A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-05-24 / 21. szám

HÍRMONDÓ

PSALMUS

(HÁROM

FOTÓMŰVÉSZ

KIÁLLÍTÁSA

PATHON)

S lön, hogy a népből lakosság lett, a házából pedig lakóhely, urnabank lett a temető, s betyárok tanyája a templom.

Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram! - már, akik bíztunk.

Neveltek bennünket gyengéd ránkhatással kemény, beszarj ateistákká. Anyánk szívéből kitépve, apánk hitéből kiátkozottan, kicsapott, rideg önmagával és a világgal meghasonlott nyájként, legelészünk ama kőlegelőn. Templomaink romjai ma is füstölögnek, s a rombadöntők békésen pipázgatnak jólmegérdemelt babérjaikon. Derék magyar emberek voltak mindannyian, nem pusztító tatárok, nem dúló törökök, hanem Árpád és Széchenyi génrokonai, foglaljuk tehát az imáinkba nevüket, szeressük hát őket.

Érsekiéi nem az első, nem az egyetlen s nem is az utolsó meggyalázott templom volt, ebben a parányi régióban, amely Aštôl Vlagyivosztokig terjed. Az elvtárskultúra, nemzettudattól független, gyönyörű internacionalista valóság kivédhetetlenül magyar is. Utat keresünk Európába, helyet keresünk Európában, miközben tenazonosságtudatunkat sem vagyunk képesek kideríteni. Valaha a római birodalom legészakibb bástyái álltak ehelyütt, ma a politikai és kulturális balkán szemétdombjai tornyosulnak az ég felé.

E szemétdombon a mi szemetünk is ott van, ha szívszorongva bársonyba bugyoláljuk, akkor is.

Amikor nyolcvanháromban ezt a kiállítást minden gáncs és féltő intelem ellenére, a magyarországi és csehszlovákiai állambiztonsági szervek szerető gondoskodása kíséretében megnyitottuk, éppen csak befejeződött az a kommunista konszolidációs folyamat, amely szinte önkéntes alapon semmisítette meg a magyar ki-8 A HÉT