A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-04-05 / 14. szám
SZABADIDŐ Duba Gyula A nyugdíjas kengyelfutó avagy a piacgazdálkodás tündöklése és nyomorúsága Hosszú időre eltűnt a szemem elől Baltazár, talán évekre is, már azt hittem, meghalt. Emlékeztem rá, hogy mielőtt nyugdíjba ment, hízni kezdett, elnehezedett, penészszínű lett az arcbőre, nagyon rossz bőrben volt. Ideje, hogy megpihenjek, mondta asztmásán lihegve, éppen jókor érkezik számomra a nyugalom időszaka s a gondtalanság! S ezt olyan örömtelenül és lemondóan jelentette ki, hogy kétségeim támadtak: a nyugdíjas megérdemelt pihenésére gondol, vagy netán az örök nyugalom lehetősége kísértette meg. S felvillant előttem az előírásos, téglalap alakú, mély gödör látványa, a frissen ásott sír! Távoli ismerősöm volt, nem ejtettem érte könnyeket. Ám mégis sajnálkozással töltött el, hogy — a jelek szerint — oly korán itthagyta egyre érdekesebb és változatosabb világunkat. Aztán egyszer csak ismét felbukkant álomszerűén és bonyolultan. Mint egy szürrealista látomás! Víziószerű látomás, mert keménykötésű és pirospozsgás volt, könnyűléptű és gyorsjárású, szinte futott az utcán. Nem hittem a szememnek. Gondolatban éppen csak eltemettem s íme, virgoncabb, mint valaha is volt. Keménykötésű, jóvágású öregúr! Kezében tömött bevásárlószatyor. A másik kezében, nájlonhálóban két nagy doboz Persil mosópor. A hátán kisebb hátizsák, látni, hogy tömött. — A Kő téren már tizennyolc korona a vaj — kiáltotta felém rejtelmesen és elrobogott. Beleveszett a tömegbe, utána néztem és egy ideig követtem a hátizsákját, ahogy az emberek között vidoran dobálja magát, mint szűkszoknyás fiatal lány csinos tompora. Váratlan feltűnése és felém dobott félmondata titkokat sejtetett. Mit jelenthet, hogy a Kő téren már tizennyolc korona a vaj? Haladéktalanul Baltazár információjának a nyomába indultam. Olyan volt ez, mint amikor egy magándetektív ismeretlen ügyben, bizonytalan nyomon elindulva, meghatározatlan céllal kezd nyomozást. Volt benne valami mágikus, titokszerű! Atavisztikus meghatározottságot is méltán említhetnék, eleve elrendeltetést! A Kő téren valóban ott állt egy szil-30 A HÉT vakék teherautó, melynek rakteréből egy gubancoshajú fiatalember és egy farmerdzsekis lány tizennyolc koronáért árulta a friss vajat. Mely különben az üzletben huszonnégy koronába kerül! Az eset azonban annyira egyedi volt, annyira szokatlan és magányos, hogy nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Az ő dolguk, gondoltam, ha ez szórakoztatja őket! Másnap azonban — hasonló időben — ismét találkoztam Baltazárral. A helyzet szinte azonos. Valamikor penészszín Baltazár kicsattanóan egészséges, csupa nyers erő. Tömött bevásárlótáska, szatyrában azonban most nem Persil, hanem három rúd szárazszalámi és két kiló porcukor, hátán a mokány, tömött hátizsák. Rohan, futtában kiáltja: — A Kő téren már nyolc koronáért adják a tartós tejet! Nézek utána, ugráló hátizsák, bögyös lányok tompora...mint tegnap! Ha egy jelenség ily rövid idő alatt ismétlődik, az a véletlen szabályain belül születő törvényszerűségre utal, megbízható rendre, amelyre támaszkodni lehet. Ismét elballagtam a Kő térre, ahol most három gépkocsit találtam: egyik tejtermékeket árult, a másik hentesárut, a harmadik pedig kozmetikai szereket. Mindent olcsóbban, mint az üzletben. Előttük sorok álltak, a szépítőszereket árusító, morva rendszámtáblájú furgont izgatott nők vették körül. Megértettem, hogy születő piacgazdaságunk első tétova lépéseivel találkoztam. íme, itt már tiszta kereskedelmi szabályok érvényesülnek, itt a piac áldásos vastörvénye, kereslet és kínálat egysége uralkodik! A termelők megkerülték a kereskedelmet, maguk adják el árujukat közvetlenül a fogyasztónak. Mindenki jól jár, a termelőnek nagyobb a haszna, a fogyasztó olcsóbban jut áruhoz. Heuréka, ezt jól kimódolták vállalkozó szellemek! Ám, ha a törvény működik, Baltazárnak is jönnie kell! Jött is nemsoká, mint azelőtt, ám bevásárló szatyrában ezúttal irgalmatlan mennyiségű friss tojás! (Darabja egyhúsz, régi ár.) Üget, mint egy kengyelfutó. — Állj meg egy szóra — kiáltok rá. — Hová rohansz?! — Lamacsba... — ordít. — Fél áron adják a töpörtyűt és az olajbogyót! — Majd egy pillanatra visszafordult. — Holnap tízkor gyere a Nagy Vásárcsarnok elé! Utána nézek, hátizsák, tompor stb. Másnap a Nagy Vásárcsarnok előtt találkoztunk. Két deci bor mellett elbeszélgettünk. Baltazárnak volt ideje, érkező árura várt. ( Értesülései szerint a cseh országrészből minőségi egérfogókat vártak régi áron.) Baltazár elmesélte romjaiból való feltámadásának hiteles történetét. Megifjodása a piacgazdálkodás fellendülésének köszönhető! Az áremelések után nyugdíjából nem jött ki sehogy, éhhalállal küszködött. Lakbért nem fizetett, alig tisztálkodott, szappanra, borotválkozó habra nem jutott pénz. Akkor indult a termelői kereskedelem. Baltazár utolsó százasán
