A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-05 / 27. szám
KINCSÜNK AZ ANYANYELV A magyar nyelve A magyar vadásznyelv tisztaságának ügyében olykor-olykor felcsap egy-egy hullám, vagy panasz, amely pellengérre teszi az elferdüléseket, az idegen nyelvekből átvett erőszakos kifejezéseket. De szó esik arról is, hogy a csehszlovákiai magyar vadászoknak nincsen fóruma, ahol a vadásznyelvünk és vadászirodalmunk művelői a nyilvánosság elé léphetnének. A jogos méltatlankodás mellé azon érvet tudom felsorakoztatni, hogy nem a vadászírókon, vadászati szakírókon múlik a vadásznyelv és vadászirodalom fejlesztése, hanem azon a tagadhatatlan tényen, amelynek neve: a "nincs rá lehetőség"! Tehát a magyar vadásznyelv gondjait ne a szak- és szépíróink "írásiszonyában" keressük, hanem abban, hogy a nemzetiségi sajtó, s irodalom eleve mostoha sorsra ítéltetett. Mindezeket fontosnak tartom felvázolni, még mielőtt hozzáfognánk vadásznyelvadászok vünk alaposabb vizsgálódásához. Elöljáróban el kell mondanunk, hogy a régi szép magyar vadásznyelv a vadászati jogok, a kiváltságosokra való átruházásával majdhogynem kipusztult. A nemesség külföldi, német és cseh vadászmestereket hozott, akik megpróbálták saját kifejezéseiket átruházni, s terjeszteni, de szerencsére kevés sikerrel. A cseh vadásznyelv bármennyire is szép és hangzatos, sajnos a német eredetinek szolgai fordítása, sokszor kiforgatása, s ferdítése. A cseh vadászírók ezzel tisztában vannak és igyekeznek nyelvükből az idegen hatásokat lassan-lassan kigyomlálni... Az első magyar vádászkönyvnek csak a híre maradt fenn, sajnos szőrén-szálán eltűnt. Annyit azonban tudunk róla, hogy szerzője Ladislav Ungarns (Magyar László — Nagy Lajos királyunk udvarában fősolymász volt. Természetesen a solymászatról íródott a könyv és ama fontos vadászmesterségbeni tudást, jártasságot hivatott fejleszteni. Bérezi Károly a "Vadászműszótár" című könyvében (1860) említi Istvánfy Boldizsár és Apor Péter nevét, akik az erdélyi ősvadak vadászatáról írtak könyvet. A legrégibb megmaradt vadászkönyvünk Pékh Dienes: Vadásztudomány című két kötetes műve, amely 1829-ben jelent meg. A ghymesi gróf Forgách Károly 1875-ben jelentett meg az "Egy öreg vadász" és a "Vadászmúszótár" című műveit, amelyek vadásznyelvünk csiszolását hivatottak szolgálni. Nagyon érdekes Lakatos Károly: A vadászmesterség (1891) című könyve, de különösen a Vadászhit (1897) vadászbabonák és vadászhiedelmek összegyűjtésével, s leírásával tett nagy szolgálatot vadásznyelvünknek. Egyébként a Vadászhit reprint kiadásban megjelent a múlt esztendőben. Örömömre Bíró József magyarországi költő jóvoltából a könyv boldog tulajdonosa lettem. Azóta is visszatérő olvasmányaim közé sorolom. Neves vadászírónk, Bársony István a századfordulón és a századelőn gazdagította a magyar vadásznyelvet, noha vadásztörténetei, mintha kiagyaltak, valószínűtlenek volnának. Ámde, mint szakíró következetes és avatott ismerője vadásznyelvünknek. Kékessy László: A magyar vadász kézikönyve (1925) című munkája elé írott "ajánlásában", Bársony István az alábbiakat írta: "A tudnivalók között nem utolsó hely illeti meg a vadászat terminológiájának a tudományát, amelyre minden vadásznak komoly szüksége van, aki nem akarja magát szakemberek közt dadogásra kárhoztatni, elárulván azzal, hogy csak betévedt közéjük. Hisz az igazi vadászembernek nemcsak a vadászat médiumait, a különféle vadállatokat kell természetrajzi és biológia vonatkozásban alaposan ismernie, hanem magát a vadásznyelvet is." Node, mit tudunk a kevésbé ismert vadászíróinkról, akik apró munkával csiszolták, szépítették és gyarapították vadásznyelvünket? Általában a nagyokat, a vadászati remekíróinkat tartjuk számon. Fekete Istvánról tudjuk, hogy az állatregények utánozhatatlan mestere volt és mindig az élő nyelven írt, azon a nyelven, melyet a környezetében a mindennapi életben beszéltek az emberek, Széchenyi Zsigmondról megállapították, hogy különösen az útleírások tündökölnek vadászírásaiban, hazai pályán alulmarad, hosszadalmasan dolgozta fel a vadásztörténeteit, de egy-egy kifejezés, jelző írásaiban "ünnepnappá" varázsolja az olvasást. Kittenberger Kálmán könyveiben a tárgyilagosság, szakszerűség dominál, vagyis először vadász és csak aztán író. A jó Jurán Vidorunk az ordasok tisztelője, az állatok védője, a természet imádója volt, nagyon kíméletes vadász. Medvére például soha nem emelt fegyvert, pedig számtalanszor megtehette volna. Leírásai pontosak és közvetlenek, yadásznyelvet bátran tanulhatunk tőle mi — kései nimródok. MOTESÍKY ÁRPÁD A HÉT 15
