A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-24 / 21. szám
ahol hiányzott hely ágy asztal szék... magyarok... és nem mehettek vissza többé a hídon át a városba otthonukba ott zsúfolódtak mint döglődő halak a pléhasztalon tanáraim ismerőseim barátaim ősi pozsonyi lakosok polgárok meghalt csecsemők gyermekek...ha sütött a nap vagy felhős volt az ég esett ott sétáltak az évszázados fák alatt elmerengve egy város glóriáján beszélgettek tóth tanár úr meg haaderék meg spalekék meg orbánék meg gábrisék meg sándorék meg szolgaiék meg schreinerék meg baltiék meg tolnaiék meg tizen százan ezren nem tudták mit hoz a jövő odaát szóltak bömböltek a megafonok az indulók a város hozzászokott már a nagydobokhoz kisdobokhoz kétnegyedes négynegyedes marsokhoz pochodokhoz csattogtak a dévényi kapun áttörő szélben a nemzetiszínű és vörös zászlók transzparenseken feltűntek a mámorító győzelem jelszavai világszabadság világszabadság sok sok transzparens egymás mellett csillagokkal csillagkoszorúkkal a mondatok betűk homlokán csillagképletek egy új igazságos világ domborodó ígéretével mint ama nagy irodalomban a szabadság testvériség egyenlőség melynek minden egyes szava jelentéstartalma minden egyes betűje aztán a quillotine alá vonult, hogy lefejezzék megöljék fűrészporos kosárba folyjon ki értelme vörös zászlók vörös transzparensek hogy tágult ki anyaguk színük meséjük becsületük hogy lobogtak égtek a fényben a túlsó oldalon eltakarták a házakat tornyokat a várat a várost csak ők voltak a kezdődő kis kárpátok északra futó terjeszkedő dombjain transzparensek zászlók kihímezve csillagokkal az augusztusi éjszaka égbolt csillagai hullottak le oda sziporkázva önnön fényükből ragyogva az örökkévalóságig és szólt bömböltek harsogtak a győzelem indulói felszabadulás szakadatlan orgiákat szült a város ittasulva tobzódott gyűlölet magalománia bosszú hazug átlényegülés s akik ott lézengtek a kiteljesülési parton támolyogva szürkén fásultan magukba roskadva borostásan kendőkbe burkolózva gyermekeikkel karjaikon csecsemőjükkel a föld alatti börtönökből kilépett vakok rabok nyomorúságos tapogatózó kórusa... hallgatták a zenét idegen lett a város a bölcső a temető megtagadta eldobta őket saját magát... az egyenruhások hagyták nézzék hallgassák csak a várost ott sétáltak közöttük... a duna régi hömpölygéssel vonult lefelé medrét érezte a folyó... a transzparenseken olykor elmosódtak a betűk meg a csillagok az elűzöttek ilyenkor azt olvashatták vae victis vae victis vae victis ezt motyogták tovább... "Vesszen el az a nap, amelyen születtem és az éjszaka amelyen azt mondták fiú fogantatott. Az a nap legyen sötétség, legyen sötétség, legyen sötétség...ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon. Világosság ne fényljék azon... Sötétség és a halál árnyéka a felhő lakozzék rajta nappali burkolatok tegyék rettenetessé. Az az éjszaka! Éjszaka! Legyen az magtalan ne legyen örvendezés azon... Nincs békességem, nyugtom, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt rám... nyomorúság támadt rám nyomorúság támadt rám... nyomorúság nyomorúság..." egy volt a bűnünk csupán magyaroknak vallottuk magunkat magyarnak vallottam magamat bűnbakok lettünk bűnbak lettem... Fotó: Prikler László A közölt részlet Ébert Tibor Jób könyve című regényéből való, mely a Regio-könyvek "Pozsonyi könyvtár" sorozatában ebben az évben fog megjelenni. ÉGTÁJAK A HÉT 17
