A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-05-31 / 22. szám

MINERVA Június csillagászati jelenségei Június hónapra azokat az érdekes csillagászati látnivalókat válogattuk ki, amelyek szabad szemmel is könnyen megfigyelhetőek az esti, késő esti ég­boltunkon. A Mars bolygó a hónap fo­lyamán éjfél körül nyugszik és 7-én mindössze egynegyed fok távolság­ban lesz látható a Rák csillagkép ne­vezetes csillagcsoportjától, melyet a népnyelv Jászolnak hív. Alig egy hét­tel később nagyon közel fog tartóz­kodni a Jupiter bolygóhoz (a valóság­ban persze nagyon messzire vannak egymástól, csak ugyanazon irányban látjuk őket a Földről). Egymástól való távolságuk csak akkora lesz, hogy éppen egy teliholdat tudnánk közéjük elhelyezni. A ragyogó, sárgásfényű Jupiter és a vörösszínű Mars kétség­­kfvül egyik legszebb látványa lesz az égboltnak ezekben a napokban. Még ennél is népesebb "bolygótalálkozó" lesz ebben a hónapban 15-én, ugyan­is a Mars-Jupiter kettőshöz közel ke­rül a Vénusz is, és, hogy még telje­sebb legyen a kép a közelben lesz látható a keskeny holdsarló is. E ritka randevú remélhetőleg kevés UFO ri­adót fog kiváltani majd az emberek körében. Június 21-én éjszaka 23 óra 19 perckor kezdődik a csillagászati nyár. Ez a nyári napforduló dátuma is egyben, vagyis ezen a napon a leg­hosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka. 27-én félárnyékos holdfo­gyatkozás lesz megfigyelhető ha­zánkból. Sajnos ez a jelenség nem olyan látványos, mint egy teljes vagy egy részleges holdfogyatkozás, ugyanis ebben az esetben arról van szó, hogy a Hold a Föld-körüli kerin­gése során nem a Föld teljes árnyé­kába lép be, hanem csak az azt öve­ző félárnyékba. így a Hold fényében mindössze annyi változást tapasz­talhat az élesszemű megfigyelő, hogy az sápadtabb, fakóbb lesz. Ettől a hó­naptól kezdve több időt tölthetünk el a hullócsillagok megfigyelésével is (kiváló alkalom erre egy esti hazafelé tartó séta, nemkülönben ilyenkor ese­dékes a csillagválasztás is), ugyanis már nagyobb az esélye, hogy rövid idő alatt is megpillantunk egy szép hullócsillagot, amint végigszánkáz az égbolt kárpitján. Június 16-án este a júniusi Lyridák meteorraj maximuma lesz. Ezen a napon, pontosabban es­tén, egy óra alatt akár többtucat me­teort is (hullócsillagot) megpillantha­tunk. Megemlítjük még, hogy az el­múlt évben, de idén is több alkalom­mal volt szabadszemmel is megfigyel­hető folt a Nap korongján. Az ilyenek megfigyelésére a kora reggel és a napnyugta időszaka a megfelelő, amikor a légkör által kellőképpen le­gyengített napfény nem vakítja a sze­met. Mint tudvalevő, a Nap aktivitá­sának 11 éves ciklusa ez év február­jában érte el a maximumot, ilyenkor a legtöbb a folt és a napkitörés is a Napon. Az ezt megelőző és követő mintegy egymásfél évben gyakran fordulnak elő szabadszemmel is meg­figyelhető napfoltok, ami egyben lát­ványos bizonyítéka is Napunk "ener­gikus" működésének. Aki ilyen pará­nyi pontocskát lát a Napon, az gon­doljon arra is, hogy annak nagysága többszöröse a Földének. Fényes hullócsillag a Sarkcsillag közelében hónap meteorológiája Április Az áprilisi hónap hőmérséklet te­kintetében az átlagnak megfelelő­en alakult; a havi átlaghőmérséklet 10,95 fok C volt, ami alig különbö­zik a sokéves átlagnak megfelelő 10,1 fok C-tól. Annál szembetű­nőbb viszont a csapadékhiány. A hónap folyamán mindössze 16,5 mm csapadék esett, ami csak egy­­harmada a havi átlagnak megfele­lő 47,7 mm értéknek. Folytatódik tehát az aszályos időjárás, április végéig a csapadékhiány elérte a 86 mm-t, ami már tekintélyes mennyi­ség. Remélhetőleg a vegetáció fej­lődésére olyannyira fontos májusi hónapban nem szűkölködünk majd csapadékban. A hónap leghide­gebb napja 18-a volt, amikor a napi átlaghőmérséklet csak 4,1 fok C volt. Hét napon volt mérhető csa­padék. 22-én erős dérképződés ri­ogatta a gazdákat, ezen a napon volt utoljára negatív értékű hőmér­séklet. Április 6-án jelentek meg Medvén az első fecskék, 10-én bo­rultak virágba a szilvafák, 23-án pe­dig az almafák. Az egész hónap fo­lyamán rendkívül alacsony vízállása volt a Dunának, a havi átlag 89,1 cm volt, amely érték emberemléke­zet óta a legkisebb ebben a hónap­ban. A HÉT 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom