A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-14 / 24. szám
ÉLŐ MÚLT A Kisalföld vándorai n. Az elmúlt alkalommal a nagytáji munkamegosztásból fakadó árucsere kisalföldi vonatkozásairól szóltam. Akkor csupán az érintett területről kifele irányuló kereskedelmi tevékenységet érzékeltethettem vázlatosan. Ma a másik oldalt, a kisalföldi sík vidékre sűrűn látogató szlovák vándoralakok tevékenységi körét vizsgáljuk meg. A vándoralakok legnépesebb családját a különféle vándorárusok, — kereskedők alkották. "A legszorgalmatosabb házi kereskedők a tótok, akik az egész országot, még a külföldet is bejárják sáfránnyal, különféle olajakkal, gyolcscsal, csipkével, szitaszerrel, viasszal, üveggel, takácsbordával, vajjal, sajttal stb." — olvashatjuk egy 19. század eleji leírásban, amihez még hozzátehetjük, hogy a Kisalföldet ezek mellett különféle gyümölcsárus (almát, körtét, aszalt szilvát kínáló) szlovákok is sűrűn látogatták. Szintén nem szabad megfeledkezni a szlovák meszesekről, valamint a cserépedényárusokról. A továbbiakban a nagytáji munkamegosztás keretében a fában gazdag szlovák hegyekből érkező tutajosokkal, faeszközárusokkal foglalkozom valamivel részletesebben. A szlovák tutajosok életmódja, munkastílusa — hála a szlovák etnográfus kollégák alapos munkájának — néprajzi szempontból elég jól ismert. A jövő kutatási feladata inkább az, hogy a jellegzetes vándoralak kapcsolatait az útvonal által érintett területek lakosságával feltárjuk. Mert nyilvánvaló: kőnkért kereskedelmi tevékenységük mellett egyéb kapcsolatokkal is számolnunk kell, hiszen köztudomású, hogy az ilyen, gazdasági jellegű érintkezések során nemcsak a kérdéses ipari cikkek, termékek cseréltek gazdát, hanem különféle népköltészeti alkotások, gazdasági újítások is. Elég csak arra gondolni, hogy a Vágón vagy a Garamon általában Komáromig, ill. Párkányig szállított tutajokon (talpakon) nem fért el annyi élelem, amennyire a hosszú úton (mondjuk egész Liptótól) szükség lett volna. Ezért aztán — készleteiket feltöltendő — több helyen kikötöttek. Ezzel az igénnyel a tutajosok vásárlóerejével számolva a folyópartok közelében különféle kocsmák, boltok létesültek, amelyeket a tutajosok pontosan számon tartottak és rendszeresen felkerestek Erről vall az alábbi, Budatínban lejegyzett népdal szövege is: Ja veru pltníci šok vy dobre vicce, dze Je krčma kterče jedna je vo Vecí, dmhá pri Komoči, tretá pri Vízváré a švrtá v Komárne. (Bizony, ti tutajosok nagyon Jól tudjátok hol melyik kocsma varhoz első Vágvecsén, a második Kamocsánál, a harmadik Vízvárnál s a negyedik Komáromban.) A témakör vizsgálata során a kamocsai idős emberek is elmondták, hogy a Vagon leereszkedő szlovák tufajósoknak volt ott kikötőjük. Mivel általában Komáromig úsztatták a szálfákat, itt már igyekeztek minden apró faholmijukon túladni (főleg tűzifának árulták még a kormánylapátot is), hiszen visszafelé az utat általában gyalog tették meg. Egy zsidó kereskedő asszony egy kisebb fadepót létesített a töltés mellett, s ő igyekezett mindent felvásárolni tőlük. Lakóterületük fabőségéből adódóan egyéb termékekkel (olykor félkész áruval, pl. kocsikerék-talppal) is kereskedtek a szlovák iparosok, akik egyébként még századunk közepén is állandó vendégei voltak a kisalföldi falvaknak. Általában gazdasági eszközöket (favillát, gereblyét stb.) árusítottak, de hoztak (főleg az asszonyok a hátukon) orsókat, apróbb faeszközöket, kanalakat is. Barsbaracskán úgy emlékeznek vissza az idősebbek, hogy a szövőszéket, a szátvát is szlovák vándorárusoktól szerezték be. E messziről érkezett vándorkereskedők természetesen mindig abban a faluban szálltak meg, ahol rájuk esteledett. A helybéliek szívesen befogadták őket, vacsorájukat is megosztották velük, amiért cserébe bizonyos fatermékeket kaptak távozáskor. A hagyományos népi kultúra most bemutatott Ids szeletkéje két népnek, a magyarnak és a szlováknak, a természetföldrajzi viszonyokból fakadó természetes egymásrautaltságát példázza máig ható tanulságokkal. Ahhoz, hogy a jelenben biztosabban tájékozódhassunk, közös múltunknak ezen részleteit is alaposabban ismernünk kell. Liszka József lyet nem adnám Pest városának egész szaharai határáért, hát még a jó ivóvíz, a tiszta lég, a kényelmes, hideg Dunafürdő!' Aztán kitér a színházakra is: 'Jelenleg Pozsonyban két német színpad, s egy magyar színkör áll fenn egymás ellenében. A nagyszombati német szinitársaság. mely a Pálffy kertben működik, mindenek közt legszámosabb közönséggel dicsekedhetik — de a többi, ó a többi! S ki hinné e nem látogatottak sorába tartozik a magyar színkör is! Kisfaludy A kérők című vígjátékét, melynek előadása július 1&-óre volt kitűzve. 24 néző előtt nem lehetett eljátszani. Tehát a pozsonyi magyar közönség többre becsüli a legsilányabb idegen művet is, mint egyik legjobb eredeti vígjátékunkat! Mondhatjuk szép kis müízlés, szép kis hazafiúság!* — kesereg Vahot Imre. Egy másik színházi tárcában már dicséretet is hallunk, és egy, talán az első kezdeményezésről tudósít: A magyar színkörről szólva megjegyzi: ”A múlt vasárnap igen meglepő volt a szinicédulát (talán a plakátot?!) iába metszett képekkel felcifrázva látnunk A Ludas Matyi című ismeretes bohózat lévén kitűzve előadásul, a szinicédula felsőrészén a középső alak Dóbrögit ábrázoló, amint ez a vásár alkalmával karszékéből zsarnoki kényelemmel parancsolja hajdúinak, hogy Ludas Matyit deresre vigyék, a kép másik fele egyedül Ludas Matyit tünteté fel, amint a vásárra hajtja libáit. Az eléggé ügyesen készlett kép meg is tette vonzó hatását, mert kivált a színkör második és harmadik helye tömve volt nézőkkel. Külföldön nagyon divatos az előadandó darab nevezetesebb jeleneteire vonatkozó képekkel fölcifrázni a színicédulát. mi a sokasságot erősen ingerli a színház látogatására. Az illy színlapi képezésre talán ez nálunk a legelső és valóban nem megvetendő példa!* A Regélő kuriózumokat is közöl, íme egy példa: 'Egy lipcsei lap összeböngészett hírei között Egressy Béni pályakoszorúzott zeneművéről tétetik említés illy címmel: Czógat Kölemény vörös marti tót. Sokáig betüzgettük e tatár nyelvet, míg végre kisüthettük, hogy ez nem egyéb, mint Szózat költemény Vörösmartytólf' E lap bekötött példányaiból sajnqp hiányoznak a mellékelt színes divatképek, de tartalma ma is érdekes A pecsét és a beírás szennt a pozsonyi evangélikus líceum magyar ifjúsági könyvtáráé volt. Vajon forgatták-e abban az időben? (ozsvald)
