A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-14 / 24. szám
ÉLŐ MÚLT Vízimádók között A fürdő központja a századfordulón Turčianske Teplice területén feltörő vizek gyógyító erejében bízó betegeket még a közelmúlt bonyolult politikai eseményei sem zökkentették ki jelentősebben szokásos életvitelükből. Szlávok, magyarok és más nemzetiségűek — szemmel láthatóan — békésen megfértek egymással. A "feredőzők" a politikával, a külső élet problémáival jóformán nem is foglalkoztak. A betegséggel járó gondok, az alkalmilag létrejövő barátságok, szerelmek más irányokba terelték a testi és talán lelki gyógyulást is keresők figyelmét. Feltehetően azzal is kevesen törődtek, hogy éppen 710 évvel ezelőtt alapították a — talán — legtöbb elnevezést viselt fürdővárosukat. Az egykori telephely, Toplucha meleg vizéről (agna calida) szóló első — latin nyelvű — feljegyzések 1281-ből, IV. vagy Kun László király adományleveleiből származnak, aki ezt a területet és a hozzátartozó többi birtokot Péter grófnak adományozta. Később Thopolcha (1351), Teplice (1399), Therme Thurocienses (1402), Thermae Stubnenses (1502), Teplicza (1773), Stubnyafürdó, majd az első világháború után Štubňanské Teplice, 1927-től Štubnanské Teplice, 1946-tól pedig Turčianske Teplice, vagyis a mai nevét viseli. Az itteni fürdőhely keletkezéséről szóló mondát gyógyszerszállónk egyik alkalmazottja mesélte ei. Elbeszélése szerint egyszer a völgy meleg forrása körül kialakult iszapos tavak egyikébe dobtak egy mozgásképtelen gyereket. A tó azonban nem nyelte el a fiút, mert egy vízbe zuhant fa ágai FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM! Folytatásos regényünk Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy 26. számunkban megkezdjük Szerdahelyi Tamás Vég nélküli történet c. regényének közlését. A szerző szerkesztőségünk felkérésére írta művét, amely bizonyára megnyeri az önök tetszését is. Tehát ne feledjék: 26. számunktól VÉG NÉLKÜLI TÖRTÉNET felfogták ót. Sót egy idő után úgy érezte, hogy némiképpen tudja mozgatni végtagjait, de az iszapos, gőzölgő vízből nem tudott kiúszni. Az uraság vadőre talált rá, aki kihúzta a félig élő gyermeket és magához vette. Jótevőjének a fiú elmondta, hogy a meleg iszapos vízben alig érezte korábbi fájdalmait és a megbénulnak hitt végtagjai is megmozdultak. Később addig járt a völgy meleg vizű tavaiba, amíg meg nem gyógyult. Eddig szól a monda a város gyógyforrásairól, amelyből annyi valóban igaz, hogy az itteni gyógyvíz sok embernek adja vissza ma is az egészségét. A monda világából visszatérve a múlt — okmányokkal bizonyítható — valóságához, aktualizálható események is felmutathatóak ennek a környező falvakat beolvasztó, jelentőségében megnövekedő városnak a történelméből. A kibékíthetetlen ellentétek elméletére alapozó, korábbi — hazai — történelemszemlélet cáfolata olvasható ki abból az 1784. január 5-én megírt hivatalos levélből, amelyet az akkori Teplicza nevet viselő fürdőváros hatáskörébe tartozó Divék (Diviaky) községben adtak ki. Ebben a pecséttel ellátott levélben ugyanis a község elöljárói azt fejezik ki, hogy földesuruk ellen nincsen semmilyen panaszuk. És mindezt — nyelvtörvény hiányában — nem latinul, magyarul vagy németül, hanem anyanyelvükön, szlovákul írták, írhatták. A városról szóló régi leírások megemlékeznek arról is, hogy kezdetben a források közelében nem emeltek épületeket. Ekkor még ugyanis a vizet nem csupán fürdésre, hanem kenderáztatásra is használták, amelyért az uraság külön illetéket szedett. A meleg vízben áztatott kender azonban olyan bűzzel töltötte be a völgyet, hogy később az áztatást betiltották. A fokozatosan országos hírűvé váló fürdőhely első kiemelkedő vendége Zsigmond német-római császár és magyar király volt, aki 1412-ben itt gyógyítatta magát. Később egyre több beteg — közöttük sok híresség — keresett gyógyulást a város falai között. A helyi gyógyforrásokról először a humanista tudós, Wernher György írt könyvet De admirandis Hungaricae aquis hypommemation (Magyarország csodálatos vizeiről) címen, 1549- ben Bázelben adták ki. Az itteni gyógyvíz — mai értelemben vett — elemzését a XIX. század elején Kitaibel Pál, Pest-Buda-i vegyész és biológus végezte el. A hidroterápia a legkellemesebb gyógymódok közé tartozik. Ezért is "esküdnek" rá sokan. Jelenünkben a mozgásszervi betegségekben szenvedőkön kívül, főleg a vesebetegek látogatják a város gyógyintézeteit. Az ósanyaggal, a vízzel történő kezelés a vidék csodálatos levegője, a Kis Fátra és a Nagy Fátra közé ékelt völgy lenyűgöző szépsége együttesen járulhat hozzá a gyógyvizek bűvöletében élő "vízimádók" egészségének a helyreállításához, vagy legalább betegségük — átmeneti — enyhítéséhez. PÁRKÁNY ANTAL
