis szamarat és egy nagyszakállú bakkecskót. Én majd intézkedni fogok. A kán megparancsolta, hogy adjanak Zsenali apónak mindent, amit kér, a harcosoknak pedig ezt mondta: — Engedelmeskedjetek Zsenali apónak, mert különben büntetés vár rátok. Zsenali apó útnak indult a kis seregével. A Keleti kán székhelyéhez érkezve letáboroztak a város falánál, a patak partján. Ekkor Zsenali apó megparancsolta nekik, hogy a zsákokat töltsék meg a patak partján levő kövekkel, menjenek be a városba, és dobálják meg kövekkel a kán kutyáit. így is tettek. A Keleti kán megkérdezte a hadvezérétől: Szunyókálás (nogaj népmese) — Ki bántja a kutyáimat? — Idegen harcosok kövekkel dobálják őket, felséges uralkodóm! — felelte ijedten a hadvezér. — Küldjétek hozzám a parancsnokukat! A hadvezér Zsenali apóhoz vágtatott a lován, s így szólt: — Uralkodónk kéri, hogy küldjétek hozzá azt, aki a legnagyobb közietek! Zsenali apó a tevére mutatott: — Ő köztünk a legnagyobb. Elviheted őt, ha akarod! Elvitték a tevét a palotába. A kán toporzókolt, és így szólt: — Nem a legnagyobb termetre gondoltam, hanem a legfontosabbra közülük. Akinek szakálla van! A hadvezér visszament Zsenali apóhoz, s így szólt: — A kán azt kéreti közületek, akinek szakálla van! Zsenali apó a közelben legelésző bakkecskóre mutatott: — Neki van szakálla. Vidd el, ha akarod! Amikor a kán meglátta a bakkecskét, melyet odavittek hozzá a palotába, elkókült a méregtől: — Nem ilyen szakállra gondoltam. Vezessed elém az ősz szakállú öregembert! A hadvezér ismét visszatért Zsenali apóhoz. — Téged hivat a kán — mondta. — Miért bántják a harcosaid a kutyáimat? — förmedt rá a kán Zsenali apóra, aki végül is elment hozzá. Az apó így válaszolt: — A farkasok megtámadtak a Nyugáti kán juhait, a kutyáid pedig csak itt heverésznek, mintha semmi közük sem lenne az esethez! A Keleti kán felhördült: — Apó, megbolondultál? Mi közük van az ón kutyáimnak a ti juhaitokhoz? Zsepali apó így válaszolt: — És mi közük van a mi lovainknak a te legkiválóbb lovad nyerítéséhez? A kán erre nem tudott mit válaszolni, de a felesége a segítségére sietett. — Majd holnap megmondjuk, apó — mondta Zsenali apónak. — Csak gyere el holnap a palotába úgy, hogy ruhátlan légy, meg nem is, sem gyalog, sem nyeregben ülve, az úton is, meg nem is. Zsenali apó visszatért a sátrába. Ül és töpreng: "A gyékény — az nem ruha, az út széle — nem az út, s a kis szamaram — nem ló..." Köpenyt készített tehát gyékényből, felült a kis szamárra, és elindult a Keleti kánhoz. A szamarat az út szélére irányította, az utat csak Zsenali apó lábai érintették néha, melyek lelógtak a szamár hátáról. A kán felesége fogadta ót: — Látom, hogy túljártál az eszemen. Elmondom ezt az uramnak is. Te pedig térj vissza az uralkodódhoz, s mondd meg neki, hogy a Keleti kán fejet hajt népetek bölcsessége előtt. Zsenali apó tehát jó hírrel tért vissza a Nyugati kánhoz, aki örömében a negyven zsákot arannyal töltötte meg. A bölcs Zsenali apó tehát élete végéig gazdag és mindenki által tisztelt ember lett. Sági Tóth Tibor fordítása GYERM EKEKNEK Ez a két rajz egymásnak a tükörképe. De mégsem teljesen egyformák, mert 5 kicsi különbséget fedezhetsz fel közöttük. Melyek ezek? Megtalálod mind? A HÉT 27
