A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-17 / 20. szám
Chris Poliach Ezeknél soha sem lehet tudni Thomas Quinn olyan buta volt, mint a medve télen. Hitvese — Leóra — mindig elsőnek ébredt, elkészítette a reggelit, egy csésze feketével és cigarettával ébresztette az urát. Négyévi házasélet — a megszokott mederben. A szöveg sem változott: "Tommy, édes, ébredj!" Thomas azon a reggelen is hunyorogva nyúlt a kávéscsésze után. — Hű, de álmos vagyok. Mert mindig éjfélig a tévé előtt csücsülök — mondta. — Onó! Hát ez mi? — Mi? Hol? — kérdezte Leóra ártatlanul. — Ott! — Thomas a falra mutatott. — Az ördögbe! Kinek a műve ez? Leóra tágra nyílt szemmel bámult a falra, amelyre valaki keskeny, hosszú betűkkel a következő szöveget írta: Zárjátok be az ajtókat! — Még nem vetted észre ezt a hülyeséget? — Nem Tommy. Sötét volt a szobában... Igaz néha elfelejtem bezárni az ajtókat, de ezt megírhattad volna egy egyszerű cédulán is, nem? — Megbolondultál? Hiszen nem én írtam a falra ezt az ostoba szöveget. — Én sem. Miért tennék ilyet? — Hát akkor... ki volt a tettes? — Thomas suttogóra fogta a hangját. Hosszú szünet után Leóra szólalt meg. — Tommy! Valaki besurrant a házunkba. Thomas megfordult és pillantása az éjjeliszekrényen elhelyezett hamutartóra esett. Tele volt filteres cigarettacsikkekkel. ők ketten pedig nem szívtak ilyet. — Igen, valaki járt itt — mondta halkan. — Leült az asztalhoz és kedvére gyönyörködhetett a látványban. Legäább megtudta, hogy mindig meztelenül alszol, drágám. Étvágytalanul ültek az asztalhoz. Mielőtt munkába indult, Thomas megsimogatta Leóra arcát. — Bezárod az ajtókat szívem? — Megígérem. Aznap a reklámirodában — Leóra édesapjánál dolgozott - képtelen volt a munkára összpontosítani. Többször hazatelefonált. Estére eltűnt a falról a mázolmány. Leóra úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. Lefekvés előtt Thomas megkérdezte. — Bezártad az ajtókat? Nézd meg... Leóra nem szívesen ugyan, de engedelmeskedett. Másnap reggelre a következő szöveget találták aTalon: Miért nem zártátok be az ajtókat? Thomas ráförmedt Leorára. — Nem azt mondtad, hogy bezártad? — Úgy tettem, Tommy. — Hát akkor, hogy került ez a falra. Sokáig veszekedtek. Tíz órakor rátelefonált Leorára az irodából és bocsánatot kért, mert gorombán viselkedett. Este Leóra vidám hangulatban várta, de Thomas idegrendszere csörgőkígyótáncot járt. — Az a gyanúm, hogy egy mániákus gyilkos sétál a házunkban. — Ugyan, Tommy. Gyilkos? A hölgy leül és ... — Miből gondolod, hogy hölgylátogatónk van? — Hát... ajakrúzst használ, nem? — Igazad van. Ajakrúzzsal mázol a falra, de nem biztos, hogy az ajkát is rúzsozza. Egy férfi mászkál a lakásunkban! Mert a cigarettacsikkeken nem találtam rúzsfoltokat. Világos? Másnap a falon újabb szöveg: Nem volna mégis ésszerűbb bezárni az ajtókat? — Nagyszerű — mondta Thomas. — Hívjad a házmestert, zárakat cserélünk. Még aznap tíz óra után Leóra édesapja behívatta az irodájába, és megkérdezte: — Mit hallok? Egy bolond sétafikái a hálószobátokban? Ha így van, akkor hívjátok a rendőrséget. Mire vártok? Este Leóra azzal várta, hogy a házmester elvégezte a munkát. Az új zárak biztonságosabbak. Mindketten megnyugodtak. Vége tehát a megpróbáltatásoknak. Másnap reggel azonban a megszokott kép tárult szemük elé — a hamutartóban csikkek, a falon borzalmas szöveg: Ha nem zárjátok be az ajtókat, — mindenkit megölök. Az írás mellett rajz. Egy férfi meg egy nő. Szívükben tőrrel. — Szóljunk a rendőrségnek — suttogta Leóra rémülten. — Ne menj az irodába, Tommy. — Ma péntek van, ma adom át a tervrajzokat. — Beszélj az apáddal. Én felhívom a rendőrséget. A rendőrfelügyelő — néhány rendőrrel — nemsokára megérkezett. Megvizsgálta az írást a falon, majd bemutatkozott. — Fred Wessel a nevem. Miért nem értesítettek azonnal? Ez egy őrült munkája, aki semmitől sem riad vissza. — Mit akar tőlünk voltaképpen? — kérdezték majdnem egyszerre. — Maga eŰen hívja ki a sorsot. Ez az őrült meggyilkolja az áldozatait, de előzőleg figyelmezteti őket. A maguk gyilkosa arra vár, hogy meggátolják tettének végrehajtásában. Ebben leli örömét. — Mi bezártuk az ajtókat! — mondta Leóra. — A gyilkos nem az ajtókra céloz. A szövegnek szimbolikus értelme van. Azt sugallja, hogy tartsák távol a háztól, ne engedjék beleszólni az életükbe. Nem tesz semmit. Néhány emberem a ház körül marad. Talán elkapjuk. Másnap reggel nem találtak írást a falon. Leóra nevetve újságolta a rendőrfelügyelőnek, hogy a gyilkosnak inába szállt a bátorsága. — Talán megijedt a saját szövegétől — mondta Wessel. — Hiszen leírta: Mindenkit megölök! Egy időre visszavonul, de nem felejti el önöket. A legjobb rendőröm mindenesetre a házban marad. Öt nap múlott el és nem történt semmi. Csütörtökön a rendőrfelügyelő eltávolította az emberét. Este Thomas és Leóra rendőri felügyelet nélkül tértek nyugovóra. Viszont reggel ismét ott 30 A HÉT
