A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-05-17 / 20. szám
GONDOLKODÓ MásiH történelem Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de bennem valami mélyről jövő ellenszenv támad fel minden alkalommal, ha hivatalos adatlapokat kell kitöltenem. Nem tudom, mi az oka az ellenszenvnek, s valószínű, hogy nem is nagyon érdekes ez; ámbár ki tudja? Meglehet, az egész belső borzongást az idézi elő, hogy egy csomó, magamra és családomra tartozó, már-már bizalmas adatsort kell előbányászni az emlékezet mélyéről, vagy- ami még kellemetlenebb - régi okmányokról; márha sikerül azokat megtalálni. A "megtalálás" mögött persze, akit verdes sötét denevérszárnyaival a "keresés", ami önmagában is nagy és fölösleges időpocsékolás, s azzal a kockázattal jár együtt, hogy az ember nem azt találja meg, amit keres, hanem valami mást, s ez a "más" olyan utakra tereli az értelmet, amely törvényszerűen nem oda vezet, ahova a föladat, vagy a szándék irányult. Rövidre fogva: az adatlapok kitöltését nem az én türelmemhez méretezték az alsóbb és felsőbb hatóságok. Mindazonáltal van bennem annyi állampolgári fegyelem, hogy amit valóban szükséges elvégezni, nem mulasztom el. Vagy ha magamat mégsem sikerül rávenni a munkára, meggyőzöm családom valamelyik tagját, s adatlapok rubrikái megtelnek mindenféle fontos, vagy annak vélt adattal. Mindezt a március elején lezajlott népszámlálás miatt bocsájtottam előre, ami egy ilyen mozgásban levő, felemás demokráciában többféle célra felhasználható - állítólag. Kezdetben, amikor még csak a népszámlálás szele érintett meg, azt olvastam, hogy lesznek magyar nyelvű adatlapok is. Volt, aki látott is ilyet, s meglehet, ahol a magyarság a 'többség" — mert ilyen is van ám! — ott talán használták is azokat. Egy biztos: mi itt Kassán nem ilyet kaptunk, amit különösebben nem is nehezményezek, merthisz aki velem együtt évtizedek óta folyamatosan legalább kétnyelvű közegben mozog, annak pár adat idefirkantása aligha is okozhat különösebb gondot. De mégis! Jó lett volna látni a hazai demokrácia gyakorlati megnyilvánulását; vagy legalább annak felénk irányuló szándékát. Persze, aki ezt Kassán várta, mint jómagam is, ezzel aligha találkozhatott, hiszen a kicirkalamazott nyelvtörvény szerint a kassai magyarokat ez nem illeti meg. Az ok: kevesen vagyunk. Nem érjük el a törvény megkívánta húsz százalékot. Sőt, az ötöt sem, de erről még majd pár sort alább idekopogok. Mielőtt ezt tenném, időzzünk el még egy keveset a hazai népszámlálás adatainál - főleg a csehszlovákiai magyarság népmozgásának "alakulása" szempontjából. Az 1910-es magyar népszámlálás szerint Felső-Magyarországnak - akkor még a mai Kárpátalja is idetartozott - valamivel több, mint egy millió magyar lakója volt. Tíz évvel később, az első csehszlovák népszámlálás idején ugyanezen a területen ez a szám mintegy négyszázezerrel csökkent. Arató Endre állapította meg, hogy a realitás valahol a két adat között lehetett. Magam is hajlok erre. Ha ezt elfogadjuk, akkor a második világháború végén Csehszlovákiában - újra! - mintegy háromnegyedmilliós magyar népesség élt. Az 1945-48 között, a lakosságcsere, a deportáció és a reszlovakizáció ezt a népességet a felére csökkentette. Az 1950-es népszámlálási adatok ezt a népfogyatkozást ékesen bizonyítják; ekkor ugyanis összesen 367 733-an vállalták a magyarságukat. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a "reszlovakizált" magyarok számára akkor még tilos volt "magyarnak" lenni. A későbbiekben ezt a tilalmat feloldották, s így következett be az a nem mindennapi gyarapodás, hogy 1961-re - akkor volt ismét népszámlálás - a magyarság lélekszáma fél millió fölé emelkedett - hivatalosan. Aztán 1980- ban már megközelítette a hatszázezret. Ez a szám azóta - úgy tűnik - stabilizálódott. Persze, a népszámlálási adatlapokon voltak olyan különleges rubrikák, amelyek nagymértékben lehetővé tették a manipulációt. Például 1980-ban külön vezették az anyanyelvet és a nemzetiséget. így aztán voltak - és számosán - olyan polgárai az országnak, akik "magyar anyanyelvű szlovák nemzetiségűnek" vallották magukat. De előfordult ennek a fordítottja is. A mostani számlálólapokon is külön van a nemzetiség és az anyanyelv, vagyis a korábbi bűvészkedés újra megismétlődhet. Ami nóvum volt az idén: a vallási hovatartozás jelölhetősége. Ez a korábbi népszámlálási lapokon hiányzott. Hogy miként alakul, illetve alakult a csehszlovákiai magyarság létszáma, hogy fogytunk-e, avagy a gyarapodás tapasztalható, az a közeljövőben kiderül. Itt Kassán azonban aligha változik valami is, hiszen az elmúlt hetven esztendő nemzetiségi leépülése e városban teljes volt: teljessé tették. Kassának 1910-ben valamivel több mint 44 ezer lakója volt, s ennek 76,3 százaléka magyar. Húsz évvel később több mint hetvenezren éltek itt, de ebből már csak 18 százalék a "magyar elem". 1980-as népszámláláskor Kassának az összlakossága több mint 200 ezer, s ebből alig nyolcezer a magyar, ami az összlakosságnak alig a 4 százaléka. Az elmúlt tíz esztendő - tapasztalható bárhol - ezt az arányt még tovább rontotta. Egy azonban bizonyos - legyen bármilyen is a jelenlegi népszámlálás eredménye -, az elmúlt hetven esztendő tudatos elnemzetlenftési politikája sem volt képes arra, hogy a csehszlovákiai magyarság lélekszámának alakulását - a maga szempontjából - "eredményesen befolyásolja". Holott az igyekezet és az állandó szorgalom soha nem hiányzott. Ma sem hiányzik. GÁL SÁNDOR jött el a "rendszerváltás", csak a glaszékesztyűt vetették le megint "uraink". Hozzá - sajnos, vagy nem sajnos, mindegy - megindult a magyarok eddig egységes, ezért erős szövetségének osztódása. Jó lenne ezt tényként és megértéssel fogadni, mivel kisebbségi alapkérdéseink továbbra is ugyanazok, és regionális felépítésben is védhetők közösen. A közgyűlésen elfogadott Csemadok-program szép és jó, mert eszmei program. Hogy térben és időben hogyan konkretizálható majd, más kérdés. De talán erre vonatkozóan is mondta Czine Mihály a közgyűlést köszöntő felszólalásában a szónoki kérdést: "Nincs jövőkép? Kinek van?", és tette hozzá biztató záradékként Veres Péter szavait: "Csak az a nép hal meg, amely nem akar élni." (Újságírói fordulatként) élniakarásunk talán azzal is rímel e kitételre, hogy a szövetség új elnöke épp egy gyógyszerkutató orvos, Bauer Győző akadémikus lett. Talán vezetésével a kisebbségi magyarság is megtalálja gyógyírét: N. GYURKOVITS RÓZA FOTÓ: PRIKLER L. ÉS GYÖKERES GY. A HÉT 5
