A Hét 1991/2 (36. évfolyam, 27-52. szám)
1991-08-02 / 31. szám
HÍRMONDÓ FANYAR BÚCSÚ Kiskunmajsán, a szovjet csapatok kivonulásának keretében kispátorna megrende- **^«*w^**«mj^w zésére is sor ke- 99 . > rült. A bajnokság résztvevői magyarországi, romániai, kárpátaljai és szlovákiai futballcsapatok voltak. A néha szikrázó hangulatú "baráti" mérkőzések sorát a kassai Együttélés csapata és a Kárpátaljáról érkezett csapat mérkőzése zárta. Mint utóbb kiderült, a Kárpátaljáról olyan csapat érkezett, amelyik jelenleg a terület legjobb csapata. Ók nyerték ugyanis a KMKSZ (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség) által meghirdetett farsangi labdarúgókupát. Csak a csapatkapitány, Lőrinc Elek, beszélte a magyar nyelvet, a többiek oroszul társalogtak. A döntőt ez a csapat nyerte, de a gólkirály az Együttélés csapat tagja, Nehéz István lett. így aztán a díjátadást végző Horváth Balázs miniszternek fanyarul mondogattuk: "45-ben a nagyapámat vitték, most pedig a kupát viszik az oroszok." F.M. — K.L. Egy tucat (szóval pontosan 12) fiatal brünni képzőművész mutatkozott be a pozsonyi közönségnek júniusban a Cseh Kultúra Barátainak Klubjában. (E klub tevékenységére egyébként érdemes odafigyelni: nemcsak kiállításokat, hanem különféle hangversenyeket és érdekes- beszélgetéseket, találkozókat is szervez!) Ez a kiállítás már csak azért is érdekes lehetett a pozsonyi képzőművészetkedvelők számára, mert a "cseh képzőművészet" címszó alatt ők mindmostanáig elsősorban a prágai képzőművészeket értették. És — a kiállítás anyagának ismeretében — me rem állítani, hogy sajnos a közeljövőben sem lesz ez másként. Nem egy brünni fiatal úgy próbál ugyanis "új utakat" keresni, hogy megkísérli újrafelfedezni a már világszerte ismertet, jóllehet nálunk mindeddig egyáltalán nem vagy nem eléggé kultiváltat. Ezzel pedig azt akarom mondani, hogy ha a hazai közönség eddig kevéssé ismer(het)te mondjuk Vasarely, Bosch vagy Dali műveit, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezután sem fog tudni megismerkedni velük, s meg kell elégednie halvány (hazai) utánzataikkal. A fiatal brünni képzőművészek közül ezt elsősorban Zdenék Hallá nak és Karel Rossínak kell tudatosítania. A júniusban megismert brünniek tucatjá ból véleményem szerint két szob rászművósznek sikerült megtalálnia "ön magát", a csakis rá jellemző kifejezésmódot, formanyelvet: Jan Svobodánakés Jirí Sobotkának. A fiatal képzőművészek "ka tegóriájából" azonban már mindketten ki nőttek, pontosabban: kiöregedtek. Jan Svoboda 1957-ben, Jirí Sobotka pedig 1955-ben született. S mivel e recenzió elolvasása után olva sómnak nem alaptalanul támad az az érzé se, hogy a fiatal brünniek esztétikai teljesít ményéről — "hozadékáróľ — semmit sem mondtam, jó lesz, ha érzésében, véleményében megerősítem: egyszerűen nem volt miről említést tenni, nem volt mit különösebben méltatni. Ezen a kiállításon ugyanis senki sem láthatott semmi olyasmit, amire rá lehetne fogni, hogy ez valóban valami új, hogy ilyen még nem volt. Amit mindezek ellenére okvetlenül hangsúlyoznunk kell, az az, hogy a brünni "tizenkettek" kétségte lenül mesterei szakmájuknak: technikailag magas szinten csinálják ugyanazt, amit napjainkban az európai képzőművészek "középmezőnye". Kísérleteznek, keresnek, s kísérletezósük-keresósük bizonyos pont jairól képet próbálnak adni közönségük nek. Hanem a kísérlet, a vázlat, az ujjgya korlat még korántsem mű. Persze, a "mondanivaló" hangsúlyozása manapság nem divat, a képzőművészeti technikák és eljárások száma pedig — e kiállítás tanúsága szerint is — alighanem véges. S nagyon szeretném azt hinni, hogy nincs igazam... VARGA ERZSÉBET A HÉT 9
