A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-28 / 26. szám
családdal lesz gondunk: hol szerezzünk nekik pótlakást. Már azon is gondolkodtunk, az lenne a legjobb, ha az utcára tenne bennünket a tulajdonos, mert akkor legalább botrányt csaphatnánk. — De a botrányba nem lehet beköltözni! — Hát nem, de akkor végre meg kellene oldania a városnak a gondunkat. Hisz az iroda mellett kellene egy kis próbaterem, ahová betehetnénk egy zongorát, hogy lehessen korrepetálni, kellene egy kis kézi műhely, hogy ne a térdünkön dolgozzunk... — De Pásztó András tanár úrként, az IKSZ diákszínhát vezetőjeként hozzászokhattál már ehhez... — Hozzá is, úgyhogy az életemben nemigen változott semmi e téren, legfeljebb az arányok. S ha már az iparinál tartunk: az is egyre nagyobb gazdasági szorítóba kerül, és ha jelentkezik nála mondjuk egy nyugati igénylő, aki annyit fizet majd dollárban, amennyit a Thália bérként koronában, akkor még színháztermünk sem lesz... Nem egyszerű a helyzet. — Pénz kellene, de sok. — Csak ez sem egyszerű. Most például mi már játszunk Magyarországon is, hívnak és szívesen látnak bennünket a határ túloldalán, de fellépti díjakat nem tudjuk hogyan átutalni, mert ők devizában fizetni nem tudnak, mi meg a forintot nem tudjuk hivatalosan átutaltatni. A következő szezontól kénytelenek leszünk árat emelni, de azért valami pluszt is kell nyújtani, az pedig pénzbe kerül. Ettől kissé tartunk. — Talán joggal, mert úgy tapasztalom, hogy mi magunk sem tudatosítjuk, megmaradásunk szempontjából mi az igazán fontos számunkra. Ezen a tájon vendégszerepel most Psota Irén. Ötven koronáért árulják műsorára a belépőjegyet, és telt háznak játszik. A Thália éves bérlete száz korona; az én lapom negyedéves előfizetési díja hatvan. Az Éva-neoton koncertje átlagban egy százas, Lajcsi és a sógora szintén... Az utóbbiakra van pénz, a sajátunkra nincs? Ha ezeket a tényeket állítom egymás mellé, akkor hajlok rá, hogy azt mondjam: csak ingyencirkusz az, ha a kétnyelvű helységnévtáblákért veszekszünk. Olyan az, mintha kokárdát tűznénk a mellünkre, közben meg elfelejtenénk kik és mik vagyunk. — Lehangoló, hogy a kulturális Müvészbejáró (?) Éjjeli menedékhely igény errefelé tolódik el, de azért vannak biztató jelek is. — Csak éppen: a kulturális igény is manipulálható. — így van. S ha már itt tartunk: vártam, hogy a bemutatónkon megjelennek a hazai magyar országos lapok munkatársai. A komáromi bemutatókon mindig ott vannak, Kassán egyre ritkábban, egyre kevesebben. Ugyanakkor: ha két hónappal a bemutató után írnak róla, akkor, amikor a Thália Komáromban vendégszerepei, többet ártanak vele, mintha nem is írnának. Mert azt sem lenne szabad elfelejteni, hogy önálló színházként kezdők vagyunk, és a közönség is szeretne talán olvasni rólunk. Én az évad elején kerültem ide, és nehéz körülmények közt dolgoztunk, szeptemberben még azt sem tudtuk, sikerül-e megtartani a decemberi bemutatót. De sikerült. És van közönségünk, sikerült megtartanunk azt is. Ez is eredmény. Nagyon sok értékelhető, pozitív eredményt tudok felsorolni magamnak az elégedetlenség mellett. Kellene még egy stúdiószínház, jó lenne felolvasó színházat teremteni, és tartani azt, amit már sikerült megközelíteni, a heti egy előadást. — A szlovák színházak nem nézik rossz szemmel? — Nem. Nagyon jó a kapcsolatunk, sok mindenben segítenek, szívesen együttműködnek velünk. Az igazgató eljár a bemutatóinkra. Most is jött, hogy beszéljük meg a jövő évi dolgokat, hogy egyeztessük a programot, mert nem igaz, hogy a magyarok ide, a szlovákok meg oda járnak. Az az igaz, hogy van egy szűk színházlátogató réteg Kassán, s az jár ide is, meg oda is. A gondjaink, a problémáink pedig közösek. — Végül: mit láthatunk a Thália társulatától jövőre? — Könnyebb dolgokat. Októberben egy bűnügyi játék lesz műsoron, a Szegény Dániel, decemberben a Régi nyár c. zenés játék, Csendes Lászlóval és Thirring Violával a főszerepben, februárban következik A vágy villamosa, a jövő évi program súlypontja, április végén pedig ",A szabin nők elrablása“. Lesz még természetesen egy mesejáték, és tervezünk stúdióelőadásokat is. — Sok sikert kívánok hozzá az egész társulatnak! N. GyURKOVITS RÓZA Fotó: Prikler László LÁTOGATÓBAN A HPT 7
