A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-21 / 25. szám
SZABADIDŐ Milan Kukučka: Bableves Žišlik Baltazár derék ember volt. A fogsora ép, a termete karcsú, a szeme zöld, a Fiatja kék. Ezenfelül úgy harmincesztendős, és lakástulajdonos az egyik panelházban. A lakásában megvolt minden, ami csak kellett: modern bútorzat, drága szőnyegek, színes tóvó, s nemrógtól még fiatal feleség is, Marcellka, a gyönyörű feketehajú fodrásznö. Véletlenül, egészen prózai módon ismerkedtek meg. Az autóbuszmegállóban, méghozzá esős időben. Amolyan "szerelem az első látásra" volt ez, s ahogy az ismerőseik suttogták, mire a ruhájuk megszáradt, már egymáséi lettek. Nem csoda hát, hogy Baltazár biz nem sokat tudott Marcellkáról. Meg aztán Marcellka nem is tartozott a bőbeszédű nőszemólyek közé... A mózeshetek alatt egyéb bizalmas közlendői között elárulta, hogy szereti a természetet, Balzacot meg a tejszínhabot eperrel. Viszonzásul Baltazár is bevallotta, hogy sem az irodalomban, sem az ételekben nem túlságosan válogatós. Azt mondta: — Ugyanolyan szívesen olvasom Balzacot, mint Tajovskýt vagy Hašekot. S ugyanolyan étvággyal fogyasztom a rántott szeletet, mint a brindzás galuskát vagy a tojásrántottát. — S az utóbbit hogyan szereted jobban: hagymával vagy anélkül? — Hagymával — mondta Baltazár, s még hozzátette: ha hagyma nélkül van, megszórom egy csipetnyi borssal vagy csípős paprikával. Úgy még pikánsabb ízű. — Ez igen — bólogatott Marcellka. — És van valamilyen kedvenc ételed is? — tudakolta turbókolva. — Kedves tőled, hogy kérded, aranyom — cirógatta meg az orcáját Baltazár —, de csalódást kell okoznom. Nekem nincs kedvenc ételem. — Ne mondd! — álmólkodott Marcellka. — És mi az, amit nem kedvelsz? — Ez esetben sem kell izgulnod. Ugyanis nem emlékszem ilyenre — mondta Baltazár fülig mosollyal, és még hozzátette: — Legalább nem lesz a főzéssel semmi gondod. Bármit főzöl is, megeszem. — Tényleg? — Esküszöm! — No, no, no... — emelte fel tiltakozóan a mutatóujját Marcellka. — Nem tudom, nem tudom... — Tán kételkedsz? Marcellka lehunyta szempilláit, és hallgatagon bólintott. — De hát miért? — méltatlankodott Baltazár. — Hisz a te kezedből — s az ajkához szorította Marcellka kacsóját — bizonyára még a nadragulya is ízletes falat lenne... — Ezt csak most mondod... Baltazár szorosan magához ölelte párocskáját, és bohókás pátosszal nyilatkoztatta ki: — Ó, nem! Nemcsak most mondom, hanem holnap is, meg egy hónap, sót, egy óv múlva is! Amit csak főzöl, mindent megeszek! — Hm — pislogott Marcellka —, ezek csak amolyan csupa vággyal teli ígéretek... De ha ugyanezt mondod egy esztendő múlva is, akkor tán elhiszem. — Nem értelek — tárta szót a karját Baltazár. — Miért csak egy óv múlva? — Hát... — kezdte Marcellka zavartan —, mert addig bizonyára megtanulok főzni? — Hogyhogy? — bámult Baltazár Marcellkára. — Hát te... te nem tudsz főzni? — Nem... mostanáig... — Nesze neked! — tördelte a kezét Baltazár. — Én meg már kora reggeltől készülök megmondani, hogy ma bablevest meg lekváros gombócot szeretnék ebédre... — Kedveskóm, hát ezért igazán nem kell kétségbe esned. Elég, ha kimondod óhajod, máris teljesül — csicseregte Marcellka, és bókítóleg cirógatta Baltazár tarkóját. Aztán a telefonhoz lépett, felvette a kagylót, és tárcsázott: — Szia! Én vagyok, Marcellka. Arról van szó, amiről nemrég beszélgettünk... Kérem? Nem, dehogy, semmi különös... bableves meg lekváros gombóc... Na látod, tudtam ón, hogy neked ez semmi. Koszi! Szial Ahogy letette a kagylót, Baltazárhoz fordult, és ragyogó szemekkel újságolta: — Már meg is van! A mama meghívott bennünket ebédre. Éppen bableves meg lekváros gombóc lesz... Baltazár csak csóválgatta a fejét, nem tudta, mit szóljon az egészhez. Megvolt persze a saját véleménye, de nem látta jónak, hogy hangosan ki is mondja. Az mégsem lenne illő hozzá, hogy bableves meg lekváros gombóc miatt rontsa el a mózesheteket. — De szakácskönyvet azért veszek neki még holnapra —gondolta magában, és indult a konyhába, hogy reggelit készítsen. Rántottét hagymával... Vércse Miklós fordítása — Gombát nem kapsz! Látod, hogy mérgező!
