A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1991-05-17 / 20. szám

Az aspirantúráról Az ašpirantúra viszonylag fiatal intéz­mény és lakosságunk kis hányadát érinti, ennek ellenére szellemi felemel­kedésünk nékülözhetetlen része. Noha a tudomány kandidátusaiból megszámlálhatatlanul sok van, négy tudomány doktora, sőt egy akadémi­kusunk is van, terminológiai ismere­teink e területen sajtónk tükrében még 'tudósaink" szervezettségénél is gyengébbek. Először talán az aspiráns (ašpirant) fogalmát elemezzük. A szónak a ma­gyar nyelvben két jelentése van. Va­lamilyen helyre pályázó személy — ritkán használják. 2. jelentése a tudo­mány területét érinti. "Az ašpirantúra (ašpirantúra) keretében tevékenyke­dő tudósjelölt." Mivel a cseh és szlo­vák nyelvben egy korábban létrejövő harmadik ismertebb jelentése is van - a sorkatona, aki katonai középis­kolát végzett és meghatározott gya­korlat megszerzése és vizsgák letéte­le után katonatisztté léptetik elő. Ezért a szlovák nyelvben indokolt a harma­dik (ašpirant) és a második jelentés különválasztása, a tudományos aspi­ráns, t. ašpirantúra forma helytelen még akkor is, ha kulturális hetilapunk­ban két doktorunk - még a legille­tékesebb is — így fogalmaz. Az as­­pirantúrának több formája is van, amelyekből kettő gyakoribb. Az ašpi­rantúra a posztgraduális képzés egyik formája; amelynek keretén belül a résztvevő, aki egyetemi szintű kép­zésben részesült, szakképzett tudo­mányos fokozatot szerez. A képzés a továbbképzést végző kutatóhelyen (školiace pracovisko) folyik, amelyben a kutatóhely vezető­je (vedúci pracoviska) is jelentős sze­getek világban élte utolsó éveit. Az olyan típusú bejelentései, mint hogy "Képzeljék, elvtársak, ebben vagy ab­ban a városban nincs hús", óriási de­rültséget keltettek a Politbüróban. Mert hogy hús már régen nincs sehol, minden jelenlevő nagyon jól tudta. Gromikónak elég szabad volt a mun­kaideje: tízre-tizenegyre jött be a hi­vatalába, hatkor hazament, szomba­tonként pihent. Szóval nemigen törte magát, de ezt senki nem is várta el tőle. A fontos az volt, hogy hibátlanul játssza el szerepét, és ne sok vizet zavarjon. Velem szemben mindig normálisan viselkedett. Sőt, az 1987-es októberi plénumon való felszólalásom után is, amikor még tagja maradtam a Polit­­bürónak, ő volt talán az egyetlen, aki továbbra is úgy viselkedett, mint aze­repet játszik. A jelölt közben két vi­lágnyelvből, majd a munka témakö­réhez tartozó alap- és szaktantár­gyakból (minimum) vizsgát tesz. Ná­lunk az "extern" aspirantúrának (ex­terná ašpirantúra) nevezett forma a rendes, míg az "intern" (interná ašpi­rantúra) a nem rendes, amit leghelye­sebb, ha ösztöndíjas aspirantúrának nevezünk. A leggyakoribb forma a rendes, míg a másik képzési forma a levelező forma. A tényekből kifolyólag mi az "externá ašpirantúrá"-t levelező formának nevezhetjük. Az aspiráns az aspiránsvezető, tu­dományos vezető (škôl itef ašpiranta) irányítása alatt dolgozik. A munka vé­geztével megírja tudományos érteke­zését, kandidátusi munkáját, kandidá­tusi disszertációját (dizertácia, kandi­dátska dizertačná práca). Ez nem ne­vezhető aspiráns! munkának, mint ahogy egyik hetilapunkban olvashat­tuk. Az értekezést intézetének, egye­temének ktudományos tanácsa előtt előzetesen megvédi (malá obhajoba, ústavná obhajoba): jobb esetben a tanács a disszertáció benyújtását jegyzőkönyvileg engedélyezi. Ezek után a kandidátusi munkát hi­vatalosan bírálók (oponent) írásban szakvéleményt (posudok) dolgoznak ki, majd az aspiránsnak nyilvános vi­tában meg kell védenie (obhajoba) a munkáját a tudományos minősítő bi­zottság (Komisia pre udefovanie ve­deckých hodností) előtt. Ezek után a volt aspiránsnak kandidátusi tudo­mányos fokozat adományozható, amely az illető kutatásra való alkal­masságát bizonyítja. A kandidátusi fo­kozat odaítéléséről, megszerzéséről, oklevelet állítanak ki, amely a 'tudo­mány kandidátusa" (kandidát vied) fo­kozat használatára jogosít. Az ösz­töndíj lejárta után a jelölt "tudo­lőtt: köszönt, megkérdezte, hogy va­gyok stb. A Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, Nyikolaj Ivanovics Rizskov, magas tisztségétől eltekintve mindig árnyékban volt. A nép szerintem csak akkor vette észre, hogy nekünk saját miniszterelnökünk van, amikor az ör­ményországi tragikus események ide­jén, az akkori rendkívüli helyzetben Rizskovnak sajátkezűleg kellett műkö­désbe hoznia a redkfvüli segítség­nyújtás berozsdásodott gépezetét, s napokig nem aludt. Nekem mégis úgy tűnik, hogy Rizskov nehezen vi­seli a miniszterelnökséget. Főleg nap­jainkban, amikor az országot okvetle­nül ki kell húzni a gazdasági káosz­ból, a szakadékból, amelyben lele­dzik. Később - mint miniszter, a Goszsztroj első elnökhelyettese -KINCSÜNK AZ ANYANYELV mányos segédmunkatárs" (vedecký asistent) munkakörbe osztható be a disszertáció megvédéséig. Utána a 'tudományos kutató, tudományos fő­munkatárs" (vedecký pracovník) be­osztásba sorolható és ennek megfe­lelő munkabérben részesül. A tudomány kandidátusa tulajdon­képpen szakképzett kutató, jelölt ar­ra, hogy 15-20 éves eredményes, ki­emelkedő kutatási eredmények eléré­se után megpályázhassa a tudomány doktora címet, ugyanolyan formájú, de bonyolultabb minősítési eljárás ke­retén belül. Ennek céljából megírja (nagy) doktori disszertációját (dok­torská dizertačná práca) és a doktori disszertáció autoreferátumát (autore­­ferát doktorskej dizertácie). Az egyetemi oktató a tudomány doktora fokozat elnyerése után egye­temi tanár (riadny profesor) kategóri­ába osztható be, a kutatóintézetben tevékenykedő pedig a vezető tudo­mányos kutató (vedúci vedecký pra­covník) beosztásra jogosult. A tudomány kandidátusa, tudo­mány doktora fokozatnál általában megjelöljük a tudományágat (vedný odbor) is pl. orvostudomány kandidá­tusa, agrártudomány doktora, míg a tudományágazat (špecializácia) pl. ál­talános állattenyésztés megnevezését csak szakmai körökben tartják nyil­ván. A tudomány szót az említett ese­tekben magyarul néhány éve egyes számban írjuk. Az "atesztáció" (atestácia) szintén postgraduális képzés, helyesen ma­gyarul szakvizsgának mondjuk. 4.0. Fordítsa szlovákra: tudo­mányos főmunkatárs, pedagógiai doktor, neveléstudomány doktora. CSUKA GYULA köteles voltam részt venni a Minisz­tertanács ülésein. De miután kétszer megjelentem ott, rájöttem, hogy egy normális, józanul gondolkozó ember nagyon nehezen viseli el azt a szer­vezetlenséget, zűrzavart. Az egyik mi­niszter a másikra, amaz a harmadikra panaszkodik, mindannyian felkészü­letlenül szólalnak fel, eitaszigálják egymást a mikrofon elől — ilyen lég­körben bizony nagyon nehéz kollektív határozatot hozni. Attól fogva nem voltam hajlandó ezekre az ülésekre időt pazarolni. Szeretném azt hinni, hogy manapság már másként zajla­nak a Minisztertanács ülései. Hiszen azóta elég komoly tisztogatásokon esett keresztül a Legfelsőbb Tanács, ráadásul az ország helyzete sem en­gedi, hogy meddő sz' '^Dlésre vesz­tegessék az időt. K1 -kj A HÉT 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom