A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-07 / 23. szám
SZABADÉ Theodor Gelen Add vissza a Hutyámat — Hello, boy — mondta az öregasszony és tanácstalanul állva maradt a ház küszöbén. — Itthon van az édesanyád? — Nincs — válaszolta a fiúcska. — Senki sem tartózkodik a házban rajtad kívül? — Egyedül vagyok. — Mikor jön vissza az édesanyád? — Nem tudom. — Bejöhetek. A kutya miatt vagyok itt. Tudod... Pearlról van szó. Érted? A fiú bevezette az öregasszonyt a konyhába. Leültek. A fiú a tűzbe bámult és valami reszketős futott át gyenge testecskéjén. Meg aztán félt is egy kissé. — Édesanyád az áruházba ment? — Igen. — Téged pedig egyedül hagyott a házban? — Mi van abban? — Nem félsz? — Nem... mert van egy... — Van egy...? — Nem fontos. — Hol van Pearl? — Fönt. Igen ám, gondolta a fiú, csakhogy most Pearlt Bilinek hívják, mert olyan csapzott, mint egy lovas a vadnyugatról. Esténként bemászik a fiú agyába. Ha a kutya mellette van, akkor nem félt senkitől és semmitől. Nagy kincs ez a Bili. — Honnan tudta meg, hogy itt van? — kérdezte az öregasszonytól. — Hirdetést adtam az újságba és édesanyád jelentkezett. Hat... így jutottam nyomra. — Mi volt abban a hirdetésben? — Hiszen tudod, hogy mit írnak, ha valami eltűnik. Az öregasszony hazudik, gondolta a fiú. A kutya nem tűnt el, hanem megszökött az öregasszony házából. Igen... megszökött... csak azért, hogy vele lehessen. Ót szeretil Csak ót. — Most szépen előhozod, jó? — Talán nem is akar magával menni. — Akar, biztosan akar. Majd meglátod. , — Én nem mehetek föl. Menjen maga. — Nem merek. A szívem... a szívem már nem a régi. Minden megváltozik, ha Bilit elviszik a házból. Megint félni kezd majd a sötéttől, a hosszú árnyaktól, a tűznek furcsa lángjaitól. — Arról van szó, hogy nem tudok felkapaszkodni a lépcsőkön... nem olyan egyszerűen, mint a többi ember. — Meghalhat. Meg akar halni? 30 A HÉT — Nem olyan sietős. Nem hagyom magamat. — Biztosan irtózatosan öreg. Az apámnak is gyenge szíve volt. — Valóban? — Ühüm. Felbírt dobni majdnem a mennyezetig, amíg kisebb voltam. A mama azt hajtogatta, hogy ne tegye, mert beteg a szíve. Akkor mindenki nevetett. Most nincs többé apám... — Hol van? — Meghalt. Igen... apa meghalt. Nem bújhatott többé be az ágyába, ahol mindig jó meleg volt. — Van a néninek tatája és mamája? — Volt mamám is, tatám is. Valamikor — Ők kiabáltak egymásra? — Nem emlékszem. — Ha a papám élne, akkor nem engedné meg magának, hogy elvigye tőlem Bilit. — Ki az a Bili? — A kutya. — lejen? Tudod... nekem nagy szükségem van rá. — Minek? Mihez? — Senkim sincs a világon... és a szívem gyencje. Szeretem azt a kutyát. A mamád biztosan ellenzi, nem örül neki, hogy kutya van a házban. — Bili nagyapa szobájában tartózkodik. — Nincs útjában? — Kinek? — Nagyapának. — Nagyapa meghalt. Látott már halott embert? — Nem is egyszer. — Félt tőle? — Nem... Sokáig marad el az édesanyád? — Nem tudom... — Vezesd elő Pearlt... mennék már innen. — Nincs bátorságom. — Miért? — Félek. — Kitói? — Nagyapától. — Azt mondtad az imént, hogy nagyapa, meghalt. — Éppen azért. A szelleme fönt van. — Butaságot beszólsz. — Dehogy. Láttam. A nagyapa a hintaszókban ül és hintázik... csak hintázik. Nagyon fél a szellemektől? — Nem hiszek ilyesmiben. — Fönt megnézheti. Nagyapa mindig ott van. A hintaszékben... és hintázik, csak hintázik. Tudja... a nagyapa az én tatám apja és a mamám sohasem szerette. Gyakran veszekedtek miatta. A mama bezárta a szobába. — Te csak tréfálsz velem? — Ó, dehogy! A nagyapa csak hintázik... hintázik. Ezért nem lenne jó, ha felmenne. — Mikor érkezik már meg a mamád? — Néha órákig elmarad. — Csak a kutyát vezesd elő... — Félek. — A tata koporsóját fehér virágokkal fedték be és mindenki sírt. Nagyon szép temetés volt. — A maga mamája sohasem bántotta a tatáját? Nem dobott rá semmit és nem lökte le a padlóra? — Mi jut eszedbe. Olyat sohasem láttam. — Amikor a tata a padlóra zuhant, akkor azt mondták, hogy a szíve felmondta a szolgálatot. Nem így volt. Azt látni kellett volna. Valaki lezuhan a padlóra... véres fejjel... és nem kel fel onnan többé. — Felmehetek a szobába? — Ne menjen. Ott ül a nagyapa a hintaszékben. — A mamád nem ellenezné? — Nem. — Akkor megyek. Az öregasszony elcsoszogott a lépcsőkig. — Melyik szobában találom Pearlt? — Abban... ott. Az egyik karjával a karfára támaszkodott. A másikkal a szívéhez nyúlt. — Mi lesz, ha a nagyapa feltámad? Ne... ne menjen. Megállt az ajtó előtti és kezét a kilincsre tette. — Be ne menjenl
