A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-24 / 21. szám
MINERVA bazaltkőzetet a mélyben, mint egy ementáli sajtot. A számtalan bombakísérlet hasadó mérgével ma már az egész déli Csendes-óceán szigetvilágát veszélyezteti. Davenporti fizikusok megállapítása szerint ma is radioaktív anyagok szivárognak Moruroaatollról a tengerbe. A CSEP kutatói már évekkel ezelőtt figyelmeztettek a teszt elkerülhetetlen következményeire a mélyben: mint egy kopott kazánból, úgy fognak kiszivárogni az atollból a tengerbe a visszamaradt sugármérgek. A CEP először egy sajtókampánnyal leszerelte az atomtesztkritikusokat. A teszthatóságok 1987-ben megkérték a népszerű francia tengerkutatót, Jacques Cousteau-t, vegyen föld- és vízpróbát Moruroán - azzal a remélt eredménnyel, hogy Franciaország népszerű környezeti guruja igazolja hazája atomtesztelőit, és Moruroa évszázadokon át biztos menedéke lesz a felhalmozott sugárhulladéknak. Most azonban Norman Buske amerikai fizikus ízekre szedte Cousteau analízisét. A francia tudós állításai ellenében be tudja bizonyítani, hogy az ő mintavételéből csak egyetlen következtetés adódik: az atomtoll igenis ereszt. 1987. június 22-én, egy nappal egy kísérleti robbantás után Jacques Cousteau a megadott mérőhelyen víz- és kőzetpróbákat vehetett. Megállapította ugyan a "repedéseket az atollban" és a sziget süllyedését, valamint a víz alatti csuszamlásokat, mindazonáltal sugárbiztosnak nyilvánította az atomatollt: — A közeljövőben — mondta a tengerek nagy védelmezője - nem fenyegeti Veszély a környezetet az atomteszt miatt. Buske ezzel szemben felhívja rá a figyelmet, hogy a francia amoruroa mintákban nemcsak a cézium-135 hasadási termékét mutatta ki, egy sugármérget, melyről a CEP kijelentette, hogy ez még a légköri robbantások idejéből származik: hanem az összesen 14 próbából kettő cézium-134-et is tartalmazott, a céziumcsalád egy radioaktív tagját, mely egy igen gyors, csupán kétesztendős felezési idő után szétesik. Ez a sugárzó elem olyan veszélyt rejt, amely elkerülte Cousteau figyelmét. 100 méteres kocka Buske szerint a cézium-134 nem származhat atomkísérletekből, legyenek azok akár légköriek, akár föld alattiak - ez az anyag ugyanis nem fordul elő az atomfegyver-robbanások által felszabadított hasadó anyagok között. Még a csernobili reaktorrobbanás (1986 áprilisában) is kiesik, mint szóba jöhető forrás: 1987 júliusában a déli féltekén még nem mértek radioaktív lecsapódást ebből a katasztrófából. Buske gyanúja szerint a cézium-134 a betonból szökött meg, amivel minden bombaaknát a robbanás előtt lezártak. A betonban természetes céziumvariánsok rejlenek, melyekből nukleáris válzat, a 134-es. A helyet, ahol Cousteau a céziumpróbáját vette, pontosan fedik egy 198-as tesztrobbantás koordinátái. Ez a megegyezés minden kétség nélkül arra enged következteni, hogy már hat év múlva is radioaktív mérgek hatoltak a fúrólyukból a környezetbe. Nemcsak a viszonylag jelentéktelen cézium-134 szivárog a tengerbe: a kobalt-60 hasadó termékei is és a rendkívül mérgező stroncium-90 is "ugyanazokon a geometrikus ösvényeken" kerülhet a külvilágba, tételezi fel Buske. Buske véleménye szerint lehetetlen, hogy ez elkerülte volna a bombatesztelők figyelmét, a régóta rendelkezésre álló saját vizsgálataik szerint, véli a "franciáknak évek óta tudniuk kell, hogy Moruroa ereszt". A sziget mára egy olyan hajótörött bárkához hasonlít, amelybe egy őrültekből álló legénység még lyukakat is robbantott - szemtanúk állítása szerint a sebesre bombázott atoll már eddig is többtenyérnyit süllyedt a tengerbe. Némely robbanás kilométer hosszú repedéseket tépett fel: 1977-ben, az Astynax nevű bombateszt után hirtelen három kilométer hosszú árok keletkezett az atoll északi partján: ma ennek hossza több mint hét kilométer, aztán belevész a tenger sötét vizébe. A sikertelen tesztrobbanások is tátongó lyukakat vertek a Moruroa-atoll oldalába. A legsúlyosabb balsiker alkalmával 1979 júliusában mindössze 400 méter mélyen meggyújtott próbafegyver hatalmas mennyiségű bazaltot röpített ki a zátonyból: egymillió köbméter kőzetet, ami megfelelne egy 100 méter élhosszúságú kockának. Valaki tehát megint felelőtlenül játszott a tűzzel. Még egy csapást mértek agyonnyűtt természetes környezetünkre, amelynek isten tudja, ki mindenki issza még meg a levét... A jövő Mercedese A hírügynökségi fotók címe ugyan "A jövő autója" - de az autógyárak már túl sok alkalommal adták ezt az elnevezést egy-egy újabb modelljüknek. Nos, legújabban a Mercedes jelentette be a jövő autósainak szánt, hamarosan sorozatgyártásban készülő F 100-as modelljét. A legfeltűnőbb rajta, hogy elöl együléses, és a kormányt középre tették, mert így biztonságosabb, és a vezető mindig a járda mellől szállhat be, a parkolóban pedig mindkét oldalról. Ha a kocsi tűző napon áll, napelemes hűtőrendszer gondoskodik, hogy az autóst ne fogadja kemencemeleg. Az orrmotor teljesítménye 150 és 200 lóerő között van. Benzinnel és hidrogénnel egyaránt működik. Jön a kicsinosított "Niva" Legnépszerűbb szovjet autónak mindenképpen a Lada Nivát tekintik, még 1976-ban mutatták be, de máig fiatal maradt. Szolid, nem túlzottan konzervatív vonalai megfelelnek a kissé konzervatív vevőknek, akik szabályszerűen a terepjárók vásárlói. De hogy a jól bevált típus mégse öregedjen el, az idei genfi autószalonra kicsinosították: annak ellenére, hogy szokványosnak mondható fehér színben mutatták be, kielégítő érdeklődésre talált.
